Folyamatosan ellenőrzi a vízminőséget az ÁNTSZ
A hőségre való tekintettel folyamatosan ellenőrzi a vízminőséget az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
2010. július 15. 12:49

Ez mind a vezetékes hálózatra, mind pedig a strandokra és a kijelölt fürdőhelyekre vonatkozik – közölte Paller Judit országos tiszti főorvos a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

A szakember arra kérte az áram- és a vízszolgáltatókat, hogy ne ezekre a napokra időzítsék az éves karbantartást. Nagy Anna kormányszóvivő elmondta: a hőség miatt könnyített ruházatban dolgozhatnak a minisztériumokban a munkatársak. Ez azt jelenti, hogy a nők számára nem kötelező a harisnya, a szoknya pedig rövidebb is lehet, s a férfiak esetében eltekintenek a nyakkendő és a zakó viselésétől.

MTI nyomán
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó