
|
MOTTÓ: Kedvelt műfaj a Tisztelt Házban az interpelláció. Az ellenzék bőszen ostorozza a kormányt, a kabinet, s pártjaik jelesei pedig egyfolytában a múlt sötét árnyaira emlékeztetnek, a jelen reménykeltő lépéseivel, és az egyre fényesebb távoli jövővel kecsegtetnek. De nem csak felolvasni, beszélni, szónokolni, szavazni is lehet: a végeredmény azonban majdnem mindig ugyanaz. A nyári szünet utolsó asszóiból tallózunk. |
Eltűnt százmilliók
SPALLER ENDRE, (KDNP): - Újabb parkolási korrupciós botrány rázta meg a fővárost. Az elmúlt napokban videofelvételek kerültek elő, amelyekről világosan kitűnik, hogy a Budapesti Önkormányzati Kft. munkatársai nap, mint nap bejárnak egy XIII. kerületi autószalonba, majd onnan távoznak, és a környéken parkoló autókat nem ellenőrzik. Egyik-másik felvételen az is látszik, hogy mintha valamit átvennének. Vajon mit?
- Az ügy nem új keletű, legalább azóta tart, hogy a céget a korábban szocialista képviselő, Rusznák Imre vette át 2006-ban. 2007 végén elismerte: tudja, mi és hogyan zajlott a cégnél, azt is, hogy 100-200 millió forint eltűnt évente, és azt is hogy nem tett semmit. A rendőrségen sem jelentette. Szerintem ez már önmagában is jogi konzekvenciákat kellett volna magával vonjon, azonban nem történt semmi. 2008 közepén - az itt ülő – dr. Tóth József MSZP-s polgármester vizsgálatot kért a saját párttársától, miután korábbi ellenőrök teregették ki a BÖP Kft. korrupciós ügyeit. A válasz egy kamu vizsgálat volt, olyan, amilyet egyik szocialista csinál a másiknak. Őröket kérdeztek meg ugyanis, hogy tudnak-e a korrupcióról. Mindenki tagadott, mintha csak Magda Marinkót kérdezték volna a gyilkosságokról. Senki sem ismerte be, hogy ő korrupt! Dr. Tóth Józsefnek és az MSZP-nek, úgy tűnik, nem hiányzott a valós válasz, sem az eltűnt százmilliók! A polgármester fia, aki szintén kerületi MSZP-s politikus, még gratulált is Rusznák Imrének korrupcióellenes tevékenységéhez.
- A rendőrség végül nyomozást indított. Tavaly szeptemberben őrizetbe is vettek öt parkoló őrt. Pont annyi pénzt találtak náluk, amennyit a korábbi botrányokat kirobbantó ellenőrök megjósoltak. Közben százmilliók nem folytak be a kasszába. Összefoglalva: a parkolási korrupció bárki számára látható, megfigyelhető, a XIII. kerület utcáin mindennapos jelenség, nemcsak nekem, nemcsak a videó készítőinek, de az MSZP-s önkormányzat, a volt MSZP cégvezető számára is. Azt remélem, hogy a kinevezett új rendőri vezetés megoldja majd azt, amit az MSZP nem tudott. Nevezetesen, hogy ne az utcán hömpölyögjön a korrupció, ne borzolja nap mint nap az emberek kedélyét, és ne rombolja a jogkövető magatartásba vetett hitet!
***
TÁLLAI ANDRÁS, (belügyminisztériumi államtitkár): - Tudjuk, hogy az önkormányzatok alapvető, törvényben rögzített feladata és kötelessége a közlekedés feltételeinek biztosítása, a közösségi és a tömegközlekedés megszervezése, illetve a saját járművel közlekedők részére megfelelő utak biztosítása. A közlekedés részeként kell kezelni a várakozást is, azaz a parkolás megszervezését. Sajnos a főváros, mint azt tudjuk, az elmúlt 20 évben ennek az alapfeladatának, ennek az alapkötelezettségének nem tudott eleget tenni. Nem tudta megszervezni a budapestiek és az idejövők számára a közlekedés alapfeltételeit, nem tudta megszervezni a parkolás feltételeit sem.
- Az elmúlt időszakban egyre jobban kiviláglik, hogy mi ennek az oka. Elsősorban az, hogy a közlekedésre szánt pénzeket megcsapolják. Kimondhatjuk nyíltan: ellopják! Van, amikor nokiás dobozban 5 millió forintonként, lásd a BKV-nak nyújtott állami támogatásokat, van, amikor 500 forintjával, később 1000 forintjával a parkolóőrök zsebből zsebbe veszik át a pénzt a magánszemélyektől.
