Annak ellenére, hogy a szabadegyetem egyik leghidegebb sátrában tartották a népesedésről és a gyerekvállalásról szóló beszélgetést Tusványos harmadik napján, az egyre csak növő hallgatóság türelemmel és figyelemmel követte az összmagyarság egyik legnagyobb kihívásáról szóló beszélgetést. A helyzet drámai, mert drasztikusan fogy a magyarság a Kárpát-medence minden szegletét ideértve. A Kiss Tamás és Gyurgyik László szociológusok által ismertetett erdélyi és felvidéki trendek, ha nem is teljes mértékben, de hasonlóak: a fogyás okai az asszimiláció, a migráció és a csökkenő születési szám. Természetesen más hangsúlyokkal, de ehhez hasonlóak a magyarországi folyamatok is: a népesség megmaradásához, fenntartáshoz szükséges 2,1-es reprodukciós szám helyett a kárpát-medencei magyarság Európa egyik legalacsonyabbaként csak 1,3-as rátát produkál. Tehát másfélszer annyi gyerekre lenne szükség, mint ami ma megszületik térségünkben. A magyarországi összefüggésben pedig már az ún. Ratkó-korszak sem domborítja eléggé a görbét. A helyzet drámai.
 
Ezt a negatív képet Szatmáry Kristóf fenntartható népesedéssel is foglalkozó országgyűlési képviselő árnyalta, aki a népesedési hungaricumok kiemelésével mutatott rá arra, hogy még van lehetőség a trendek visszafordítására, van lehetőség áttörésre. Egyfelől a nyugati trendekkel ellentétben, ahol a felső, tehetős társadalmi rétegek és a gyermekvállalási kedv fordítottan arányosak, nálunk megfigyelhető ezen görbe visszafordulása (U-alakúra). Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a tehetősebb réteg egyre több esetben vállal több gyereket. Másik reménysugarat a „tervezett gyerekszám”-ról szóló adatok szolgáltatnak: míg a nyugat-európai fiatalok körében végzett, tervezett gyerekszámról szóló felmérések egy gyermeknél megállnak, a magyar fiatalok ugyanerre a kérdésre a kettő-három választ adják, „indulásból” több gyermekkel terveznek. Az alapvető pozitív hozzáállás tehát még adott a magyarság körében, már csak azon családpolitikai eszközök kialakítására van szükség, amelyek lehetővé is teszik a tervek megvalósítását.
 
Az előadók egyetértettek abban, hogy mindennél jobban szükség van a család-, illetve népesedéspolitikai politikai tervezésre. Kósa Ádám EP-képviselő ezt még annyival egészítette ki, hogy ebbe a gondolkodásba a nyugdíjpolitika és nyugdíjrendszer átalakítását is integrálni kell, ennek a három politikának kéz a kézben kell járnia. Révész Máriusz országgyűlési képviselő – a kérdés egyébként jövőben esedékes kormányzati felelőse – olyan gyakorlati példákat említett, amelyek a politika aprópénzre váltását jelentenék: családi adózás, gyermekek után járó adókedvezmények, lakástámogatás, családi parkolóhelyek, buszsáv-használat több gyerek esetében stb. A politikus véleménye szerint mindennél fontosabb, hogy a család- és gyermekvállalás kellő megbecsülést kapjon Magyarországon, és a jövőbeni politikai tervezést ennek a célnak rendelik alá.
 
A nagycsaládosok képviseletében jelen levő Adorján Katalin ezt kiegészítve a gyerekvállalásra való felkészítését emelte még ki, mint a minőségi családi élet egyik előfeltételét, ahol az állam aktív szerepet kéne vállaljon; továbbá reményét fejtette ki, hogy idővel a vállalkozói szférának is fel kellene ismernie a család- és gyermekvállalás támogatásában lévő lehetőségeket. Bardócz Csaba ikafalvi lelkész pedig egy pár éve kezdeményezett programról számolt be a hallgatóságnak, az ’Adj király katonát!’ Erdélyben elindított vetélkedőről, amelynek célja, hogy a gyermekeket már kiskorban rávezessék: értéke van a családnak, értéke van a gyermekeknek és a testvéreknek; a család nyújtotta biztonságot semmi nem pótolhatja. A Magyar Ifjúsági Tanács által indított vetélkedősorozat helyesen ismerte fel, az értékekre nevelés sikeresebb, ha kis korban kezdenek neki. Hasonló kezdeményezésre Kárpát-medence minden szegletében szükség lenne, hiszen a népességfogyás érdekében gyakorlatban kell tenni, és nem csak politikai szinten.