
A történelmi menet, amelyre osztrák és nemzetközi közéleti személyiségeket, szimpatizánsokat és érintetteket egyaránt várnak, Bécs belvárosából, a Schottentor-tól indul július 20-án, 19.45-kor.
A menet végén, a Heldenplatz-on többek között Alois Stöger osztrák egészségügyi miniszter, Sonja Wehsely Bécs Város egészségügyi tanácsnoka és Michel Sidibé az UNAIDS ügyvezetője szólal fel az AIDS/HIV-fertőzöttek jogaiért. Utolsóként az AIDS-aktivista Annie Lennox kér szót, aki néhány dalát is előadja.
A nagyszabású emberjogi felvonulás egyike a július 18-23. között Bécsben megrendezett 18. Nemzetközi AIDS Konferencia, az AIDS 2010 kísérőrendezvényeinek. Az AIDS 2010, amelyre 25 ezer résztvevőt várnak a világ minden részéről, a hagyományos orvoskongresszusokkal ellentétben az élet minden területén – tudomány, politika, társadalom – igyekszik felhívni a figyelmet a problémára.
A kongresszusnak helyet adó Messe Wien A pavilonjában például mindenki számára ingyenesen látogatható világfalut – Global Village – hoztak létre, ahol a Föld legkülönbözőbb pontjairól érkező önsegítő körök mutathatják be projektjeiket.
A Quilt Műhelyben, az amerikai NAMES Project mintájára, bárki elkészítheti az AIDS memorial quilt-et, amellyel a HIV/AIDS-fertőzés következményeként kialakult betegségben elhunyt barátra, hozzátartozóra emlékeznek. Az egy-egy életet elmesélő emlékkendőket 3,6x3,6 méteres takarókká varrják össze és állítják ki. (www.namesproject.at)
Július 21-én, a Belvedere barokk kertjében óriási élő piros szalagot, red ribbon-t formáz az a többszáz szimpatizáns, aki egy általa szeretett személyt megcsókolva fejezheti ki szolidaritását az érintettekkel. (www.belveder.at/kiss)
A Wiener Gesundheitsförderung támogatásával június óta az osztrák fővárosban „tevékenykednek“ a világhírű Free Hugs kampány aktivistái, akik ingyen öleléssel harcolnak a HIV/AIDS-fertőzöttek társadalmi kirekesztettsége ellen. (www.ideen-fuer-wien.at)
Ausztriában jelenleg 12-15 ezer HIV pozitív ember él, mintegy 50%-uk Bécsben. Az érintettek csaknem fele (43,3%) heteroszexuális kapcsolatban fertőződött meg. 2009-ben 279-cel emelkedett a fertőzöttek száma, ami hattal több, mint 2008-ban. Többek között ezért kongatták meg a vészharangot az orvosok, illetve mivel ismét könnyelműbben viszonyulnak a betegséghez a fiatalok. Az elmúlt években ugyanis sorra érkeztek a hírek a HIV/AIDS-betegek sikeres kezeléséről, így az emberek már nem tartanak annyira a fertőzéstől.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















