
Az tartom a legfontosabb tettünknek, hogy lehetővé tesszük: a magyarság közjogi értelemben is egy legyen - utalt vissza a magyar állampolgárság könnyített megszerzését lehetővé tevő törvény megalkotására Semjén Zsolt a Duna Televízió Hattól Nyolcig című műsorának nyilatkozva. "És mindezt nem úgy, ahogy a szocialisták akarták, hogy legyen A meg B kategóriájú magyar állampolgár. Mi ugyanazt az állampolgárságot biztosítjuk a világon bárhol élő magyarnak" - szögezte le a politikus.
Tőkés: Romániában több szintű autonómia kellene
A hágai Nemzetközi Bíróság döntése, miszerint Koszovó függetlensége nem ütközik a nemzetközi jogba, előbbre viheti-e az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket? - hangzott a Duna Televízió kérdése.
Tőkés László úgy reagált: annak idején maga Băsescu román államfő ajánlotta a koszovói ügyre megoldásként az autonómiát, mintegy ellenszereként Koszovó különválásának. "Arra kérjük elnök urat, és a hozzá hasonló autonómiaellenes politikai vezetőket, hogy legyenek következetesek" - mondta Tőkés László.
Hozzátette: az erdélyi magyarok nem akarnak kiválnak Romániából, még ha akarnák, sem tudnának. Azt viszont joggal várják el, hogy a sokrétű autonómiát biztosítsák számukra. Beleértve a többségi magyar területek területi autonómiáját, és az egész romániai magyarság személyi elvű autonómiáját.
Semjén: a magyaroknak is jár
A magyarság soha nem kért olyat autonómia vonatkozásában, ami az EU-ban ne lett volna elfogadott - tette hozzá Semjén Zsolt. "Soha nem akartuk átlépni a különböző alkotmányok kereteit és korlátait. Azonban a magyar nemzet sem alávalóbb bármely más nemzetnél. Ha Európában más kisebbségeknek, nemzetrészeknek lehet különböző típusú autonómiája, mi sem mondhatunk le arról - éppen emberi jogi alapon nem -, hogy a magyar nemzetnek is lehessen hasonló" - mondta Semjén Zsolt.
A miniszterelnök-helyettes szerint az autonómiához magyar szempontból legalább három feltétel szükséges: a helyi közösség politikai akarata egyfelől. Másfelől olyan politikai szervezetek létrehozása, amelyek az adott nemzet parlamentjében ezt az akaratot érvényre tudják juttatni. Szükséges továbbá az anyaország teljes támogatása. "Ha ez a három megvan, akkor - éppen az európai autonómiaformáknak megfelelően - realitása van annak, hogy ezt elfogadtassuk az utódállamokkal és a többségi nemzetekkel; mint például ez bizonyos szempontból meg is valósult a Vajdaságban" - szögezte le Semjén Zsolt a Duna Televízióban.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















