
Az 1881-ben született Alcide De Gasperi a dél-tiroli, trentói olasz ajkú kisebbségből származott. Tehetségét a bécsi egyetem bölcsészkarán bontakoztatta ki. XIII. Leó pápa Rerum novarum c. enciklikájának hatására a kereszténydemokrata mozgalomban találta meg politikai otthonát.
Tanulmányai végeztével hazament, és a Trentino című olasz nyelvű lap főszerkesztője lett. 1911-ben (30 évesen!) mandátumot nyert a bécsi képviselőházba, ott folytatta politikai küzdelmét a Monarchia összeomlásáig.
Miután szülőföldjét Olaszországhoz csatolták, az Olasz Néppártban folytatta pályáját, gyorsan emelkedve egészen az elnökségig. Mussolini hatalomra kerülése után visszavonult a közélettől, és a Vatikánba húzódott vissza. A könyvtárban dolgozott és írt.
A fasizmus bukása után reaktiválta magát. Rövidesen az olasz Kereszténydemokrata Párt vezetője lett, és bámulatos diplomáciai teljesítménnyel kihozta Olaszországot a vesztesek sorából.
Egyik szószólója volt az egyesült Európa gondolatának. Elévülhetetlen érdemei vannak a háború utáni nyugati megbékélésben és az egyesítő folyamat alapjainak lerakásában.
A beszédeiből összeállított mostani kötet hiánypótló. Megismerhetünk belőle egy felelős, modern, egyszersmind a mély európai kultúrában gyökerező gondolkodásmódot, amelyre oly nagy szüksége volt az 1914–1945 közti „harmincéves háborúban” kivérzett Európának.

De Gasperi sosem tévesztette szem elől nagy célját: a békét, mint a boldog, erényes élet alapját biztosítani a nyugati keresztény nemzetek számára, amelyeket sokkal több köt össze egymással, mint ami elválasztja őket.
A dél-tiroli olasz, a rajnai német és az elzászi francia (De Gasperi, Konrad Adenauer és Robert Schuman) jelentették azt a nemzedéket, amelyik Európai nemzeteinek megalapozták az immár hatvanöt éve tartó belháborúk nélküli békés fejlődést, amelyre oly nagyon vágyott a kontinens két gonosz világháború vérzivatara után.
A kötetet a politikus leánya, Maria Romana De Gasperi és Paolo Magagnotti, az Európai Újságíró-szövetség elnöke szerkesztették. A magyar fordítás Mátyus Norbert műve. A kiadást Trentino-Alto Adige tartomány is támogatta.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