- Az a rendszer, ami kialakult a fővárosban, tűrhetetlen, elfogadhatatlan, és büntetendő! Büntetendő politikailag, azért, mert a fővárosi önkormányzat 20 év alatt nem tudott megbirkózni ezzel a feladattal. Erre remélhetőleg a választópolgárok megfelelő választ tudnak adni, döntést tudnak hozni október 3-án, és leváltják a 20 éve a hatalommal visszaélő szocialistákat és szabad demokratákat, Demszky Gáborral az élen. Büntetendő büntetőjogilag is! Ha lopnak a nagyok, a főpolgármester-helyettesek, a polgármesterek, a gazdasági bizottsági elnökök, akkor lopni fognak a kicsik, lopni fognak a parkolóőrök is. Az igazi bűnösök, azonban nem a parkolóőrök, hanem azok, akik ezt hagyták az elmúlt 20 évben, azok, akik nem tettek eleget tulajdonosi kötelezettségüknek. Azok, akik nem ellenőrizték a gazdasági társaságokat, akik és nem követelték meg, hogy megfelelő módon működjenek.
- Képviselő Úr! A XIII. és a IX. kerületre vonatkozóan a parkolási rendszer vizsgálata megkezdődött. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a nyomoz, vesztegetés alapos gyanúja miatt. A Legfőbb Ügyészség is kiemelt ügyként kezeli. Több mint 45 aktív vesztegetőt hallgattak már ki, és az ügy az utolsó negyedében tart. Hamarosan a vádemelések következnek.
***.
SPALLER ENDRE: - Nagy a feladat, hiszen nemcsak a parkolást, az egész főváros rendszerét átszövi a korrupció!
Hová tűnt a szociális érzékenység?
GÚR NÁNDOR, (MSZP): - Állok és bámulok, amikor hallom a kormánypárti képviselőket a szociális érzékenységről beszélni, és közben látom, hogy a cselekedeteik ezzel homlokegyenest ellentétesen hatnak! Állok és bámulok: hogy lehet ezt megtenni? Hogy hiheti ezt el egy ország? Persze, eljön majd az az idő, amikor az emberek már látni fogják mindazt, hogy önök miről beszélnek, és miként cselekszenek.
- Egykulcsos,16 százalékos adót csinálnak! Tudjuk, tudjuk nagyon jól, hogy a társadalmi szolidaritás alapját nem az egykulcsos adó képviseli. Tudjuk nagyon jól, hogy ez a minimálbéren dolgozó ember számára, 14 ezer forint mínuszt jelent. Tudjuk azt is nagyon jól, hogy egy egymillió forintos jövedelemmel bíró ember számára ez 40 ezer forint pluszt jelent! A kétmillió forintos jövedelemmel bíró ember számára pedig 340 ezer forint plusz jelent! Ez a társadalmi szolidaritás? Ez az, ami a mindennapjait élő emberek érdekében e kormány gondolkodásának a homlokterében van?
- Helytelen utat járnak! Az egykulcsos adó a kis jövedelműektől vesz el, nem kétséges, és azoknak ad, akik ma is jómódúak. Nem adóztatták meg a helikoptereket, nem adóztatták meg a jachtokat, s közben párhuzamosan, megadóztatják vagy épp az adómentességét veszik el a minimálbérnek. Aki most szegény vagy kis jövedelmű, az a későbbiekben ezen intézkedések révén még szegényebbé fog válni. Ha ez a szociális érzékenység Fidesz-KDNP módra, akkor azt gondolom, az ország majd levonja ennek a konzekvenciáit is! Beláthatatlan társadalmi feszültségeket indíthatnak el, a szélsőségek további erősödését szolgálja mindez.
***
CZOMBA SÁNDOR,(nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár): - A kormány a hazai közteher-viselési rendszer felülvizsgálata, gazdasági szereplők véleményének megismerése, illetve az adózással kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok, tendenciák áttekintése után határozott az adórendszer gyökeres átalakításáról. Három cél vezérelte: az adórendszer egyszerűsítése, az adóterhelés csökkentése és az adóbázis szélesítése. Úgy gondolom, hogy a miniszterelnök úr által meghirdetett első akciótervben megjelenő egykulcsos személyi jövedelemadózás megfelel a rögzített céloknak.
- A jelenleg alkalmazott szuperbruttósításhoz és a kétkulcsos progresszív adómértékhez viszonyítva az egykulcsos jövedelemadó érdemi egyszerűsítést jelent. Könnyű belátni, hogy a hatályban lévő 17 és 32 százalékos adómértékhez képest a 16 százalékos adókulcs a terhelés csökkenését eredményezi. Az adóterhelés tervezett jelentős csökkentése pedig a közteherviselést jelenleg elkerülő jövedelmek adórendszerben történő megjelenítését, és így az adóbázis szélesítését eredményezheti. További érv az egykulcsos jövedelemadózás mellett, - elsősorban alacsony mértékének köszönhetően -, hogy jobban elismeri a magasabb teljesítményt, és így a teljesítmény növelésére ösztönöz, amely a gazdasági fejlődés szempontjából fontos tényező.
