
A nagyszínpad fő attrakciója két amerikai rockegyüttes, a Papa Roach és a 30 Seconds To Mars, valamint a brit Mika lesz, aki 2007-ben már fellépett volna a Szigeten, de egy amerikai tévéshow-szereplés kedvéért végül lemondta akkori koncertjét.
A magyar könnyűzene rajongói a Kiss Erzsivel fellépő Erik Sumo Band mellett a Nemjucit, a Carbonfoolst, a Heaven Street Sevent és a Kiscsillagot is láthatják a fesztiválon. A világzenét az amerikai klezmeres Daniel Kahn & The Painted Bird, a brit Oi Va Voi, illetve a macedón csocsekkirállyal, Ferusz Musztafovval megerősített Söndörgő képviseli a Rotfront mellett.
A Rotfront fellépése után épp oda lehet érni a roma sátorba Balogh Kálmán cimbalomművész koncertjére - mondta az MTI-nek Gryllus Dorka, a berlini együttes énekesnője, aki, ha ideje engedi, a Magic Mirror sátor pénteki programjai közül is megpróbál egy-kettőt megnézni. Itt délután vetítik Monika Traut - a leszbikusságát elsőként nyíltan vállaló - német rendezőnő több mint tíz évvel ezelőtt készült filmjét a nemi szerepekről. Lesz egy varieté műsor is, amelyben egy sor ismert berlini transzvesztita lép fel.
Gryllus Dorka mindenkinek ajánlja a Civil Sziget programjait is. A Szigeten jelenlévő számos civil szervezet közül a Drogstop Budapest Egyesület a droghelyzetről szervez tájékoztató programokat, az Amaro Drom a cigány kultúrát hozza közelebb, a Tündérképző egészség- és sorselemzést készít, de van jógasátor, lelki oázis és zöld udvar is.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















