A szlovák-magyar viszony kommunikációjának ellentmondásai

A következőkben egy nagyobb tanulmányból adunk közre részleteket. Azt próbáljuk bemutatni, hogy mit nem értünk a szlovák-magyar viszony alakulásában. Elsőre bemutatjuk a különféle kiegyezési és megbékélési modelleket a világban. Majd következnek a szlovák-magyar viszony motivációi, végül értelmezési és kommunikációs modelleket hivatkozunk.

11. Szlovák-magyar viszony: jelen idejű realitások

Állami szinten semmi jele közeledésnek, a megbékélés valószínűtlenségének különféle okai és motiváció vannak. Ezek feltérképezése megtörtént, de a rendszerszemléletű összegzés, a modellalkotó gondolkodásra valló felismerések közreadása máig hiányzik.

A politikai szándékok és a felelősség szempontjából tudni való, hogy a második világháború után Szlovákia (újra) Csehszlovákia része lett, a magyarok ellen pedig súlyos megkülönböztető intézkedések léptek életbe a Benes-dekrétumok (ezek a csehszlovák államelnök rendeletei voltak), illetve az 1945-ös kassai kormányprogram révén. Az önálló államiságot Szlovákia 1993-ban érte el, amikor függetlenné vált Csehországtól. Majd az önálló Szlovákia Magyarországgal együtt, 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz.

Csehszlovákia idejében a „magyarkérdés” állandóan nyitott volt: a szlovákok és a magyarok viszonya állandóan konfliktust gerjesztő tényező volt, bár a román-magyar vagy a szerb-magyar viszonyhoz képest kevésbé volt engesztelhetetlenül ellenséges.

Ugyanakkor Csehszlovákia és a cseh Szlovákia számára a „magyarkérdés” közvetlenül a második világháború után, illetve mai értelemben már nem a Benes-dektrétumok, hanem a cseh Közép-Európa közepe (kis-közép hatalom) elv érvényessége miatt van érvényben.

Az 1980-as évek végén és az 1990-es elején tapasztalt rendszerváltozások után, a magyar-szlovák és szlovák-magyar viszonyt meghatározóan Vladimir Meciar miniszterelnök politikája, a piszkos  politikaimarketing-kommunikáció (illetve baloldali politikai kurzusok) határozzák meg. Folyamatosan erősödtek a szlovákiai magyarság beolvasztására irányuló törekvések, közigazgatási és oktatási átszervezéseket hajtottak végre, magyar igazgatókat váltanak le.

Sokkolta a magyar politikai közvéleményt, amikor a parlament (Szlovák Nemzeti Tanács) szinte egyhangú határozattal a második világháborús rendezést szolgáló dokumentumok érinthetetlenségéről dönt. (A preambulum álságos kitétele eközben „jó szomszédi kapcsolatok fejlődését” kívánja a Magyar Köztársasággal, bár senki sem hihette, hogy ez a határozat magyar részről nem fog éles tiltakozásokat kiváltani.) /32/

Ki, minek nevezi e viszonyt

Szarka László magyar történész és kisebbségi szakértő 1991-ben a magyar–szlovák viszonyt az „elmaradt kiegyezések" történeteként jellemezte: 1848-ban, 1861-ben és 1868-ban a magyarok, 1919-ben, 1945-ben, 1990-ben, 1993-ban a szlovákok mulasztották el, hogy „a több mint ezer éve egymás mellett élő, hasonló történelmi megpróbáltatásoknak kitett két nép túllépjen az egymással szemben táplált múltbeli sérelmeken”.

A viszonyok kétoldalú lemerevedése egyértelműen a Beneš-dekrétumok megerősítése után következett be: egyfelől régen látott egységbe tömörítette a magyarokat, másfelől az erre adott válaszok a szlovákokban tovább erősítette a nacionalista türelmetlenséget.

Meghatározza a társadalmi környezetet, hogy ekkorra már 30-ról 10 százalékra csökkent a magyar lakosság aránya (és délen a legtöbb városban többségbe került a szlovák népesség, s az egész vidék vegyes lakosságúvá vált). A szlovák politikusok mégis „rettegnek a déli sáv elveszítésétől”, ebből a félelemből fakad magyarfóbiájuk, és ebből ered a szlovákiai magyar közösséggel szembeni türelmetlen politika.

Csáky Pál szerint Jan Slota pártja (SNS, 2006 óta van jelen kormányzati erőként Szlovákiában) révén a szlovák politika által felülről generált (nem pedig a két nemzet közti valós) feszültségről van szó.

Felelős szakértők szerint, természetesen a szlovákiai magyarellenesség „nem belügy".

Jeszenszky szerint, bár az Európai Uniónak nincs hivatalos kisebbségpolitikája, az Európa Tanács kisebbségi jogokról szóló elveit és ajánlásait magára nézve kötelezőnek tekintik… „ezért a szlovákiai magyarságot ért diszkriminációt mindenképpen érdemes lenne nemzetközi fórumokon is tárgyalni.

És ha Szlovákia betartaná azon kötelezettségeit, amelyeket szerződésekben vállalt, semmi gond nem lenne a két ország között. A magyar-szlovák viszony hasonlóan jó lehetne, mint a magyar-horvát."

Kiss Gy. Csaba bírálja a magyar politikát, amiért nincs egyértelmű stratégiája a magyar-szlovák viszony javítására: „teljes mértékben hiányzik a kultúrdiplomácia, a szlovákiai nagykövetek nem tudnak szlovákul, a közös intézmények, mint például a Szlovák-Magyar Vegyes Bizottság, anyagi gondokkal küszködnek." /34/

Jellemző megnyilatkozások: „Valamit tenni kell, de mit?”

Korábban nem lehetett kiegyezni és megbékélni, ma viszont már nem lehet szabadon érvényesülni kiegyezés és megbékélés nélkül. A KKE-i térség azért nem lehet versenytársa és egyenjogú partnere a NYE-i térségnek, mert az itt élő, és az adott helyzetbe hozott népek nem képesek megbékélni, közös érdekek alapján fellépni.

Egy vitaesten, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány (EÖKK) és a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete szervezésében megfogalmazódik, hogy a magyar-szlovák viszony javítása érdekében szükség lenne az értelmiség és a politikai elit párbeszédére, valamint a történelmi sérelmek kibeszélésére. Itt Törzsök Erika (az EÖKK elnöke, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségekért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkársága nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója) kijelenti, hogy „az Európai Unió igazolta ugyan azt az előfeltevést, hogy a két ország társadalma kevésbé gyűlölködve fogja élni az életét, de a politika mintha megőrült volna".

Ormos Mária (történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja) szerint 1989 után megbosszulta magát a meg nem vitatott történelem. A közéletben csend uralkodott, ami eltartott negyven évig, s ezalatt a családok megőrizték régi elképzeléseiket, „amelyek a rendszerváltozás után kiborultak, a politika nem tudta sem megtárgyalni, sem kezelni a felmerülő kérdéseket. Az értelmiség részéről nem történt meg a közeledés, a párbeszédre való hajlandóság jelei sem mutatkoztak.”

Rudolf Chmel (a prágai Károly Egyetem Kelet-és Közép-európai Tanulmányok Intézetének igazgatója, a volt Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete, volt szlovák kulturális miniszter) szerint a szlovák nacionalizmus csak valamikor a jövőben fog létrejönni. (!) „A szlovák állam 16 évvel ezelőtti megszületését Szlovákia lakosságának több mint 50 százaléka érdektelenül fogadta.”

Gyáni Gábor (történész, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója, egyetemi tanár) szerint természetes a Szlovákia 1993-as függetlenné válása óta tapasztalható, felerősödő nacionalizmus, mert Szlovákia a 19. századra jellemző nemzetépítés időszakába tért vissza. „A nacionalizmust a történelem elfelejtésével lehetne humanizálni.” (!)

Peter Michalovic (a pozsonyi Comenius Egyetem esztétika tanszékének tanára szerint „a nacionalizmus akkor lehet sikeres”, ha a történelemre és a nyelvre hivatkozik, és azokat leegyszerűsítve, reduktívan használja fel céljaira. Szerinte az irodalmi nyelvek 19. századi megalkotása nemcsak a modern államigazgatás kialakításához járult hozzá, hanem történelmi igazolásul is szolgál arra, hogy az adott nyelv azon a területen a legrégebbi.

Závada Pál (aki a vitaesten magát szlovák származású magyar írónak nevezte) szerint a nacionalizmus pozitív is lehet, ha nemzeti büszkeséget jelent. Fel kell nyitni népeink szemét, mert a politika (!) csak a szavazatszerzés miatt érdekelt a feszült viszony fenntartásában Magyarország és Szlovákia között.

Hushegyi Gábor (a Szlovák Nemzeti Múzeum kurátora) szerint az értelmiség feladata, hogy meggyőzze a politikusokat arról: a reduktív szemlélet nem alkalmazható a szavazatszerzésre. A két ország első közös sikerélményének az 1989-es rendszerváltozást, a másodiknak pedig a 2004-ben megvalósult európai uniós tagságot nevezte. Szerinte „a történelemnek nincs akkora szerepe Szlovákiában, mint Magyarországon, mert nem érettségi tantárgy.”

Hamberger Judit (a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa, Szlovákia-szakértő) szerint a szlovák-magyar viszonyt javítaná, ha a két ország rövid politikai nyilatkozatot fogadna el, a kölcsönös sérelmek taglalása nélkül. /35/

„Még nincs mélyponton a szlovák-magyar viszony, a tehetetlen kormányok helyett ugyanis az ügyeket könnyen a nacionalisták vehetik kezükbe” - írja a Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap elemzésében. /36/

Irodalom

32. Szlovák-magyar viszony Trianontól máig. Szegő Iván Miklós, 2006. szeptember 11., 20:56. index.hu

33.A magyar-szlovák viszony mérgezői. Jeszenszky Géza. Magyar Hírlap, 2007. szeptember 28.

34. Felizzó parázs - Feszültségek a magyar-szlovák viszonyban. 2008.11.30. November 27-én a Deák Ferenc Közéleti Klub szervezésében találkozott Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter és Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész, egyetemi docens. www.felvidek.ma/index.php ; Google-letöltés: 2009.09.01.

35 vSzükség lenne a magyar-szlovák sérelmek kibeszélésére. 2009. január 20. 12:57 MTI, www.mult-kor.hu; Google-letöltés: 2009.09.01.

36.www.propeller.hu; Google-letöltés: 2009.09.01.

(folytatása következik)