Rasszista Hollywood?
Kizárólag terroristák, taxisofőrök vagy vicces kis sárga bohócok lehetnek az ázsiai színészek a hollywoodi filmekben, mivel az álomgyár intézményesen rasszista - ez a sommás véleménye Dev Patelnek, Az utolsó léghajlító egyik főszereplőjének.
2010. augusztus 11. 10:53

Az indiai származású brit színész azért ilyen csalódott, mert hiába lett világsztár a Gettómilliomosnak köszönhetően, hollywoodi karrierje nem ívelt fel, vagy legalábbis nem úgy, mint szerette volna. - Rengeteg forgatókönyvet kaptam, de mindegyikben sztereotip szerepet játszottam volna: a mókás indiait, aki a nagy fehér hős barátjaként csetlik-botlik - panaszkodik a húszéves színész. - Ebből viszont nem kérek!

Patelnek egyelőre nincs újabb hollywoodi szerződése, ezért még az is megeshet, hogy visszatér Angliába. Az utolsó léghajlító egyébként fityiszt mutatott a finnyás kritikusoknak: már 180 millió dollárnál tart, tehát nyereséges.

(The Last Airbender - már a mozikban!)

UIP Duna-film
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó