Elutasították Kulcsár letartóztatását
Elutasította a Legfelsőbb Bíróság (LB) a Kulcsár Attila előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészi fellebbezést - közölte az LB hétfőn.
2010. július 12. 11:52

Az LB indoklása szerint Kulcsár az elsőfokú büntetőper nagy részében is szabadlábon védekezett, ugyanakkor már több mint három évet töltött előzetes letartóztatásban, a vádban szereplő súlyos bűncselekmény miatti szökés veszélye pedig önmagában nem indokolja letartóztatását - tartalmazza a közlemény.

A sok milliárdos nagyságrendű sikkasztással vádolt bróker és társai ügyében május 27-én kihirdetett másodfokú határozatában a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a korábbi elsőfokú döntést, új eljárásra utasított, megszüntette Kulcsár előzetes letartóztatását, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Az ügyészség akkor fellebbezett a kényszerintézkedés vonatkozásában, kérve az elsőrendű vádlott letartóztatását. Ezt utasította el július 5-ei döntésében az LB.

Kulcsár Attila és 23 társa 1998 és 2002 között elkövetett cselekményei miatt a Fővárosi Főügyészség 2005-ben emelt vádat, a Fővárosi Bíróság pedig 2008 augusztusában elsőfokú, nem jogerős ítéletet hirdetett. Májusban azonban a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az igen terjedelmes elsőfokú eljárás megismétlésére utasított, így még bizonyosan évekig eltart a nyolc éve megindult büntetőeljárás jogerős lezárása.

MTI nyomán
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó