Önkormányzatiság: térségi léptékű együttműködési rendszer
Az észak-budai térségben továbbgondolják az Orbán kezdeményezte együttműködési rendszert.
2010. augusztus 18. 08:47

A Pest megyei 10. számú országgyűlési egyéni választókerületben – amelyik az ország ötödik legnagyobb választókerülete, 16 településen 64 ezer választópolgár lakik – soha nem látott politikai összefogást hirdettek meg.

Az önkormányzati választásokra a tizenegy legnagyobb település a Fidesz vagy civil szervezetek által jelölt, valamint független polgármesterjelöltjei fogtak össze. Kinyilvánították azon szándékukat, hogy az Orbán Viktor által meghirdetett Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez csatlakoznak.

Lovas András – pilisvörösvári polgármesterjelölt – kezdeményezésével ünnepélyesen megalapították a Pilis-Budavidék Térségi Együttműködés Rendszerét, röviden a PBTER-t.

A PBTER alapítólevelét nyilvánosan, ünnepélyesen aláírta a 11 polgármesterjelölt, akik közül sokan jelenleg is betöltik azt a tisztséget, amelyre most újra jelentkeztek. Az ünnepélyesen rögzített elvek mellé letették az asztalra azokat a célokat is, amelyek megvalósítására szánják a következő ciklust, ha elnyerik a többségi támogatást. Ezek a célok:

- az új 10-es út (korábbi zsargonban a ’10-es elkerülő út) megépítése,

- az M11-es út ideális nyomvonalának kijelölése és a Budakeszit elkerülő út megvalósításának tervezése,

- rendőrkapitányság létrehozása Pilisvörösváron és a Budakeszi rendőrőrs fejlesztése,

- a Budapest–Esztergom vasútvonal fejlesztése,

- a térségbeli óvodák és bölcsődék fejlesztése, építése,

- a pilisi és a budai hegyvidék környezeti értékeinek megőrzése,

- a települési közszolgáltató cégek összefogása,

- a nemzeti kisebbségek hatékony parlamenti képviselete.

Az aláírók nem titkolták reményüket, hogy példájukat más térségek polgármesterjelöltjei is követni fogják, és a települések minél többfelé lépnek a térségi együttműködés útjára.

Az önkormányzati rendszer mostani válságos helyzetében bízvást mondható létfontosságúnak, hogy a települések önként keressék az együttműködés költséghatékony, egyszersmind mindenkinek előnyös módjait. Az ilyen együttműködés sokkal eredményesebben (és olcsóbban, kevesebb tévúttal, vakvágánnyal) fejlődik ki alulról, szervesen, mintsem felülről, parancsszóra.

A térség országgyűlési képviselője, Gulyás Dénes (Fidesz–KDNP) idén tavasszal másodszor nyerte el az egyéni mandátumot, ezúttal több mint 27 ezer vokssal. Ő kapta a második legtöbb szavazatot az Magyarországon, így a vele együttműködésben született PBTER – ha elnyeri a választók támogatását – reménnyel vághat neki tervei megvalósításának az elkövetkező négy évben.

Gondola
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó