
Egyenként beszéli meg a „játékszabályokat” Lázár János a Fidesz-frakció 227 tagjával a következő napokban. A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának szerdán megválasztott, új vezetője az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy új és szigorúbb, belső etikai szabályokat alkotnak. Megbeszélik például azt – amit mindenkinek tudnia kell, aki a Fidesz képviselőcsoportjában ül -, hogy 2014-ben 200 fős lesz a parlament, az idén ősztől pedig – a szándékaik szerint – kisebb helyhatóságok működnek majd. Nyilatkozatot nem kell aláírniuk a képviselőknek, mert – mint fogalmazott - nagyon jók a tapasztalatai.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e kötelező szavazás a Fideszben, Lázár János azt válaszolta: a párt képviselőit nem kell kötelezni arra, hogy az esküjükhöz híven ellássák az Országgyűlésben a választópolgárok képviseletét, "nem kell fegyelmezni". Ha mégis sor kerülne erre - fűzte hozzá -, akkor vissza lehet térni az 1998-2002 közötti metódushoz, amikor a parlamenti távolmaradást szankcionálta a frakció. " Ezzel összefüggésben bejelentette: új etikai bizottságot és szigorú szabályzatot hoznak létre. Nem védünk meg, nem mentünk meg senkit, nem biztosítunk elvtelenül hátteret ahhoz, hogy saját maga vagy mások magánérdekét képviselje az Országgyűlésben - húzta alá.
Az első törvényjavaslat-csomag tartalmát illetően megemlítette az alkotmány módosítását, a kisebb parlamentet és az önkormányzati képviselők számának csökkentését. Külön kiemelte azt az országgyűlési határozati javaslatot, amelyben kimondanák, hogy a magyar állam elismeri a felelősségét a 2006. augusztus 20-i fővárosi tűzijáték alatt történtek, illetve a 2006. szeptemberi és október 23-i események ügyében. Az állam felelősségvállalása mellett a kormányt pedig arra köteleznék, hogy kártalanítsa az érintetteket, vagyis a folyamatban lévő ügyekben a megalapozott kárigényeket teljesítse.
Az első képviselői indítványokról május 13-án tárgyal majd a Fidesz-frakció, majd az első ülésnapokon be is terjesztik ezeket, és szoros határidővel döntést hoznak róluk.
- ajánlatunk
- Nem lesz abortusztabletta
- Döntöttek! - Kiépül a rakétapajzs
- Jobb a levegő, mint a víz
- Megnyitották az úszó Európa-bajnokságot
- Idén 8 ezer lakást vesz meg az eszközkezelő
- Új elnöke van Szerbiának
- Egyre több a rendőr
- Felfedezés: fogyaszt a szőlő
- Cséfalvay: Küzdelmes két év volt
- Franciaország: meg kell menteni az euróövezetet
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Nem csak az eper
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Heller, a hazug
- Új esély Brüsszeltől
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















