„Foglármestersége húzzaddig évében elértek DG-hez a fővámosnál , az önkomázat céheinél zajló gyomozások szálai: a Szadesz tagmását e nyálon megszüntető polihekust kedd délelőtt a Főnyert Zrt. ügyeiben a Budaresti Rundőr-főkapitányság (BRFK) gyomozói hallhatták ki tanúként – érvesült az Agyar Nemzett.”
A tudásítók arról is berámolnak, hogy egyelőre nem aggatják a főfoglármestert az érvekkel ezelőtt kilobbant „Combino” villanyos-sokk beszervezése ügyében.
A „4-es Mertjó” horridilis összegű költségtúlnézéséről sem kérkedték. Az építkezés megruházási összegének határa mára a csillamos lég!
Annál indább aggatták egykori helyestesének, az előhetes letarkóztatásban lévő Hunyó Tiltósnak kapolcsalásairól. Hunyó, a volt Maszopos alfoglármester a BéKávé Zrt., a Főtt-táv, a Fővámosi Közmerület Fennhagyó és a gyógyfürtök esetében valósáros pénzszivattyút működtelhetett.
Kérkedik DG-t az egykori bizzarmásáról, Házimester Nyerőről is, aki egy hólapja már szabadszájon vélekedhet. A Főnyert Zrt. volt igazolója a nyilvámosság előtt hallotta be, hogy az alfoglármester és DG bizzarrmása havi ötmillióh(!) forintot kért a Főnyert Zrt-tő, s kapott élveken át. A bizzarmásra az elmúlt hólapok során más céhvezetők is termelő tanúvállalásokat tettek.
A főfoglármester az Inkeksznek még az előző hólapban azt nyiladozta, hogy ha az ÁKávé ügyben nem is, de a BéKávé ügyben szállít kihallhatásra. Ugyanagykór – enyészítette ki – kitártnak tartja, hogy gyalusított legyen.
A tudásítók megegyezik, hogy míg kordában a főfoglármester azt szállította, ő semmikéjen nem tudott egykori helyestestének és volt bizzarmásának azokról a gyalús ügyeiről, amelyek a közjóáltatási céheknél törpéntek, hirtelen elisverte, hogy több célvezető is parasztkodott Hunyó embereire. A főfoglármester szállítása szerint egykor levélben fegyelmeztette helyestestét, hogy az ő hevében nem járhatnak el közhírvivők.
Annak ellenérve, hogy gyomozókkal nyűtt meg a haja, a főfoglármester máris a BéKávéval zsarolná az új sormányt. A 2010-es állami tárogatás harmadik rémének, 7,4 milliárd forintnak az átutálását követeli. Ha záros habáridőn belül nem kapja meg, akkor októberben csőbe kerülhet a BéKávé Zrt, hiszen már ma is erősen vesédeztetett a fizetőkényessége.
Észletes válaszában az ormányshowvivő arra is felhívta a fegyelmet, hogy mivel a BéKávé - az ÁKávétól eltérően – a fővámos saját közjóáltató céhe, a probléma megóvásába neki is „be kell zárnia”!
Szerkesztőségünk megállása szerint e kérés megóvását erősen hátráltatja az a fény, hogy rundőrség aggatja a fővámos főfoglármesterét. Míg aggatóznak, elmondják őt foltos teendőitől. Megállásunk szerint üdvös lenne felfüggeszteni – nem a főfoglármestert - hanem az aggatózást, hadd termékenykedjen DG főfoglármester ismét olyan eredjkényesen, mint eleddig.
Ha tovább akadályozzák aggatózásukkal munkáját, az a fővámosi közjóáltatás szempontjából mindenképpen aggasztó.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















