Farkasdi és Tótka is megnyerte az időmérőt az ifi olimpián
Fantasztikusan kezdte az ifi olimpián a szereplését a két magyar kajakos. Farkasdi Ramóna és Tótka Sándor is megnyerte a selejtezőt.
2010. augusztus 21. 10:53

Helyi idő szerint szombat délelőtt elkezdődtek a kajak-kenu versenyek a szingapúri ifjúsági olimpián. Magyar szempontból tökéletesen sikerültek a kajak head to head verseny selejtezői. A lányoknál Farkasdi Ramóna, a fiúknál pedig Tótka Sándor érte el a legjobb időt, mindketten több mint egy másodpercet vertek a második helyezettre.

A selejtező sikere azt jelenti, hogy elvileg nekik jutnak majd a legkönnyebb ellenfelek a kieséses szakasz első fordulójában.

Hüttner Csaba ifjúsági kapitány nyilatkozata még az időmérő előttről:

Az időmérőn elért eredmények alapján úgy néz ki, jó állapotban vannak a versenyzőink. Az utolsó napokban már nem a komoly munkán, inkább csak a gyorsításon volt a hangsúly.

Farkasdi Ramóna és Tótka Sándor is nagyon bizakodik, szeretnének éremmel hazautazni Szingapúrból. Mindketten nagyon jó formában vannak. Általában délután megy nekik jobban az evezés, ami szerencsés, hiszen délután lesznek a fontos futamok is. Egész héten profi módon, csak magukkal törődve készültek és minden edzést nagyon jó kedéllyel hajtottak végre. A szlalomozást is minden nap tudtuk gyakorolni, így már ott sem érheti őket meglepetés. A helyi idő szerint ma délután rendezik az első három kieséses kört, majd vasárnap a 4-től 7 óráig lesznek a döntők.

gondola
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó