Szójátékkal kideríthető, meddig tart egy kapcsolat
A kutatók szerint meglepően egyszerű módon kideríthető, hogy éppen aktuális partnerünk-e az igazi, akivel le fogjuk élni egész életünket, vagy csupán futó kaland, akivel nem érdemes hosszú távra tervezni. A legutóbbi kísérletek során ugyanis megfigyelték, hogy egy egyszerű szóasszociációs játék segítségével megtudhatjuk a rejtett igazságot kapcsolatunkról.
2010. július 14. 15:28

Dr. Ronald Rogge szerint az eddigi, sikeres kapcsolatokat vizsgáló módszerek azért voltak hibásak, mert a párok saját elmondásaira hagyatkoztak. A felek megkérdezése saját kapcsolatukról feltételezi azt, hogy tisztában vannak a kapcsolat helyzetével, és hogy igazat is mondanak - és valljuk be, ez utóbbi ritkán fordul elő - mondta Rogge.

A szakemberek ezért kifejlesztettek egy új módszert: asszociációs játékok segítségével jósolták meg egy kapcsolat jövőjét - írja a Psychological Science. Először a pároknak meg kellett adniuk a kevesük keresztnevét, és két olyan becenevet, amely jellemző rá. Ezután egy képernyő elé kellett ülniük, ahol jó vagy rossz dolgot jelölő kifejezések jelentek meg, illetve olyanok, amelyeket a párjukkal tudtak azonosítani.

Az orvosok szerint a tesztek eredményeiből egyértelműen kiderül, hogyan áll egy kapcsolat: aki rossz dolgokra asszociált, az valószínűleg nem érzi jól magát párja mellett. A módszer segítségével olyan dolgok is a felszínre kerülnek, amelyeket sohasem mernénk kimondani - mondta Rogge.

OrientPress Hírügynökség
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó