
„Fogalmunk sincs mi lesz velünk, miből fogunk megélni, ha nem lesznek dohányföldek ”- reagált egy Pócspetriben a dohánytermesztésben idénymunkásként dolgozó roma asszony a WHO korlátozó javaslatairól szóló hírre. Az asszony félelme nem alaptalan, mert ha nem változik a helyzet, akkor még idén megszűnhet a dohánytermelés Magyarországon – közölte a Roma Sajtóközponttal a Magyar Dohánytermelők Szövetsége (MADOSZ) Kommunikációs munkatársa.
Seres Nikolett elmondta: a WHO javaslatai azért érintik érzékenyen Magyarországot, ezen belül különösen az Észak-Alföldet, mert itt dolgozik a hazai dohánytermesztésből élők csaknem nyolcvan százaléka. A szakember elmondása szerint a WHO javaslata többek közt tiltaná a dohányok keverését és az ízesítő anyagok alkalmazását, amely a Burley dohányfajta megszűnéséhez vezet, amely szinte minden magyar dohánytermékben megtalálható. A nyírbátori kistérségben található Pócspetrin és környékén például főszezonban több százan dolgoznak mintegy ezer hektáron. Az itt dolgozók hetven százaléka nő, és több mint felük roma – tájékoztatott Seres Nikolett. A Burley-fajta termesztése egyébként a szakemberek szerint a legmunkaigényesebb, a palántázástól a levelek leszedéséig kézzel kell mindent csinálni.
Bényei Illés, a MADOSZ elnöke egyenesen úgy gondolja: a dohánytermelés megszűnésével a Nyírségben zajló integrációs folyamatok is veszélybe kerülnek. Az elnök arra emlékeztetetett: nem véletlenül támogatta eddig az Unió, a Burley-fajta termelését, mert a munkát mindenhol többnyire hátrányos helyzetű, szakképzetlen emberek végzik, akik másképp nem biztos, hogy jövedelemhez jutnának. Bényei Illés is külön megemlítette Pócspetrit és környékét, ahol szerinte a dohánytermelésnek köszönhető, hogy az abban dolgozó romák ugyanolyan „tisztességes megélhetést” tudnak biztosítani családjuknak, mint bárki más, a mezőgazdaságból élő a térségben.
A MADOSZ úgy becsüli: ma Magyarországon mintegy huszonötezer ember van kapcsolatban a dohánytermesztéssel, és ha az Unió elfogadja a WHO korlátozó javaslatait, akkor a szakmai szervezet szerint mintegy tízezer ember veszítheti el munkáját a hátrányos helyzetű régiókban, köztük elsősorban a roma munkavállalók, és ez tovább ronthat ezeknek a régióknak a helyzetén.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















