
- Kapcsolódó cikkeink
- > Árvíz: egyre több helyen van vészhelyzet
Annyi pénz lesz az árvízi védekezésre, amennyire szükség van - jelentette ki a kormányszóvivő a Borsod megyei Ócsanáloson tartott kihelyezett sajtótájékoztatóján. Nagy Anna közölte: a Sajó, a Hernád és a Bódva túllépte az eddigi legmagasabb vízszintet, ezért egészen különleges intézkedésekre van szükség.
Emlékeztetett, Borsod-Abaúj-Zemplénen kívül Jász-Nagykun-Szolnok, Győr-Moson-Sopron és Nógrád megye több térsége is érintett a veszélyhelyzetben.
Az árvíz, illetve a belvíz miatt három útszakaszt zártak le csütörtökön Heves megyében - tájékoztatott a katasztrófavédelem.
Nem közlekedhetnek az autók a Detket a 3-as főúttal összekötő szakaszon, az Apc és Zagyvaszántó közötti úton, illetve a Mátrakeresztes felé vezető út egy szakaszán - közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
Magyar Attila elmondta, hogy a szerdai 35-tel szemben csütörtökön már csak 12 településen folyt intenzív védekezés a megyében. Többnyire szivattyúztak, illetve erősítették az átázott töltéseket.
Ugyanakkor az ÁNTSZ megkezdte az árvíz által érintett településeken a fertőtlenítést - mondta Magyar Attila.
Gyakorlatilag körbezárta csütörtökön a Sajó a Borsod megyei Sajóecseget, a településre szinte egyik irányból sem lehet eljutni. A 26-os főútról csak a kiépített ideiglenes védművön lehet bejutni a faluba, Boldva felől megközelíthetetlen.
Rabi József, Sajóecseg független polgármestere az MTI-nek azt mondta: nagyon nagy a baj, az óriási, két héttel ezelőtti árvízhez képest is legalább 15 centiméterrel magasabb a folyó vízszintje. Mindent megtesznek, ami emberileg lehetséges - tette hozzá.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















