
Semmi sem lehet jobb egy tikkasztó nyári napon, mint egy szelet édes és lédús görögdinnye a hűtőből. Július elejétől már megtalálhatóak a szomjoltó gömböcök a piacokon. Sokan nem is sejtik, hogy a görögdinnye a tökfélék családjába tartozik. Jelenleg több mint 500 fajtáját ismerjük: különbség lehet a héj színe, az íze vagy akár az érés időpontja között is. Az érett dinnyék fajtától függően általában 4-10 kilogramm közötti súlyúak, de már mértek több mint 20 kilogrammos dinnyét is.
„A görögdinnye az egyik legegészségesebb gyümölcs, hiszen magas víztartalmának és mindemellett vízhajtó tulajdonságának köszönhetően kitűnően alkalmas a gyümölcsdiéta során. Kiváló vese tisztító és nagy mennyiségű fogyasztása kitisztítja, salaktalanítja a szervezetet. Lábadozó betegeknek kitűnő, hiszen pótolja a vizet és tisztítja a szervezetet” – mondta Dr. Borbényi Erika, a Napsugár Életház orvosa és életmód tanácsadója.
A gömbbe zárt egészség
A görögdinnye 90-95 százalékban vízből áll, emiatt alacsony kalória-, fehérje-, zsír- és szénhidrát tartalmú gyümölcs. Kitűnő vitaminforrás, hiszen gazdag A, B1, B2, B5, B6 és C-vitaminban; káliumban, kalciumban, magnéziumban, valamint igen magas a foszfor, cink, vas és szelén tartalma is. Ahogy a paradicsomban, a görögdinnyében is megtalálható a likopin, amely betegségmegelőző szerepet tölt be számos daganatos megbetegedéssel szemben. Továbbá enyhíti a légúti panaszokat, lázcsillapító hatású, segít az emésztési zavarok leküzdésében és csökkenti az ízületi gyulladások előfordulását is. A népi gyógyászatban a szárított görögdinnye magból például főzetet készítettek, és ezzel kúrálták a vesebajt és a cukorbajt is.
Hogyan válasszuk ki az igazit?
A dinnyék érettségét úgy lehet megállapítani, hogy a kacsuk elszárad, illetve több harmat ül meg az érett példányokon, ekkor a gyümölcs szüretelhető. A piacokon is figyelni kell a szárra, annak ellenére, hogy az eladók előszeretettel levágják ezeket. Csak olyan dinnyét válasszunk, mely mindenhol egészséges zöld színű, legbiztosabbak azonban akkor lehetünk, ha megütögetjük a gyümölcsöt és mélyebb hangot hallunk, mint éretlen társainál. A hagyomány szerint dinnyét csak Szent Lőrinc napjáig, vagyis szeptember 5-ig lehet venni, mert utána már „lőrinces” lesz a gyümölcs. Manapság azonban már vannak később érő típusok is, melyek szeptember során is igen zamatosak.
3 dolog, amit még érdemes tudni a dinnyéről
1. A dinnye behűtve a legfinomabb, de ne hűtsük túl, mert íze és állaga megváltozik. A megfelelő tárolás során frissességét akár egy hétig is megőrizheti.
2. Az üres dinnyehéjat meghámozva befőttként is eltehetjük.
3. Ha nem elég édes a megvásárolt dinnye, akkor készíthetünk belőle nagyon finom salátát: például paradicsommal, uborkával, olívaolajjal, fűszerekkel, joghurttal ízesítve.
Meglepően egyszerű, de annál nagyszerűbb receptek
A dinnye magában fogyasztva a legfinomabb, de annak, aki változatosságra vágyik – ha dinnyéről van szó – csak a képzelete szabhat határt.
Görögdinnye kecskesajttal
Hozzávalók: 20dkg friss kecskesajt, 1kg görögdinnye, néhány levél friss bazsalikom, frissen őrölt bors, olívaolaj, 2,5 dl balzsamecet
Elkészítés: Első lépésként készítsd el a balzsamecet szirupot: önts egy üveg balzsamecetet egy lábosba és forrald, amíg az állaga sziruposra változik. Ezután hűtsd le alaposan és rakd be a hűtőszekrénybe. A görögdinnyét szeleteld fel óvatosan, hogy ne törjön és morzsold rá a kecskesajtot, a frissen őrölt borsot, hintsd meg a apróra vágott bazsalikomlevéllel, majd öntözd meg azt az egészet egy pici olívaolajjal és a balzsamecet sziruppal. Kitűnő fogás előételként is.Töltött dinnye
Hozzávalók: 50 dkg görögdinnye, 25 dkg sárgadinnye, 1 őszibarack, 3 alma, 15 dkg ribizli, 20 db kis szőlőszem, méz, fahéj
Elkészítés: A dinnyéket vágd fel darabokra, vagy készíts kis golyókat. Az őszibarackot aprózd fel, az almát kisebb darabokra szeleteld. A ribizlit mosd meg jó alaposan, majd a szemezd le a szárról. A gyümölcsöket keverd össze egy tálban, és mindezt töltsd vissza a fél görögdinnyébe. Hús mellé is kitűnő köretként szolgálhat.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















