Méltó, de szerény ünnep féláron
A kormány idén a szokásos összeg feléből, mintegy 150 millió forintból rendezi meg az augusztus 20-i ünnepségeket - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára.
2010. július 9. 17:42

Ez a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben péntek délután tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón hangzott el. Kovács Zoltán hangsúlyozta: augusztus 20-ról méltón emlékezik meg az ország, ám szerényebb lesz az ünnep.

Az elmúlt években 300 millió forint körüli összegbe került az ünnepség megrendezése, idén ennek az összegnek a felét fordítják erre, 150 millió forintba kerül majd a tűzijáték és a hozzá kapcsolódó rendezvények sorozata - mondta, hozzátéve: elfogadták annak a szombathelyi vállalkozónak a felajánlását, aki bruttó 70 millió forintból rendezi meg a budapesti tűzijátékot.

Nagy Anna kormányszóvivő emlékeztetett: a kormány saját elhatározása és egy civil kezdeményezést követően úgy döntött, hogy az ünnepséget jóval szerényebb költségvetésből rendezi meg. A fennmaradó összeget az árvíz sújtotta térségek közintézményeinek felújítására fordítja a kormány - közölte a szóvivő.

MTI nyomán
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó