
Uniós politikusok, diplomaták és elemzők többnyire szerénynek értékelik a spanyol elnökség teljesítményét. Madrid nem igazán tudott „szárnyakat adni az uniónak”, bár az adott feltételek között ezt nem is nagyon lehetett remélni – mondják.
A spanyol elnökséggel kezdődött az új, „lisszaboni szerződés szerinti” időszámítás. A tagállami csúcsvezetők testületét jelentő Európai Tanácsnak immár egyszemélyi elnöke is van, Herman Van Rompuy volt belga miniszterelnök, aki hatalmas energiával igyekezett mozgásteret kiharcolni magának.
A „gazdasági kormányzás” forszírozását illetően lényegében kivette a kezdeményezést a spanyolok kezéből, akik már csak azért is kénytelenek voltak engedni, mert nemzetgazdaságuk nem tartozik a válságot „tulajdonképpen egész jól” átvészelő gazdaságok közé. Épp ellenkezőleg: a görög hitelválság kirobbanása óta mást sem hallani, mint aggódó hangokat, hogy esetleg a spanyolok is segítségre szorulhatnak. Ezen aggodalmakat mindeddig sikerült visszafogni a határozott hangú cáfolatokkal, de tény, hogy a spanyolok nem tudtak vezérszerepet játszani a „hogyan húzzuk ki Európát a válság sarából” projektben.
A spanyolokat követő belgáknak eszük ágában sem lesz rivalizálni Van Rompuyjel. Ellenkezőleg: előre jelezték, hogy lehetőséget kívánnak adni az Európai Tanács elnökének elképzelései kibontakoztatásához, segíteni akarják az új, még helyét kereső funkció intézményes beágyazódását. Ha minden jól megy, ez a beágyazódás a belga elnökség végére, a magyar elnökség kezdetére lényegében már meg is történik.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















