Ahol a foci, gonosz őrültek hülye játéka
2010. július 31. 13:13

Az észak-koreai válogatott gyengén szerepelt a vb-n, a brazilok elleni 2-1-es vereség után 7-0-ra kapott ki Portugáliától, majd 3-0-ra Elefántcsontparttól. Sajtóértesülések szerint a koreai állami vezetés nem hagyta annyiban a történteket, és gondoskodott arról, hogy a szégyenteljes szereplés okozói megkapják "méltó" büntetésüket.

Kim Dzsing Hun szövetségi kapitányt - amellett, hogy kizárták a pártból - nyilvánosan megalázták, kényszermunkára ítélték, egy építkezésen kell gürcölnie. Azzal vádolják, hogy elárulta Kim Jong-ult, a korábbi vezér, Kim Jong-il fiát, és ez utóbbi vádpont miatt az sem kizárt, hogy a szakembernek az életével kell fizetnie. Nemrégiben két hivatalnokot azért végeztek ki az országban, mert nem végezték jól a munkájukat, őket is árulással vádolták a halálos ítélet előtt.

A futballistákat is nyilvános megaláztatás érte, hat órán keresztül kellett hallgatniuk a kultúrpalota előtt felállított szégyenpadon az őket lejárató, és számonkérő vezetőket.

A brazilok elleni 2-1-es vereséget még hősies helytállásként tálalták Koreában, a jó eredmény után az állami vezetés úgy döntött, élőben közvetíti az állami televízióban a portugálok elleni meccset. A találkozó közvetítését a hatodik kapott gól után függesztették fel, másnap egyetlen újság sem írhatott a mérkőzésről.

Samsungsport
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó