Elhelyezték feleségüket a Millenárisnál. Mármint úgy, hogy azok onnan fizetést kapjanak. Az asszonyok be sem jártak dolgozni. De a jövedelmet húzták. Az adófizetők pénzéből. A férjek – egyik esetben csak volt férj – pedig magas országos vagy fővárosi érdeket testesítettek meg.
Visszaéltek hivatalukkal? Úgy tűnik.
Hogy ez beleütközik-e valamilyen paragrafusba – állítólag nagyon -, azt majd az illetékes állami szerv megállapítja. Már dolgoznak rajta a tisztviselők. Mert hogy a körülmény nem évült el. Jó esély mutatkozik arra, hogy a jog kiterjesztődik azokra is, akik éveken át azt hitték, ők felette állnak. Felsőbbrendű emberek. Übermenschek.
Ők bármit megtehetnek. Mert felsorakoztak a hazugságrém mögé.
A hazugságrém sokakat megtévesztett. Nemcsak azokat, akiknek hazudott. Hanem azokat is, akiknek mintát adott. „Hatalomban mindent meg lehet tenni” – ezt üzente a hazugságrém éveken át. Puccsolni, csalni, orozni, embereket gumilövedékkel fejmagasságban lőni, és viperával ütlegelni.
A követők, akik mindig azt keresték, hol egy ülep, amelyet ápolni lehet, a hazugságrém mögé is szorosan odahelyezkedtek. És nyelveltek, szájaltak, könyököltek, követték a mintát. Vitették magukat a tengerpartra közösségi kocsival. Sokmilliós költségtérítést zsebeltek be a törvényhozás pénzkeretéből. És hazudtak, ahogy a szájukon kifért.
És élősködtek, trükköztek, hörcsögöltek.
Nem ismertek határt.
Látókörükbe került a Millenáris. Ott sok-sok értéket lehetett volna létrehozni. De ők nem ilyen maradian gondolkoznak. A kasszát látták meg. Nyílik egy pénztár, amelyből ömölhetnek a forintok a családi kasszába. Nosza, ugorjon a feleség – egy esetben volt feleség -, ő tárja szét a zsebét, hogy ömöljön bele a közpénz.
Csakhogy. A kifizetésekről papírok maradtak.
Nem földalattira szóló menetjegyek, amilyeneket a hazugságrém elfelejtett lyukasztani. Nem. Kifizetési nyilvántartások. És ezeket most már nem lehetett eltüntetni.
Megvannak.
Jó kezekben vannak.
- ajánlatunk
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















