Political Capital: nem vagyunk homofóbak
A magyar társadalom többsége továbbra sem nevezhető homofóbnak. A közvélekedés azt ugyanakkor elutasítja, hogy a melegek ügyéről közügyként lehessen beszélni.
2010. július 9. 16:05

Ez továbbra is azt a veszélyt hordozza magában, hogy a felvonulásra 2007 óta rátelepedő szélsőjobboldal kisajátítja magának a témát, és így - a romakérdéshez hasonlóan - erősítheti az előítéleteket, továbbá elmérgesítheti a többségi társadalom és a meleg kisebbség viszonyát.

A Nyugat-Európában mára teljesen elfogadottá vált, jelentős turisztikai hasznot hozó melegfelvonulásokat Kelet-Európában a többségi társadalmak egyelőre képtelenek tolerálni. Magyarországon például mára uralkodóvá vált az a nézet, hogy maga a felvonulás zavarja meg a köznyugalmat és generálja az erőszakos ellentüntetéseket. Ezeket azonban sokkal inkább a szélsőjobboldali csoportok aktivizálódása generálja, hiszen 2007-ig, azaz tíz éven keresztül nem történt rendzavarás a melegfelvonulások alkalmával.

Noha a sajtóban és a politikai közbeszédben megjelenő vélemények gyakran éles politikai törésvonalat jeleznek a melegek megítélésében bal- és jobboldal között, valójában a melegek társadalmi megítélésében kevéssé játszanak szerepet a politikai preferenciák. A melegeket és a leszbikusokat elutasítókra sokkal inkább az erősebb vallásosság és a magasabb életkor a jellemző, mint a tudatos jobboldaliság. A pártok ezért tartózkodnak attól, hogy látványosan megnyilvánuljanak a melegek ügyével kapcsolatban.

gondola
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó