
- Kapcsolódó anyagok
- > A Műemlékem honlap, a hazai műemlékvédelem szolgálatában
Mint arról korábban már beszámoltunk, a bunkert a második világháború ideje alatt építették a kormányzó számára, hogy a nyári rezidenciának használt gödöllői kastély kertje alatt légitámadás esetén biztos menedéket találjon. A meglehetősen szűk, mindössze nyolcvanöt négyzetméteres föld alatti komplexumot nem csupán Horthy Miklós és szűkebb környezete védelmére építették, a korabeli tervek szerint katonai főhadiszállásként is szolgált volna végveszély esetén, ahonnan a kor csúcstechnikájával irányítani lehetett volna az országot. Maga a bunker elkészült ugyan – dr. Csonka Pál műegyetemi professzor, mérnök tervei alapján – azonban a távíró és telefonhálózat üzembe helyezésére nem került sor, hiszen a háborúból való sikertelen kiugrási kísérlet után 1944. októberében Németországba internálták Horthyt.
„Nem csupán kommunikációs eszközök, de kényelmes berendezések is kerültek volna a bunkerbe” - mondta el a műemlékem.hu-nak Papházi János, a Gödöllői Királyi Kastély múzeumi osztályvezetője. „Hosszas kutatás után még a berendezés terveire is rátalált levéltárban a bunker teljes dokumentációjával együtt Kaján Marianna, a kastély muzeológusa.”
Nincs semmiféle írásos említése azonban azoknak az ábráknak, jeleknek, amelyek a bunker Horthy Miklós számára szánt helyiségében a falakon találhatók. Öt helyen bukkannak fel a furcsa falfestések, meglehetősen logikátlan elrendezéssel.
„Eddig még nem sikerült megállapítani, mi célt szolgálhattak ezek a festések. Múlt héten nálunk járt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, hiszen ők segítenek a bunkerbe szánt kiállítás rendezésében, azonban ő is tanácstalan volt. Hasonlót sem láttunk még, valószínűnek tartjuk tehát, hogy valamiféle díszítésről lehetett szó” - mondta Papházi János.
Hogy mi szól ellene ennek a teóriának? A cikk folytatása és további képek a falképekről a műemlékem.hu magazinjában
http://www.muemlekem.hu/magazin

- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