- Képviselő Úr! A hazai adórendszer utóbbi mintegy 20 évében a progresszív jövedelemadózás érvényesült. A kormány az adórendszer kidolgozás alatt álló átalakítás keretében szakítani kíván ezzel a rendszerrel, és új értelmezést kíván adni az arányos és igazságos közteherviselésnek. Álláspontunk szerint arányosnak és igazságosnak tekinthető az a jövedelemadó, amely a magasabb jövedelműektől nagyobb összeget von el. Egyszerű számításból is látszik, hogy az egykulcsos adórendszerben az említett elvárás teljesül. Az adózásban bekövetkezett nemzetközi tendenciák azt mutatják, hogy számos országban, köztük hazánk régiós versenytársainak számító gazdaságokban - például Szlovákia, Csehország - vezettek be egykulcsos jövedelemadózást. Álláspontunk szerint Magyarország nem hagyhatja figyelmen kívül a környezetében zajló folyamatokat, különös tekintettel arra, hogy az adórendszer a külföldi befektetések irányultsága szempontjából meghatározó tényező.
- Képviselő Úr! Önök azt állítják, hogy 14 167 forinttal kevesebbet fognak kapni az emberek. Ezt szórják szocialista címszó alatt a magyar állampolgárok postaládájába Szeretném jelezni, hogy nem igaz! Nem igaz, mert amikor a magyar kormány az adórendszer átalakításáról döntött, akkor arról is döntött, hogy a minimálbéresek nem járhatnak egy forinttal sem rosszabbul! Ezt vállalta a magyar kormány, és teljesíteni is fogja! Ne tévesszék meg az embereket!
***
GÚR NÁNDOR: - Államtitkár Úr! Ha és amennyiben - úgy legyen - a minimálbéres ember megkapja a mai minimálbérét, akkor azt valakinek meg kell fizetni. Az a vállalkozó lesz, az állam csakis a hasznát kívánja élvezni. Hozzáteszem: Az ön fizetése nagyjából olyan 150 ezer forinttal lesz majd több. Ez így nincs rendjén. Nincs rendjén! A szolidaritás nem ezt kívánja meg! Az azt kívánja meg, hogy azt segítsük, aki nehezebb helyzetben van! Az áthárított bankadó, az alkotmányellenesnek minősíthető kirúgások kérdésköre, mind-mind ebbe a kategóriába, a megadóztatandó minimálbér kategóriájába tartozik. Éppen ezért: a válaszát nem tudom elfogadni.
Újabb csontvázak a Külügyminisztériumban?
HÖRCSIK RICHÁRD, (Fidesz): - Államtitkár Úr! A 2011 januárjában kezdődő magyar európai uniós elnökség hatalmas lehetőség Magyarország számára, hiszen fél évig az egész kontinens figyelme ránk irányul. Egy sikeresen lebonyolított elnökség esetén jelentősen megerősíthetjük pozíciónkat Európában, tekintélyünk a döntéshozatalok során hosszú távon megnövekedhet. Ennek viszont az előfeltétele az, hogy az ország felkészülten vegye át az elnökségi feladatokat Belgiumtól.
- A Fidesz szakpolitikusai lassan már egy éve figyelmeztették a szocialista kormányt, hogy az EU-s elnökségi költségvetés jelentősen alultervezett, ráadásul az előző kormány az idei 9 milliárdos költségvetésből 2,1 milliárdot a magyar állam tulajdonában lévő 12, használaton kívül álló külföldi ingatlan értékesítéséből kívánta volna előteremteni. Jeleztük, hogy a jelenlegi ingatlanpiaci helyzetben az értékesítés kimenetele több mint bizonytalan, mi több, egyenesen felelőtlenség erre alapozni az uniós elnökségi költségvetésünket. Az értékesítési folyamatok még csak el sem indultak. Emlékezetes az is: a Fidesz hiába kérte, hogy az EU-s elnökség legyen önálló sor a költségvetésben, megteremtve ezáltal a fontosságának kijáró pénzügyi önállóságot. Államtitkár Úr! Mindezek fényében tisztelettel kérdezem:
- Hogyan áll jelenleg az európai uniós elnökségünkre való felkészülésünk?
- Meg tudja-e erősíteni azt a sajtóinformációt, amely szerint 2,1 milliárd forint hiányzik a magyar EU-s elnökség idei költségvetéséből?
- Találtak-e további csontvázakat a Külügyminisztériumban, számít-e arra, hogy a kutakodás során további lyukakra bukkannak?
***
NÉMETH ZSOLT, (külügyminisztériumi államtitkár): - A magyar EU-elnökségi program előkészítése, számos lényegi, a végrehajtást szolgáló előrelépés, az előző kormány alatt nem történt meg. Figyelemmel az államháztartási és közbeszerzési szabályokra, illetőleg az előttünk álló öt hónapra, megfeszített munka szükséges.
- Megnehezíti a felkészülést, hogy a kulturális sokszínűség, illetve a regionalizmus vonatkozásában nem történt meg a szakmai diplomáciai előkészítés, noha ezekre vonatkozólag az EU-elnökségi munkacsoport világos mandátumot adott. A kormány feladata most az, hogy lényegében nulláról újrakezdje az építkezést.
- Ami pedig a csontvázakat illeti: hiába gyakoroltunk folyamatos nyomást a szocialista-liberális kormányra, nem tudtuk elérni, hogy külön tételben, külön soron tervezze meg az EU-elnökségi költségvetést. Sőt, ez a bizonyos 2,1 milliárd forintos idei EU-elnökségi költségvetés, amit ingatlaneladásokból kellene fedezni, gyakorlatilag kilátástalan, hihetetlen felelőtlenség ez az előző kormány részéről! Nem vagyok jós, de az a tippem, hogy sajnos az ingatlanpiac jelenlegi állapotában nincs sok esélyünk arra, hogy e témában sikerrel járjunk.
Egy biztos: mindentől függetlenül sikeres magyar európai uniós elnökség lesz a jövő esztendő első félévében! Ez számunkra több mint prioritás, ez egy egyedülálló és hatalmas lehetőség Magyarország számára!
***
HÖRCSIK RICHÁRD: - Államtitkár Úr! Látom: az új polgári kormány mindent megtesz azért, hogy az előző kormány által elkövetett költségvetési hibák halmaza ne nehezítse a magyar EU-s elnökség sikerességét. Alig 6 éves Uniós történelmünkben Magyarország először töltheti be a soros elnöki pozíciót. Így tehát először tehetünk tanúbizonyságot arról, hogy mennyire vagyunk kompetensek az uniós ügyek napirendjének alakításában, befolyásolásában, ne adj’ Isten, irányításában. E fél év alatt olyan fontos tárgyalások platformja lesz elnökségünk, mint például Horvátország csatlakozásának a lezárása, befejezése vagy az EU 2020-as stratégia felülvizsgálata, a 2014-20-as EU-s költségvetés vitájának megkezdése, valamint az európai gazdasági félév bevezetése. Államtitkár Úr! Hajrá, remélhetőleg sikeres lesz az uniós elnökségünk!
Halálra ítélt települések, avagy a magyar élet pusztításának sajátos formája?
APÁTI ISTVÁN, (Jobbik): - A Vásárhelyi-tervnek szerves részét képezte a Szamos-Kraszna közi árapasztó tározó megépítése. Az eredeti, valamennyi érintett település által támogatott terv szerint a tározó mellett az összes szükséges kiegészítő infrastrukturális beruházás is megvalósult volna. A gazdáknak 150 ezer forint/hektár kártalanítást, valamint kiszámítható jogi szabályozást ígértek. Ezt követően hosszú évekig nem történt semmi. Világosan látszott, hogy a kiegészítő infrastruktúra kiépítésére vonatkozó elképzelések teljesen elfogytak. A települések valamifajta privilegizált helyzetből pályázhatnának, de ez lehetetlen, hiszen az 5 százalékos önerőt sem tudják biztosítani.
- Ennél is sokkal súlyosabb azonban a települések lakóinak kiszolgáltatott helyzete. Az emberek joggal érzik úgy, hogy róluk nélkülük döntenek. A legsúlyosabb helyzet Szamosszegen alakult ki, ugyanis ha a tározót valaha aktiválni kell, akkor a talajvízszint emelkedése miatt olyan helyzet áll elő, hogy a víz nemcsak a szamosszegi földeket, hanem a lakóépületeket is elönti és tönkreteszi. A gazdák a mai napig nem kaptak megfelelő garanciákat arra, hogy milyen növényi kultúrákkal milyen korlátozások mellett foglalkozhatnak, milyen vegyszereket alkalmazhatnak. Mi lesz a sorsuk, ha nem termelhetnek, miből éljenek meg?
- A pályázat Brüsszelhez való benyújtása már eleve hazugságban fogant! Suchman Tamás 2008 júliusában Mátészalkán kijelentette: mivel nem százszázalékos a települések támogatása, ezért nem kerül sor a pályázat benyújtására. Majd 2009 áprilisában Győrtelken azzal kellett szembesülnünk, hogy Kóthay államtitkár úr és társai közölték: nem szükséges a teljes, elegendő a többségi támogatás. Ezt követően a gazdák jogi képviselő útján folytatták reménytelen küzdelmüket, azonban mindenhol falakba ütköztek.
- Az árvíz elleni védekezés közérdek, nem várható el, hogy csak az ott élők fizessék meg az árát. Ha a hatalom ettől függetlenül rá akarja erőltetni az akaratát a helyiekre, annak beláthatatlan következményei lehetnek. – Ha idén tavasszal a szavazófülkékben forradalom ment végbe, akkor a helyszínen, helyben szabadságharcra kell számítani!
- Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon kérem, a józan belátás mellett nyugtasson meg minket, és határozottan igennel vagy nemmel válaszoljon arra a kérdésre, hogy ilyen előzmények után, a széles közakarattal szembehelyezkedve továbbra is az eredeti nyomvonalon kívánják-e megvalósítani a beruházást?
***
ÁNGYÁN JÓZSEF, (vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár): - Képviselő Úr! Az elmúlt hónapok természeti katasztrófái után nem lehet kérdéses, hogy a kormánynak mindent meg kell tenni az árvizek elleni védekezés érdekében. Jelenlegi gondjaink éppen abból adódnak, hogy a szükséges beruházások nem valósultak meg időben. A Vásárhelyi-terv eredetileg olyan komplex program volt - jelzem, az első Orbán-kormány alatt dolgoztuk ki -, amely az árvízi biztonság megteremtésén túl az érintett térség terület- és vidékfejlesztésére és egyúttal új típusú tájgazdálkodás meghonosítására is lehetőséget adott, és mint ilyet, mindig is támogattunk. Az elmúlt években azonban, a Gyurcsány-Bajnai-korszak időszakában számunkra igen fájdalmas módon éppen a terv újszerű szemlélete, a komplex vidékfejlesztési megközelítés tűnt el. Igen nehéz helyzetet örököltünk! Itt ugyanis nem egyszerűen árvízvédelmi kérdésről van szó, hanem az ott élő emberek életlehetőségeiről is. Ennek megfelelően tájhasználat-váltást is végre kell hajtanunk ahhoz, hogy a folyóhoz igazodó gazdálkodási rendszert alakíthassunk ki.
- Képviselő Úr! Mindig is azt hangsúlyoztuk, hogy a rendelkezésünkre álló források elosztási arányait és a forrásokhoz való hozzáférés szabályait úgy alakítjuk át, hogy ezek a vidéki életminőség javítását szolgálják. Így fogunk tenni ebben az esetben is! A Szamos-Kraszna közi tározó esetében már befejeződött a projekt előkészítése, elkészültek az engedélyezési tervek, elkészült a megvalósíthatósági tanulmány és a szükséges műszaki dokumentáció.
Jelenleg a brüsszeli jóváhagyás van folyamatban.
- Ami a gazdálkodási korlátozásokat illeti: meggyőződésem, hogy mindenekelőtt vissza kell térnünk az eredeti elképzeléshez. Már előkészítés alatt áll az a kormányrendelet, amely tartalmazni fogja a földhasználatra vonatkozó szakmai ajánlásokat, valamint a kártalanítás feltételeit, ami része volt annak idején ennek a tervnek. Ezt a szabályozást természetesen a szakmai és társadalmi szervezetek, illetve az ott élők egyetértésével fogjuk kialakítani. A Szamos-Kraszna közi tározó nem a térségben élők ellenére, hanem éppen érdekükben épül meg, hiszen az a terület az ország árvízvédelmi szempontból egyik legveszélyeztetettebb térsége.
- Képviselő Úr! Arra a kérdésére, hogy máshol épüljön meg a tározó, egy interpellációs válaszban nem tudok igent vagy nemet mondani. Másfél millió ember életéről van szó a Tisza-völgyben, ezért ennek megfelelő súllyal kell kezelnünk a kérdést. Nem fogunk dönteni az emberek ellenére, hanem velük együtt fogjuk ezt a tervet elkészíteni.
***
APÁTI ISTVÁN: - Államtitkár Úr! Nem vitás, hogy az árvíz elleni védekezés közérdek. Én azt is megértem, hogy nyolc év semmittevését nem lehet két hónap alatt egyenesbe hozni, de kérem, azt is értse meg, értsék meg, hogy a helyiek becsapva érzik magukat, és már senkiben és semmiben nem bíznak, és senkinek nem hisznek! Eredetileg arról volt szó, hogy árokrendszerek, menekítő útvonalak, szilárd burkolatú mellékútvonalak, kerékpárutak, belterületi vízelvezetési rendszerek épülnek. Ezek az idő múlásával mind elfogytak, úgyhogy jelen helyzetben az előkészítés alatt álló kormányrendeletre és az ön válaszában foglalt bizonytalan tényezőkre hivatkozással sajnálatos módon válaszát nem áll módomban elfogadni.
Mennyit keres egy Fideszes vezérigazgató?
TÓBIÁS JÓZSEF, (MSZP): - Dr. Orbán Viktor miniszterelnök úr 2010. június 8-án itt, e Ház falai között ismertette a közszférában alkalmazandó, 2 millió forintos vezetői bérplafont. Dr. Matolcsy György miniszter úr a kormány eddigi intézkedései között nevesítette, hogy kidolgozásra került az a törvényjavaslat, amely a szűkebb értelemben vett közszférán túlmenően egyes pénzügyi szervezeteknél és köztulajdonban álló gazdasági társaságoknál is 2 millió forintos jövedelemkorlátot vezet be.
- A megbízási szerződés alapján dolgozó vezérigazgatókra vonatkozó 2 millió forintos bérplafont azonban éppen a kormány által benyújtott törvényjavaslat törli el. E rendelkezések helyébe nem következetesen állapít meg új szabályokat, így várhatóan 2010. augusztus második felétől kezdődően egyetlen állami, illetve önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságnál sem fogja korlátozni a vezérigazgatók díjazását jogszabály. Az erre a mulasztásra irányuló ellenzéki kezdeményezéseket a kormánypárti többség lesöpörte az asztalról. Feltehetően szükség van a Fidesz újonnan kinevezett delegáltjainak megfizetésére!
***
CZOMBA SÁNDOR,(nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár): Képviselő Úr! Ha röviden szeretnék válaszolni arra a kérdésére, hogy mennyit keres egy Fideszes vezérigazgató, akkor azt mondhatnám, hogy töredékét annak, amit az önök börtönfrakciójának bármelyik tagja az elmúlt nyolc évben keresett. Az új kormány első gazdasági akciótervében azt vállalta, hogy 2 millió forintos bérplafont vezet be a közszférában, ideértve a Magyar Nemzeti Bankot is. Ezt a vállalását a kormány a szorosan és a tágabban vett közszférára is maradéktalanul teljesítette!
- Képviselő Úr! Szeretném emlékeztetni, hogy éppen az ön miniszterelnöke volt az, aki saját bevallása szerint is hazudott reggel, éjjel meg este. Meghamisította a költségvetés valós számait, eltitkolta a Malév privatizációjával kapcsolatos állami kötelezettségvállalásokat, és még hosszasan sorolhatnánk, hogy hányszor nem bontotta ki teljes mértékben az igazság szálait. Ennek tükrében nem kis bátorságra vall a hitelesség védelmezőjeként megnyilvánulni. Szerencsés lett volna, ha ilyen érzékenységgel lépett volna fel az elmúlt nyolc évben korábbi és jelenlegi párttársaival szemben is. Megnyugtathatom képviselő urat, hogy az új kormány fontosnak tartja a hiteles tájékoztatást azzal a különbséggel és kiegészítéssel, hogy a tájékoztatás joga a mi felfogásunkban nemcsak a képviselőket kell hogy megillesse, hanem valamennyi honfitársunkat is.
- Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném felhívni figyelmét arra a nem mellékes körülményre is, hogy a köztulajdonban álló gazdasági társaságok nem sorolhatók a klasszikus értelemben vett közszférához, hiszen ezek esetében nem az állam közhatalmi funkciója, hanem stratégiai tulajdonosi szerepe jelenik meg. Ettől függetlenül a kormánynak továbbra is eltökélt szándéka, hogy tulajdonosként e körben is megvalósítsa a takarékos állami gazdálkodást, vigyázzon az adófizetők pénzére.
- Képviselő Úr! Ismert, hogy a szocialista-szabad demokrata kormányok idején a törvényi szabályozással azt a látszatot keltették, mintha egyes köztulajdonban lévő vállalatok nem párt-kifizetőhelyként működnének. A valóság mégiscsak az volt, hogy a súlyosan veszteséges állami vagy önkormányzati tulajdonú vállalatoknál - gondoljunk csak a BKV-ra, a közművállalatokra vagy a MÁV-ra - sokmilliós fizetéseket vettek fel, nem is beszélve a százmilliós végkielégítésekről, külső megbízásokról és az úgynevezett menedzserszerződésekről! Ennyit tehát a Bajnai-kormány által bevezetett bérkorlátozó rendelkezések hitelességéről!
- Képviselő Úr! Az új kormány nem látszattörvényekkel, hanem valós intézkedésekkel kívánja céljait megvalósítani! A nemzeti kormány valamennyi tagja elkötelezett a takarékos állami gazdálkodás megvalósítása, ennek részeként a jövedelemkorlátozás közszférában történő megvalósítása mellett. Bízom benne, hogy ön is belátja, hogy a szorosan vett közszférán kívül eső köztulajdonú gazdasági társaságok esetén sem a törvényi szabályozás fenntartása, sem pedig a szocialista, ellenzéki, hitelességében erősen megkérdőjelezhető módosító indítványok elfogadására nincs szükség, hiszen ezeket a lépéseket törvényi szabályozás nélkül, egyszerűen a tulajdonosi jogok gyakorlásával gyorsabban és hatékonyabban végre lehet hajtani.
***
TÓBIÁS JÓZSEF: - Államtitkár Úr! Bizonyára ismeri, hogy a stílus maga az ember. Sértegetésével, visszamutogatásával azt a valóságot leplezi, amely pontosan arról szól, hogy önök kifizetőhellyé kívánják tenni azokat az állami tulajdonú társaságokat azzal, hogy megszüntetik az igazgatótanácsokat. Megbízási szerződésekkel neveznek ki vezérigazgatókat, az átláthatóságot, a nyilvánosságot kizárják, mert a törvény erejével már nem kötelezik arra, hogy a pénzek áramoltatása látható legyen a választói számára.
- Végezetül: a nemzeti együttműködés rendszerében önök olyan bankadót akarnak, amelyben kedvezményeket adnak a saját barátaiknak. Önök olyan alkotmánymódosítást nyújtanak be, amelyben személyre szabottan lehet módosítani. Önök olyan politikusokat helyeznek az Állami Számvevőszék élére, amit maga az Állami Számvevőszék előző elnöke és a Számvevőszék kritizált meg. Kérem szépen, ezek után önöknek nincs jogalapjuk sem visszamutogatni, sem pedig kritizálni!
Nők a nemzeti együttműködés rendszerében?
