Drágul a budapesti távfűtés
Átlagosan 10 és fél százalékkal drágulnak a lakossági hődíjak Budapesten szeptember 1-től. A Főtáv Zrt. hétfői közleményében a drágulást az energiabeszerzési költségek emelkedésével indokolja.
2010. augusztus 16. 14:07

Az energiabeszerzési költségek második negyedévi emelkedése miatt a lakossági hődíjak 2010. szeptember 1-jétől átlagosan 10 és fél százalékkal drágulnak - tájékoztatott hétfőn közleményében a Főtáv. Zrt. Az emelkedés az alapdíjat nem érinti, a hődíj drágul. A vállalat számításai szerint egy átlagos méretű – 50 négyzetméteres – és átlagos fogyasztású lakás éves hődíjköltsége így bruttó 139 ezer forintról 161 ezerre nő.

A Főtáv közleményében az áll, hogy a távhőszolgáltatás hőenergia-költségei két tényező együttes hatására növekedtek. Tíz százalékot a forint/dollár árfolyamának romlása, és a földgáz is drágult 9 százalékkal. A Főtáv energiaköltségei azonban ennél kevésbé – 17,6 százalékkal – emelkedtek. Ezek együttesen az év végéig több mint 2,3 milliárd forint többletköltséget okoznak a cégnek, jövőre pedig már 4,5 milliárdot.

FH
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó