Hangfestők: koncert az árvízkárosultakért
A közbeszédben csendesedik az árvíz sújtotta vidékek problémáinak visszhangja. Még mindig akadnak, akik nem szűnnek meg jót tenni.
2010. július 27. 21:00
Kapcsolódó anyagok
> Hangfestők

A Hangfestők nevű trió előadásában magyar népdalfeldolgozásokat hallhatnak az érdeklődők. A népdalokat spanyol flamencóval és gitárzenei stílussal ötvözve a csapat tagjai egyedülálló zenei fúziót hoztak létre. A "Ne sírj, kedves" és az "A csitári hegyek alatt" kezdetű népdalokra például flamenco bulerías-okat, a "Duna parton van egy malom" című népdalra pedig flamenco seguiriyas-t írtak.

Produkciójuk azonban nemcsak különleges hangzásvilágával, hanem színvonalával is kiemelkedik a napjainkban oly népszerű világzenei projektek közül. Ezt igazolja számos külföldi fellépésük is: 2008 januárjában Brüsszelben léptek színpadra, majd Spanyolország következett, ahol 2008. augusztus 24-én, a zaragozai világkiállításon a trió nyitotta meg a Magyar Nemzeti Napot. A Hangfestők nyitókoncertjét az Aragóniai Televízió élőben közvetítette.

E fellépés sikerének köszönhetően kaptak meghívást Madridba, ahol 2009 márciusában Spanyolország egyik legnevesebb kulturális központjában, a Centro Cultural Conde Duque-ben léptek fel. Ugyanezen évben az együttes Franciaországban és Finnországban is szerepelt: áprilisban a Párizsi Magyar Intézetben, valamint Bordeaux-ban, az "Interferences Hongroises" című fesztiválon csendültek fel akkordjaik, szeptemberben Helsinkiben, az idén márciusban pedig New York legnagyobb egyetemén, a Hofstra Universityn adtak koncertet.

***

HANGFESTŐK: Bartók Eszter (ének), Sinha Róbert (klasszikus gitár), Vidák Róbert (flamenco gitár)

***

Segélykoncert aborsod megyei árvízkárosultak megsegítésére

2010. 07. 29. csütörtök 19 óra Magyar Kultúra Alapítvány Székháza

1014. Budapest Szentháromság tér 6.

fellép a Hangfestők zenekar

Védnök: dr. Rétvári Bencea Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, az Ifjúsági Keresztény Szövetség elnöke

Házigazda: dr. Seres Zsuzsanna

Szervező: Szász Vitai György

Belépőjegy nincs, a helyszínen pénzadományokat gyűjtenek, és a koncert végén a teljes összeget átadjuk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat illetékes képviselőjének.

gondola.hu
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó