Ma „új világra” ébredtünk. Új ember személyesíti meg az államot, a Magyar Köztársaságot.

Akinek kitelt a mandátuma, Sólyom László elnök úr most gyakran idéztetik, mégpedig azzal az entrée-val, miszerint nem akart szeretett elnökünk lenni. Valóban mondta, sőt gondolta is.

Sólyom László a végtelenségig ragaszkodott azokhoz a normákhoz, amelyeket gondos mérlegelés után elfogadott. Vitán felül ez a férfias jellem egyik, sőt talán a legfőbb ismérve.

Sólyom László igen művelt, a maga tudományában világszínvonalú szakember.

Sólyom László nem egyszer ment szembe a párhuzamos hatalmi ágakkal. Gondoljunk csak a személyi szám eltörlésére vagy az egész gyurcsányi érára. Ám Sólyom László szembe mert menni az általános közhangulattal is, gondoljunk csak a halálbüntetés alkotmányos betiltására kis (de nem kies) hazánkban. Ezért például a mai napig sokan „elítélik” őt.

Egy szó mint száz, Sólyom László megszemélyesítette ugyan a Magyar Köztársaságot, de azt a legkevésbé sem lehet mondani, hogy azért, mert ő volna a mai magyar átlag. Sőt! Szinte mindenben szöges ellentéte annak, ami Magyarországon a napi gyakorlat.

Hogy mégis köztársasági elnök lehetett, az a véletlenek különös egybeesésének volt köszönhető. A betegesen rossz kormányzati-törvényhozási viszonyok préselték Sólyom Lászlót az elnöki magaslatra — és még azt is mondhatjuk talán, hogy éppen ezen beteges viszonyok megszűnte vette most elejét annak, hogy folytassa egy újabb ciklusra.

Igazából Göncz Árpádnak sem járt volna második ciklus, ha az utca emberét megkérdezték volna akkor. Most valószínűleg Sólyom Lászlót sem választotta volna meg a nép, ha megkérdezték volna. Jól mutatta Sólyom pályáját az, hogy éppen azok kezdték hirtelen szeretni, akik négy és háromnegyed évig csak elmarasztalták, lehurrogták, sőt gúnyolták.

Sólyom László férfi a talpán, hogy (és ahogy!) mindezt elviselte. Most meg a barátait kellene meglátnia az újsütetű hívekben. Meglepne, ha összebútorozna ezekkel a friss barátokkal.

Sólyom László a politikai szféra számára nehezen elviselhető személyiség. Utódja talán éppen ebben esik igen messzire tőle.

Ha kívánhatunk valamit – elsősorban magunknak –, az az, hogy Sólyom László örökre megmaradjon Sólyom Lászlónak. Magányos hegycsúcsnak a magyar pusztán.

Köszönjük, Elnök úr! Sőt még inkább: köszönjük, Elnök úr.