Kambodzsa: 35 évi börtönbüntetés a volt börtönparancsnoknak
Phnompenben 35 évi börtönbüntetésre ítélte az ENSZ által támogatott törvényszék a vörös khmerek egyik hírhedt börtönének egykori parancsnokát háborús és emberiesség elleni bűnökért. A 68 éves Kaing Guek Eav a Pol Pot vezett maoista vörös khmerek 1975-től 1979-ig tartó kambodzsai rémuralma alatt a hírhedt S-21 jelű, lényegében kínzóközpontként működő phnompeni börtön parancsnoka volt.
2010. július 26. 14:53

A titkos Toul Sleng börtönben a vörös khmerek legveszélyesebb ellenségeiket gyűjtötték be. Csaknem 14 ezer embert öltek meg itt. Az őrök fémrudakkal ütötték a foglyokat, elektromos áramot vezettek a testükbe, megerőszakolták és csaknem halálra éheztették őket, egyes foglyokat pedig arra kényszerítettek, hogy megegyék saját ürüléküket.

Az ügyészség szerint Duch börtönparancsnokként széles körű döntési szabadságot élvezett, és semmit sem tett azért, hogy leállítsa a foglyok kínzását. Duch viszont azzal mentegetőzött, hogy felettesei parancsára cselekedett. Hozzáfűzte, gyötrelmes bűnbánat kínozza. Az ellene hozott ítélet kihirdetését rezzenéstelen arccal hallgatta végig.

A Duch elleni bírósági eljárást rendkívül nagy érdeklődés kísérte Kambodzsában. A televízió élő adásban sugározta az ítélet kihirdetését. A volt börtönparancsnokot 1999-ben tartóztatták le. Ő a még életben lévő vörös khmer vezetők közül az első, akit bíróság elé állítottak, és elítéltek.

Rajta kívül még az egykori kegyetlen rendszer négy kulcsfigurája várja, hogy ítélkezzenek fölötte.

A Kína által támogatott, szélsőséges, maoista vörös khmerek, miután elűzték a vietnami háborút támogató, Amerika-barát Lon Nol-kormányzatot, "forradalmi" ideológia nevében terrorrendszert vezettek be. A lakosság egynegyede esett a népirtás áldozatául, 1,7 millió embert gyilkoltak meg, gyakorlatilag kiirtották az értelmiséget, elnéptelenítették a városokat, és a lakosság nagy részével kényszermunkát végeztettek. A Pol Pot vezette diktatúrának a vietnami hadsereg vetett véget 1979. január 7-én.

MTI
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó