Szeptembertől működnek a megyei szuperhivatalok
A regionális államigazgatási hivatalok helyett – a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerveként – szeptember elsejétől ismét felállnak a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok, amelyek „szuperhivatalként” működnek majd – írta a keddi Népszabadság.
2010. július 13. 08:51

A napilap szerint a struktúra átalakításához szükséges jogszabályi hátteret a kabinet egy múlt pénteken kihirdetett kormányhatározattal már megteremtette.

A rendelet nem sorolja fel tételesen, hogy milyen területek tartoznak majd a hivatalokhoz, de a Népszabadság – Orbán Viktor kormányfő korábbi kijelentései alapján – valószínűsíti, hogy például a tisztiorvosi szolgálat, a Magyar Államkincstár, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, a környezetvédelmi, illetve a munkaügyi felügyelőség, vagy a Nemzeti Közlekedési Hatóság most még önállóan működő regionális vagy megyei szervei a közigazgatási hivatal részévé válnak.

MTI nyomán
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó