Wittner: Biszku Béla kíméletlen diktátor volt!
Kívánatos lenne, hogy a kommunista megtorlások résztvevőit felelősségre vonják, az ilyen embereknek ugyanis börtönben lenne a helyük, nem a Rózsadombon – mondta a Magyar Hírlapnnak Wittner Mária ötvenhatos forradalmár, egykori halálraítélt a Biszku Béláról készített Bűn és büntetlenség című film bemutatása kapcsán.
2010. június 21. 08:28

Az elmúlt húsz esztendő tapasztalatai alapján úgy látja, hogy a személyiségi jogok védelme csak a zsiványokra, a régi bolsevista éra politikusaira vonatkozik. Vélekedése szerint az egykori kommunista belügyminiszter lányainak nem volt joguk letiltatni az apjukról, a megtorlások egykori részeséről készített dokumentumfilmet, mert az a korszak is történelmünk részét képezi, amelyet okulásul mindenkinek meg kell ismernie.

A Biszku lányok hozzáállásának is köszönhetően mintegy kétezren tolongtak a budai szórakozóhelyen tartott premieren – állapította meg Wittner. A film nagyon felkavaró alkotás – fűzte hozzá, majd így folytatta: a Novák Tamás és Skrabski Fruzsina által jegyzett műből kiviláglik Biszku Béla arroganciája s az, hogy semmit sem bánt meg, semmit sem változott. Még mindig utálja a kapitalistákat, miközben majdnem minden elvtársa kapitalista lett időközben. Wittner elmondta: a fiatalok a 2006-os gyurcsányi szemkilövetések idején ízelítőt kaptak abból, milyen lehetett a kádári bosszú. Hozzátette: a forradalmat követően, Biszku ténykedése idején sokkal kegyetlenebb módon számoltak le ellenségeikkel. Emlékeztetett, hogy a nyolcvankilenc éves volt kommunista vezető még a diktátornál is kíméletlenebb volt, hiszen Kádár Jánosnál is több embert akart felakasztatni. Skrabski Fruzsina, az egyik alkotó a lapnak elmondta, a filmet júliustól vetítik a mozikban.

Magyar Hírlap
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó