Videós üzenet a részegen vezető Stohl Bucinak
Hétvégi hír, hogy az egyesek által kedvelt színész-műsorvezető S. András, aki sajtóhírek szerint azonos Stohl Bucival, ittasan, cserbenhagyásos karambolt okozott Fót közelében. Ez az őrült nem csak a színpadon, az utakon is játszik – mások életével.
2010. május 9. 09:01

Az Index és a Bors tudni véli, hogy az egy könnyű és egy súlyos sérültet produkáló baleset után a feltehetően hibás tévés elhagyta a helyszínt. Bucinak annyi agya sem volt, hogy iratait a kocsiban hagyta, így hamarosan csöngettek nála a rendőrök és vérvételre előállították.

Stohl 2002-ben életveszélyes sérüléseket szenvedett, miután autója és az útszéli árokba csúszott.  A rendőrség szerint a baleset idején a színész közepesen ittas volt. Akkor pénzbüntetésre és jogosítványának ideiglenes bevonására kötelezték.

A fene sem érti az ehhez hasonló embereket…Egyszer – vagy ki tudja hányszor – már megúszták. Úgy vezet, mint egy állat, aki ráadásul lesza*ja a szabályokat is és jól bepiál előtte, mert hát ki ő, hogy neki bármiféle hatóság megmondja, hogy mikor pusztítsa az amúgy is igen megfogyatkozott számú agysejtjeit? Mit gondol, mikor x-edszerre is a volán mögé ül félrészegen? Hogy majd eltáncol egy tangót a Szombat esti láz mintájára, vagy hogy könnyes szemmel készít majd egy interjút a legszánalmasabb reggeli műsorba, az RTL Klubba? Honnan veszi a bátorságot?

Mert nem azzal van a baj, hogy veszélyezteti saját életét, hanem, hogy amikor legközelebb majd úgy vér-komolyan felcsavarodik egy útszéli fára, akkor előtte majd még végigtarol egy buszmegállót is, ahol valószínűleg nem az ő gyereke fog várakozni…

Ez az "alfa-hím" olyan lehet, mint a frizbís Hajdú Péter, aki mikor kiderül, hogy mozgássérültek parkolóhelyén hagyta kocsiját – ráadásul úgy, hogy a terepjárójával két helyet foglalt el – akkor még neki áll feljebb, s mindenkit leolt, aki az egyik közösségi oldalon erőteljes szavakkal illeti.

Mivel Stohl tök részegen vezetett, balesetet okozott és gyáva nyúlként állítólag elhagyta a helyszínt (bár ezt ő itt tagadja: http://www.rtlhirek.hu/video/89811 ), akkor javaslom, hogy ezt már ne ússza meg olyan könnyen, mint 8 évvel ezelőtt. Tegyék ki a Nemzeti Színházból – bár Alföldi csípi a deviáns arcokat, így lehet, hogy maradása lesz ott – valamit semmilyen más televíziós szereplést ne vállalhasson a „nemzet bucija”. Fizettessenek vele annyi kártérítést, hogy inge, gatyája rámenjen, s egy laza 60 napos elzárást is megszavaznék neki, s így valóban a „tűzvonalban” gyűjthetne tapasztalatot következő szerepeihez.

Sajnos Stohl honlapján a kapcsolat menüpont nem üzemel… Micsoda véletlen… De majd egyszer csak olvassa majd az olvasók leveleit!
S a közönséggel is találkozik majd az előadásokon.

Addig is egy kis vdeóüzenet számára:

gondola - P. András
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó