
A már a harmadik aranyérmét szerző Hosszú Katinka pazar taktikával úszott: az első három hosszon egyszer sem tempózott dobogós helyen. A hajrában azonban ellenállhatatlanul úszott, s még a szinte végig vezető barátnőjét is befogta.
Hosszú - aki csütörtökön 200 m vegyesen és a 4x200-as gyorsváltó tagjaként is aranyérmes lett, hétfőn pedig éppen Jakabos előtt második volt 400 m vegyesen - 2:06.71 perccel csapott a célba. Jakabos a 400 m vegyes bronzérme után 2:07.06-tal szerzett ezúttal ezüstöt.
"Nagyon-nagyon boldog vagyok - nyilatkozott Hosszú. - Három aranyat vártak tőlem az Eb-n, s eleget tettem ennek. A váltóval sikerült kárpótolni a szurkolókat a 200 m vegyes ezüstjéért is. A hajrá előtt azt gondoltam, ez az utolsó 50 méter, itt Budapesten, magyar közönség előtt. Nem hiszem, hogy valaha is fogok olyat érezni, mint amikor kiszálltunk a medencéből."
"Nagyon örülök ennek az ezüstnek! - mondta Jakabos. - Menet közben reméltem, hogy Katka nem fog utolérni, de ez nem jött be. Kár találgatni, hogy mi lett volna, ha ő nincs ott a mezőnyben, ott volt és megérdemelten nyert. Úgy vélem, az összes fordulóm jól sikerült, visszanézve erősebben kezdtem, mint gondoltam, de akkor ez tűnt kényelmesnek."
Hosszú a hazai csapat ötödik elsőségét gyűjtötte be, s korántsem mellesleg három aranyérmével és egy ezüstjével a magyar válogatott legeredményesebb versenyzője lett az Eb-n.
Cseh László, a Kőbánya SC olimpiai ezüstérmes versenyzője sikerével káprázatos sorozatát folytatta: megszakítás nélkül, 2004, 2006 és 2008 után 2010-ben is Európa-bajnoki címet szerzett a hosszabbik vegyes számában. Cseh 4.10.95 perccel diadalmaskodott. Verrasztó Dávid 4:12.96-tal végzett a második helyen, húga, Evelyn egy-egy arany és ezüstje után tovább gazdagítva a család éremkollekcióját.
A 200 m női pillangó hangzavarát tovább fokozta a hazai közönség a férfi 400 m vegyes során. Cseh ellentmondást nem tűrően kezdett, nemcsak rajt-cél győzelmet aratott, hanem bő egy testhosszal előzte meg a második Verrasztót, aki szintén csaknem ennyit vert az üldözőkre. Cseh mérlege százszázalékos az Eb-n: két távon indult - a 400 mellett 200 m vegyesen -, s mindkettőn nyert.
Verrasztó a várakozásnak megfelelően - lassabban kezdett, a pillangó után még csak negyedik volt, háton azonban megkezdte a felzárkózást, s a mellúszásra már másodikként fordult. Az utolsó 50-en a második helyét nem veszélyeztette senki, a harmadik izraeli Gal Nevo (4:15.10 p) több mint két másodpercet kapott tőle. Cseh-től pedig több mint négyet.
"Tudtam, hogy nem kell megszakadnom a győzelemért, ez a magyarázata, hogy miért úsztam az utolsó 100-on olyan könnyedén - mondta Cseh. - Ezt az aranyérmet azoknak ajánlom, akik a felkészülés során elviselték a rengeteg hülyeségemet: anyukámnak, apukámnak, a barátnőmnek és edzőmnek, Turi Györgynek."
"Ez a második hely egy kis kárpótlás azért, hogy nem voltam jó 200 vegyesen - nyilatkozott Verrasztó. - Különösen, hogy egyéni legjobbamat értem el. Cseh Lacit nem könnyű legyőzni, egyszerűen ő a legjobb."
Célba érkezés után Cseh boldogan emelte kezét a levegőbe, de talán nála is jobban ünnepeltette magát Verrasztó az egyik kötélre felülve.
A kontinensviadal utolsó döntőjében is akadt magyar érdekeltség: a 4x100 méteres vegyesváltóban a hazai négyes - Szilágyi Ádám, Gyurta Dániel, Hős Péter és Kozma Dominik - a nyolcadik helyen végzett 3:38.73 perccel, ami utólag - a németek túl korai váltás miatti kizárása nyomán - hetedik pozícióra módosult.
A magyar úszócsapat a bő negyedórán belül szerzett két kettős diadallal 13 éremmel zárt az Eb-n: 6 arany, 4 ezüst, 3 bronz.
- ajánlatunk
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















