
A beiktatást és az esküt megelőző kormányprogram-vitában felmerült baloldali érveket Tölgyessy úgy minősítette, hogy azok a 80-as évek eszméiből fakadnak. Abból a balliberális felfogásból vezethetőek le, hogy a politikát alapvetően a számok határozzák meg, a mögöttük álló személy nem számít. „Egy demokratikus berendezkedésű országban ez azonban nem egészen így van” - mondta Tölgyessy. Az elemző rámutatott arra: nyugaton nincs is vita a program elfogadásáról, általában egy politikai nyilatkozat beterjesztése után bizalmi szavazáson döntenek a kormányfőről. A programban megfogalmazott prioritásokról úgy szólt Tölgyessy, hogy azokkal minden józan magyar ember egyet tud érteni, ám Orbán Viktortól és Fidesztől el is fogják várni, hogy megvalósítsa ezeket a célokat.
Hegyeket mozgatni
Az elemző szerint a miniszterelnök ezért is beszél forradalomról, hogy hangsúlyozza, mennyire szakítani akar a „kisiklott rendszerváltás” elmúlt húsz évével. Tölgyessy szerint időben többről van szó, hiszen a 35 évvel ezelőtti olajválság óta ugyanaz történik az országban: a kormány megszorít, majd reformokat helyez kilátásba, amelyek vagy megvalósulnak, vagy nem. „Ettől azonban nem lett jobb, igazságosabb, eredményesebb Magyarországon az élet.” Új, boldog békeidőkre vágynak a magyarok – így Tölgyessy, aki szerint Orbán Viktor is látja ezt, ezért akar új rendszert felépíteni, amiről máris egy új nyelven kezdett beszélni. Ezzel a kormányfő „tulajdonképpen már most megduplázza a tétet, hiszen azt sugallja, hogy minden nagyon másként lesz”. Az elemző szerint Orbán nem is tehetett mást, nem mondhatta, hogy egy szokványos kormányváltáson vagyunk túl és hogy a megszokott politizálás következik. Kiemelte: hogy a kétharmados többség birtokában nem is hátrálhat meg a polgári pártszövetség az alkotmányozástól, ez azonban várhatóan népszavazáshoz fog vezetni. „Ez pedig két év múlva már a kormányról is szólni fog, nem csak az alaptörvényről, ezért a szimbolikus ügyek mellett rendezni kell a valós problémákat is.” Tölgyessy elmondta: mindannyiunk érdeke, hogy sikerüljön a Fidesz kormányzása, és ez nem is lehetetlen szerinte, mivel a jelenleg feléjük áramló reménnyel hegyeket lehetne mozgatni.
Tölgyessy szerint ez az egyik oka annak, hogy a legfrissebb elemzések szerint is nőtt a miniszterelnök népszerűsége, a másik oka pedig az, hogy nincs ellenzéke. Úgy véli, hogy a Jobbik rendszerellenessége miatt, a Lehet Más a Politika zöldpárti jellegéből, az MSZP pedig nehéz helyzetéből adódóan nem képes arra, hogy kialakítsa magáról a váltópárt képét. A szocialisták kapcsán úgy értékelt, hogy Gyurcsány Ferenc szereplése a párt két bázisát, a kádári kisembert és a reformértelmiséget elidegenítette az MSZP-től. Úgy látja a fiatalítás csak karrieristákat hozott a régi nevek mellé, ráadásul számtalan korrupciós botrány fűződik a nevükhöz. Ezért az elemző szerint a szocialistákat szinte újra ki kell találni, egy dolgot ennek kapcsán le is szögezett: olyan elutasított vezető mögé, mint Gyurcsány, nem állhatnak.
Vannak csontvázak a szekrényben
Tölgyessy hangsúlyozta: szükség van a politikai mellett közgazdasági programra is. „Enélkül a Fidesz nagyon rosszul járna, hiszen meg kell győznie a befektetőket és hitelezőket” - mondta. A Valutaalappal való tárgyalásokról elmondta: tévhit az, hogy az IMF maga dönti el, hogy kit sanyargasson a hitelhez jutott kormány, Tölgyessy szerint őket csak a szám, a hiány érdekli. „Aztán hogy melyik ujjunkba harapunk arról mi, pontosabban a mi kormányunk dönt” - mondta az elemző, hozzátéve, hogy ha már ez a döntés megszületett, akkor ahhoz már tartania kell magát az országnak. Három olyan „csontvázra” is rámutatott, amit Bajnai Gordon kormánya hagyhatott a szekrényben ilyennek nevezte a közalkalmazottak választások előtt kifizetett kompenzációját, amelyet az elvett 13. havi bér helyett kaptak. Csontváz szerinte a gázártámogatás is, amely egyszerűen elfogyott és ezt az új kormány vagy nem fizeti ki, vagy forrást talál rá. A harmadik pedig az a rossz gyakorlat, amellyel a Bajnai-kabinet sem szakított: a MÁV adósságainak piaci hitele, amelynek visszatérítése az államháztartásban jelentkezik.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















