Két örömlányt kapcsoltak le a Hungaroringnél
Komolyabb bűncselekmények nélkül telt a szombati nap a Forma-1 Magyar Nagydíj helyszínén, a rendőrök mindössze két örömlányt értek tetten, és néhány kisebb bűnügy gyanúsítottját állították elő - jelenti a HavariaPress.
2010. augusztus 1. 10:22

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is jelentős tömeget vonzott a mogyoródi Hungaroringre a Forma-1 Magyar Nagydíj szombati időmérő edzése, és a hozzá kapcsolódó futamok. Ennek ellenére, a fokozott rendőri jelenlétnek köszönhetően egyetlen gépkocsilopás vagy járműfeltörés sem történt ezen a napon a Hungaroring térségében. Szabálysértési feljelentést 10 esetben tettek a rendőrök, helyszíni bírságot 14 fővel szemben szabtak ki. A nap folyamán 13 főt állítottak elő, közülük nyolcat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, két nőt pedig tiltott kéjelgés elkövetésén értek tetten. Egy esetben elveszett iratok miatt kellett intézkedniük a helyszínen szolgálatot teljesítő egyenruhásoknak, akik igazolást adtak ki a bejelentést tévő kárvallottnak.

HavariaPress
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó