
Magyarország elkötelezett az erdélyi magyarság területi és kulturális autonómiája iránt - fogalmazta meg újságírói kérdésre Semjén Zsolt, a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyettese, aki az elmúlt hét végén Sepsiszentgyörgyre látogatott, ahol a Székely Nemzeti Múzeumban részt vett a Közös tér - közös örökség. A Kárpát-medence megújuló épített öröksége című műemlékvédelmi kiállítás megnyitóján. A tárlatnyitón felszólaló Semjén Zsolt kifejtette: egy kis nép számára csak akkor biztosított a megmaradás, ha valamennyi tagjában él a tudat, hogy érdemes, és büszkeség ehhez a nemzethez tartozni.
Miután megköszönte az erdélyiek által a magyarországi árvízkárosultaknak nyújtott segítséget, Semjén Zsolt kormányfő-helyettes az állampolgársági törvény elfogadásának fontosságáról beszélt, hangsúlyozva: immár közjogi értelemben is egyesülhet a magyarság. Méltatta, hogy a román államfővel és a miniszterelnökkel folytatott találkozókon pozitív viszonyulást tapasztalt az állampolgársági törvény ügyében épp úgy, mint az oktatási jogszabály ügyében.
Új kezdet lehetőségének értékelte a két ország közötti kapcsolat tekintetében, hogy a kényes kérdésekben is pozitív hozzáállást tapasztalt. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: jóllehet a székelyföldi autonómia ügye a Traian Băsescuval folytatott találkozó során nem merült fel, továbbra is elkötelezettek a kulturális és területi önrendelkezés mellett, hiszen semmi többet nem kérnek az itt élő magyarság számára, mint ami Európa számos országában biztosított.
"Amennyiben sor kerül a regionalizálásra, akkor számunkra az fogadható el, ha Kovászna, Hargita és Maros megye alkot egy régiót" - fejtette ki a miniszterelnök-helyettes, majd hozzátette: a szórványmagyarság számára a kulturális autonómia biztosítását tartják jónak, ennek érdekében, a magyar oktatás biztosítása érdekében iskolabusz-beszerzési programot is kezdeményeznek. A román államfő autonómiaellenes nyilatkozatait firtató kérdésre Semjén leszögezte: természetes, hogy véleménykülönbségek is vannak a két állam között, és Budapest megpróbál érvényt szerezni a maga álláspontjának, de ez nem zárja ki azt, hogy stratégiai kérdésekben támogassák egymást, hiszen Románia és Magyarország együttműködésre van ítélve gazdasági, energetikai, külpolitikai szempontból egyaránt. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy két aktuális és fontos kérdésben, az állampolgársági törvény és az oktatási jogszabály ügyében pozitív a román álláspont.
Az erdélyi magyar szervezetek közötti kapcsolatra vonatkozó kérdésre Semjén óvatosan válaszolt. Mint mondta, hivatalos látogatásra érkezett, a magyar államot képviseli, ezért elsősorban a közjogi méltóságot viselő magyar vezetőkkel találkozik, és nem hiszi, hogy a magyar kormánynak az erdélyi magyar szervezetek közötti zegzugos viszonyai között kellene eligazodnia, a választóknak kell eldönteniük, mely szervezetet támogatják, nem pedig Budapestnek. Semjén gesztusértékűnek tartja, hogy az ortodox egyház feje fogadta őt, és közölte: Elena Udrea turisztikai és fejlesztési miniszter hamarosan Magyarországra látogat, a két ország turisztikai együttműködést köt.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