KAUFER VIRÁG, (LMP): - A lakosság több mint 50 százaléka nő, akik a mai magyar társadalomban bizonyítottan eltérő kihívásokkal és lehetőségekkel rendelkeznek, mint férfitársaik. A nők a közéletben, a politikai és a piaci szektorokban alulreprezentáltak, kevesebbet keresnek, ezáltal nyugdíjuk is kevesebb, és a gyermekvállalási jogaikat a jelenlegi munkaerő-piaci feltételek nagymértékben korlátozzák. A demográfiai intézet kutatásai szerint a nők 71 százaléka, míg a férfiak 61 százaléka azért nem vállal gyereket, mert ez a nők munkaerő-piaci lehetőségeit előnytelenül befolyásolja. Fájlaljuk, hogy az eddig tárgyalt gazdasági törvénycsomag sem tett semmit azért, hogy a nők munkaerő-piaci helyzetét javítsa. Hasonlóan aránytalan feltételeket teremtett a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény, amely a munka törvénykönyve és az Európai szociális charta ellenében tette lehetővé, hogy terhes és gyermeküket nevelő nőknek is felmondjanak. És mindezt indoklás nélkül tegyék!
- A kormányprogram expozéjában miniszterelnök úr kiemelte a nők családon belüli szerepének erősítését, egész pontosan a népességfogyás elleni küzdelemben betöltött szerepünket. Az erősebb szociális hálóval rendelkező országokban a nők azonban nemcsak gyermeket szülnek, hanem a férfiakkal közösen, fele-fele arányban irányítják az országot, vesznek részt törvényhozásban, ehhez képest nálunk 9 százalék jelen pillanatban a nő képviselők aránya, és nő miniszterünk sincsen! Kíváncsiak vagyunk arra, hogy a kormány a gyermekszülésen kívül milyen szerepet szán a nőknek a nemzeti együttműködés rendszerében, és mit kíván tenni ennek előmozdításáért?
***
SOLTÉSZ MIKLÓS, (nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár): - Képviselő Asszony! Először is szeretném jelezni, hogy érdemes elolvasni a kormánytisztviselőkről szóló törvényt, ugyanis négy helyen van benne kimondottan a kismamák védelméről szóló passzus. Azt gondolom, hogy ez mindenképp arra mutat, hogy ez a kormány az édesanyák védelmében, a kismamák védelmében tenni akar. A másik: szeretném kérni, hogy ne bagatellizálja a nők édesanyaszerepét! Itt, a parlament patkójában - mindegy, hogy milyen oldalon, de - ülnek édesanyák, akik egy-kettő, vagy több gyermeket is megszültek, és emellett olyan munkát vállalnak, olyan feladatot hajtanak végre, ami, mindannyiunknak becsületére válna.
- Tisztelt Képviselő Asszony! Ön azt mondja, tisztelt képviselő asszony hogy a mi kormányunk szinte semmit nem tett az elmúlt időszakban a nők, az édesanyák érdekében. Téved! Első lépésként változtattunk a családi pótlék, a szociális segély rendszerén, megkülönböztetett figyelmet fordítva azokra az édesanyákra, akik arra kényszerülnek, hogy egyedül neveljék föl a gyermekeiket. Azt gondolom, ez elég nagy és előremutató lépés volt.
- Tisztelt Képviselő Asszony! Azt szeretném kérni, hogy legalább azt a politikát ne folytassák, amit az SZDSZ folytatott! Nem kell az a vadliberális álláspont, amely a nemek közötti természetes különbséget el akarja törölni. Legyenek, tényleg legyenek mások!
***
KAUFER VIRÁG: - Államtitkár Úr! Mi nem kívántuk ledegradálni az édesanyák szerepét! Látni kell azt, hogy a családon belül - különösen az alsóbb, szegényebb rétegekben - a nők és férfiak szerepe teljesen különböző. Igenis kormányfeladat az, hogy a nemek esélyegyenlőségét javítsuk mind a munkaerőpiacon, mind a családban, mind a közélet egyéb területein. Az esélyteremtésben a kormánynak fontos szerepe van. Sajnos erről konkrétumokat nem hallottam!
A szociális szövetkezetekről…
HARANGOZÓ GÁBOR, (MSZP): - Nyugat-Európában sikeresen működnek a különböző szövetkezeti formák, clusterek, kamarák, amelyek az együttműködésre épülnek, a gazdaság, a helyi társadalom közös szervezéséről szólnak. A rendszerváltás előtt Magyarországon is volt erő a szövetkezésben. A magyar mezőgazdaság nemzetközi szintű sikerességének alapja a nagyüzemi agrárgazdálkodás, valamint a kisüzemi és háztáji termelés szimbiózisa volt. A nagyüzemi gazdálkodás, kiaknázta a nagy termelési volumenből származó előnyöket, integrálta a kisüzemi termelést, gondoskodott az új eljárások bevezetéséről, elterjesztéséről, a szükséges forgótőke jelentős részét biztosította, és piacra vitte a kistermelők termékeit. A szövetkezetek mint közösségi gazdaságok, segítették az oktatási, kulturális intézményeket, és a mezőgazdasági termeléssel akár melléktevékenységként foglalkozók tömegeinek, több millió embernek biztosítottak jövedelmet. A kilencvenes évektől azonban a szerves fejlődés helyett komoly törés történt a szövetkezésekben. Kiderült, hogy tisztán profitorientált gazdasági társaságok nem képesek a megszűnt munkahelyek helyett tartós foglalkoztatást biztosítani. Emberek tömegei így tartósan kiszorulnak a munka világából.
- Az elmúlt években számos program indult a helyzet javítása érdekében. Fejlődésnek indult a szociális gazdaság, amelynek közösségi vállalkozásai többletüket elsősorban közösségi célra használják, és nem tagjaik vagy tulajdonosaik profitjának maximalizálása vezérli őket. Olyan szociális szövetkezetek alakultak, amelyek a munkanélküli, illetőleg szociálisan hátrányos helyzetben lévő emberek számára munkafeltételeket teremtenek, és közösségi alapjukból különféle kulturális, oktatási, szociális és egészségügyi szükségletek kielégítésének elősegítésével tagjaik szociális helyzetének javítását segítik elő. Az uniós támogatási rendszer lehetővé teszi, hogy az ilyen nonprofit jelleggel működő társaságok kezdő beruházásaikhoz akár százszázalékos támogatást kaphassanak. Ennek különösen nagy jelentősége van azon kistelepüléseken, ahol néhány millió forintos önrész biztosítása is lehetetlen feladatot jelent ezen szövetkezetek, önkormányzatok számára. Mindezek ismeretében kérdezném: a szociális szövetkezetek induló támogatását fenntartják-e, illetve tervezik-e a programok folytatását, esetleg azok továbbfejlesztését?
***
ALOG ZOLTÁN, (közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár): - Képviselő Úr! Az önkéntes társuláson alapuló szövetkezetek szociális önállóságának elismerése, kiemelt figyelmet érdemelnek. Gazdasági tevékenységük fontossága nem csak az agrárágazatban figyelhető meg. Számos európai országban népszerű vállalkozási formák, amelyek eredményesek lehetnek a munkare-habilitáció, valamint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása területén. Az európai tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a szociális szövetkezetek a foglalkoztatáspolitika, így részben a szociálpolitika, valamint a regionális, a vidékfejlesztési, az agrár-, a környezetvédelmi politika keretei között felmerülő problémák megoldásának, illetve kiegyensúlyozásának egyik eszközét jelenthetik. Vagyis célrendszerük megegyezik a társadalmi felzárkózás politikai céljaival. Az általuk végzett tevékenységek alkalmasak mind a városi, mind a vidéki szociális foglalkoztatási problémák enyhítésére, a munkaaktivitás fenntartására. A városi környezetben jellemző, hogy lakossági szolgáltatásokat végeznek, vidéken agrárjellegű tevékenységek emelhetők ki.
- A szociális szövetkezetek és más, főként nonprofit szolgáltatást nyújtó társaságok állami támogatására a társadalmi hasznosságuk alapján megfogalmazott célrendszerben nyílik mód és szükség. Az új kormány a szociális szövetkezetek fontosságát elismerve csak olyan társadalompolitikát lát megvalósíthatónak, amely a fenntarthatóság kérdését is rendezi. Ennek módját nem az intézmények finanszírozásában, hanem a feladat finanszírozásában látjuk. Elismerjük azokat a magas társadalmi haszonnal járó tevékenységeket, amelyeket a szociális szövetkezetek is hatékonyan el tudnak látni, és kiszámítható, normatív alapú fejlesztési forrást kell biztosítani számukra. Ennek elsődleges forrásai az európai uniós programok, amelyek akcióterveinek felülvizsgálata jelenleg folyik, és a felvázolt követelmények és támogatási célok mellett nyújt majd támogatást a szociális szövetkezetek tevékenységéhez is, egyben tervezhetővé téve új szövetkezetek megalapítását.
- Még egy fontos szempontra hívnám fel képviselő úr figyelmét: semmiképpen sem engedhető meg az, hogy ilyen típusú szerveződési és szövetkezeti formát klientúra-építésre lehessen felhasználni! Bízom benne, hogy ebben is egyetértünk, bár a múltban, ahogy az önök pártja és az önök pártja által működtetett kormány a kistérségi megbízottak rendszerét szétverte, és egyfajta pártklientúra kiépítésére használta, ez bizony aggodalomra ad okot. Ígérem, mi ilyet nem fogunk tenni!
***
HARANGOZÓ GÁBOR: - Államtitkár Úr! Nagyon szép szavakat hallottam öntől. Örülök, hogy ön is fontosnak tartja a szociális szövetkezeteket. Ugyanakkor azok a szövetkezetek, amelyek megalakultak a leghátrányosabb helyzetben lévő emberek összefogásával, akik megpróbálják a saját sorsukat a kezükbe venni, nem jutnak egyről a kettőre. Nem, mert a már kiírt pályázatok elbírálását leállították, új pályázatok sehol sincsenek kilátásban, és ahogy ön is mondta, nem kívánják pozitívan megkülönböztetni ezen szövetkezeteket. Pedig az uniós szabályok lehetővé teszik, hogy száz százalékban kapjanak induló támogatást, hiszen ezek nonprofit módon működő társaságok. A szép szavaknak örülök, de a válaszát nem tudom elfogadni. Nagyon kérem, kezdjenek el kormányozni!
- ajánlatunk
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















