Kisebb parlament, kevesebb minisztérium
A Parlament csütörtökön elfogadta azt az alkotmánymódosításáról szóló törvényjavaslatot, melynek értelmében kisebb lesz az országgyűlés.
2010. május 20. 14:26

A honatyák egyúttal arról is döntöttek: a minisztériumok számát 13-ról 8-ra csökkentik. Ma döntenek a közigazgatás átalakításának ügyében, de megkezdődik a kettős állampolgárságról, a parkolási díjakról és az önkormányzati választások reformjáról szóló vita is.

Elsőként a kormány megalakulásához szükséges törvények módosításáról szavaz csütörtökön az Országgyűlés, s a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényről is zárószavazást tartottak - közölte az InfoRádió. A minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés elfogadta, így a jogszabály szerint a tárcák száma az eddigi tizenháromról nyolcra csökken. Törvényi szinten szabályozzák majd a kormányzati jogutódlás eddig szokásjogon alapuló átadás-átvételi eljárását, amely már a most távozó kormányra is vonatkozik. A képviselők az előterjesztés kétharmados többséget igénylő részét 297 igen, 7 nem szavazat és 51 tartózkodás mellett fogadták el, az egyszerű többséget igénylő részét 302-en támogatták, 40-en utasították el és 13-an tartózkodtak - derül ki az InfoRádió összeállításából.

Az Országgyűlés elfogadta az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatot, ennek értelmében kisebb lesz a parlament, maximálisan 200 fő.
Ma döntenek a közigazgatás átalakításának ügyében, de megkezdődik a kettős állampolgárságról, a parkolási díjakról és az önkormányzati választások reformjáról szóló vita is. Navracsics Tibor felkéri az alkotmányügyi bizottságot, hogy hozzon létre egy kimondottan a választójogi törvény kidolgozásával foglalkozó paritásos albizottságot, amely kidolgozhatja a választójogi törvényt, és a plenáris ülés elé tervezi.

Az ellenzék korábban több ügyben is kifogását fejezte ki, az LMP hiányolja az önálló környezetvédelmi tárcát, Lamperth Mónika szerint pedig a minisztériumokról szóló előterjesztésből bántóan hiányzik a hatékonyság. A Jobbik viszont éppen ezt a tételt támogatta. Hegedűs Tamás, a radikális párt képviselője szerint a közigazgatás - adminisztratív vezetők híján - esett teljesen szét. Kifogásolják viszont, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal Alkotmányvédelmi Hivatal néven működne tovább. A párt legfőbb legfőbb kritikája, hogy ennek a rövidítése AVH lenne - tudósít az InfoRádió.

OrientPress Hírügynökség nyomán
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó