
Az informális megbeszélés után tartott tájékoztatóján Navracsics Tibor elmondta: a kormánytisztviselői törvényre építve a jövőben specializált életpályamodelleket fognak kiépíteni.
A csütörtöki találkozón megállapították, hogy az említett jogszabályban egy olyan pont van, amelyben nem tudnak dűlőre jutni. Ez az a kérdés, hogy a jövőben lehet-e indokolás nélkül kormánytisztviselőt felmenteni, vagy sem - közölte.
Ezzel összefüggésben elmondta: arra kérte a szakszervezeteket, jelezzék, ha olyan eset jut a jövőben a tudomásukra, hogy valakit kimondottan politikai okokból bocsátanának el a közigazgatásból úgy, hogy egyébként a munkája erre nem ad okot. Ha ilyen előfordul, ki fogják vizsgálni - fűzte hozzá.
A kormánytisztviselői törvény nem vonatkozik a közalkalmazottakra, sőt a köztisztviselők közül sem mindenkire. Személyi hatálya kimondottan azokra a köztisztviselői státuszban lévő munkavállalókra vonatkozik, akik minisztériumokban dolgoznak, illetve tárcáknak alárendelt államigazgatási intézményekben. Ebbe a körbe mintegy 60 ezer munkavállaló tartozik, ők lesznek kormánytisztviselők - ismertette.
Navracsics Tibor hangsúlyozta, az érdekképviseletekkel való párbeszéd alapvető célja, hogy Magyarországon újraépítsenek egy hatékony, professzionális, fegyelmezetten működő közigazgatást.
A Népszabadság azon információjával kapcsolatos felvetésre, amely szerint nemcsak a minisztériumokból elbocsátandó kormánytisztviselőket, hanem például a pedagógusokat is sújtja majd az a rendelkezés, amely szerint a két hónapot meghaladó végkielégítések csaknem száz százalékát adóként kellene befizetni, Navracsics Tibor azt mondta: miközben sok olyan ember van, aki derekasan dolgozott, és kap végkielégítést, az elmúlt évek kifizetési botrányai alapján az vélelmezhető, hogy számos esetben súlyosan visszaéltek ezzel a jogcímmel. Tudomásul kell venni, hogy az ország ma olyan anyagi helyzetben van - folytatta -, hogy nem engedhető meg százmilliós "lelépési díj" kifizetése azoknak, akik azután esetleg már a következő nap ismét munkába állnak.
Fokozott felelősségre, fokozott szolidaritásra van szükség - jegyezte meg.
Arra az újságírói felvetésre, hogy ha például elküldenek egy önkormányzati tisztviselőt, aki húsz éve ott végzi munkáját, akkor ő is csak két hónapnyi végkielégítést kapna-e, a miniszter úgy válaszolt: ha a magyar Országgyűlés elfogadja ezt a törvényt, akkor ez értelemszerűen vonatkozni fog rájuk is visszamenőleg. Arra a kérdésre, hogy igazságosnak érzi-e ezt a kormány, azt mondta, annak érzi.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















