Demszky a védőoltás
A külföldi lefektetőknek kiszervezett közszolgáltatás még egyszer utoljára ki és becsatornázza a rászavazók és a nem rászavazók pénzét.
2010. július 27. 10:13

Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. A 20 éves rendszer egyik legnagyobb kudarca: életképtelenségének, működtethetetlenségének legfényesebb bizonyítéka. Úgy kapta meg a budapestiek bizalmát, hogy nem adott vissza érte szinte semmit: feltéve persze, ha a hivatalba való bejárást, a helyi adók beszedését és a többit nem tekintjük annak.

A mérlege katasztrofális. A város problémáit megoldani, de gyakran megsimogatni sem sikerült. A közszolgáltatások kibírhatatlan helyzetbe kerültek. Megszűnt a Magyar Köztársaság szuverenitása olyan közterületeken, mint a Nyugati téri aluljáró.

Jön a végjáték. A főpolgármester lassan elkezdheti megcsinálni utolsó fényképeit kedvenc tuaregjeivel, kátyúival, kombinóival.

Most éppen azt jelentette be, hogy le fog állni a tömegközlekedés, maga a BKV, ha a kormány nem tartja be azt a megállapodást, amit ő meg a Bajnai kötöttek. Aztán itt van a szennyvíztisztító, amely az egész éra címerállatsága lesz: a külföldi lefektetőknek kiszervezett közszolgáltatás még egyszer utoljára ki és becsatornázza a rászavazók és a nem rászavazók pénzét.

Vajon ez a végállomás? Októberig még van idő jó néhány dobásra.

Demszkyék munkájának legnagyobb eredménye, hogy beadták az egész társadalomnak a védőoltást maguk ellen. Megszűnt az ideológia és a párt, amelynek nevében kormányzott.

Már elkezdte az emlékiratait: az első kötet meg is jelent. Mi van még előtte? Elszámoltatják. A többi meg utána kiderül.

Valószínűleg nem csak mi fogjuk megbánni, hogy 20 évig főpolgármester volt.

PunkRhétor
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó