Underground koncertek az árvízkárosultakért
Június 18-án, pénteken több mint 40 zenekar részvételével segélykoncertet tartanak a Dürer-kertben az árvízkárosultak megsegítésére.
2010. június 17. 15:34

A koncertet a Subscribe basszusgitárosa, Anga-Kis Miklós szervezi, aki a magyar underground rock-, metál-, punk-, hardcore- és hiphop-előadóit kereste meg az ötlettel.

Akinek nem volt lekötött fellépése az időpontra, az el is vállalta a koncertet, így összesen 44 együttes játszik majd a Dürer-kertben, köztük a Subscribe, a PASO, a Nemjuci, az Idoru, az Akkezdet Phiai és a Road is. Egy zenekarra összesen 20 perc jut, és a program folyamatosan tart majd a két teremben mintegy hat és fél órán keresztül.

A rendezvényre a belépő minimális ára 500 forint, ezen felül mindenki annyit fizet, amennyit lehetőségei engednek. A szervezők a teljes bevételt a Nemzeti Összefogás Alapítvány számlájára utalják.

hir24.hu
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó