
- Történelmi győzelmet arattak!
- Deo gratias! Isten a történelem ura!
- Gratulálunk Önnek a fölényes első fordulós egyéni győzelméhez Kalocsán.
- Az elismerés és köszönet elsősorban a választókerületben élőket illeti bölcsességükért és az aktivistáinkat nagyszerű munkájukért.
- És gratulálunk a Fidesz-KDNP elsöprő - több mint kétharmados - győzelméhez. Ilyen mandátum többség soha nem volt Magyarországon, mióta demokratikus választások vannak!
- Sőt ilyenre az EU történetében sem volt példa. Azt a politikai konstrukciót – és politikai irányt –, amit Orbán Viktorral megalkottunk, a választópolgárok magukénak fogadták el és a történelem fényesen igazolt.
- A KDNP megerősödve került ki a küzdelemből, miközben két rendszerváltó párt, az MDF és az SZDSZ – erkölcsileg és politikailag is – megsemmisült, és kiesett a parlamentből. Hogy látja pártja helyzetét?
- Mi maradtunk az egyetlen történelmi párt a magyar politika színpadán. Harminchat képviselővel a rendszerváltoztatás óta ez lesz a legnagyobb parlamenti frakciónk és a legerősebb kormányzati pozícióink lesznek.
- Ez különösen akkor imponáló, ha visszaemlékszünk rá, hogy alig egy évtizede, a Giczy -időszakban a KDNP megsemmisült.
- Varga Lászlónak – aki politikai testamentumában rám bízta a Barankovics párt vezetését – a halála előtt megígértem, hogy nem hagyom a Kereszténydemokrata Néppártot kiesni a történelemből. 2003-ban újraépítettük a pártot, 2006-ban parlamenti, 2010-ben pedig kormánypárt lettünk. Megcselekedtem, amit megígértem neki.
- Többször nyilatkozta, hogy a KDNP nem csak az egyetlen történelmi párt, hanem az egyetlen világnézeti párt is. Ez különbözteti meg Önöket a Fidesztől? Egyáltalán mit értenek azon, hogy világnézeti párt?
- Egy keresztény indíttatású párt előtt két lehetőség van: az egyik az, hogy komolyan veszi az Egyház társadalmi tanítását, tehát tartja magát egyfajta „ideológiai ortodoxiához”, de ekkor – a társadalom beállítottságából, közvélekedéséből következően, amely láthatóan nem kedvez a keresztény értékeknek – le kell mondania arról, hogy a társadalmat érdemben alakító politikai erő legyen. Vagy pedig azért, hogy kormányra kerülve társadalomformáló erő legyen, mintegy „engedményeket” kell tennie a közvéleménynek, ami – akárhogy csűrjük-csavarjuk – valamiféle szellemi önfeladás, a keresztény tanítás kiüresítése.
Én ilyen tinglitangli kereszténységet nem csinálok. Ugyanakkor az sem inspirál, hogy a katakombából quasi „politikai gettóból” mondjak igazságokat, tudván tudva azt, hogy nem lesz belőle társadalmi valóság.
A megoldás egy gyűjtő párt és egy világnézeti párt szövetsége: ez a Fidesz-KDNP. A gyűjtőpárt biztosítja a tömegtámogatást, a világnézeti párt a politikafilozófiai forrásvidéket, a szellemi fundamentumot és erkölcsi iránytűt.
Szerintem Barankovics is valami ilyesmire gondolhatott, amikor 1945-ben megállapodott a kisgazdákkal. Hogy ez akkor nem vált be, az nem a kereszténydemokrata képviselőkön, pl. Bálint Sándoron, hanem egyfelől a világtörténelmi helyzeten, a szovjet megszálláson, másfelől az FKgP vezetők egy részének alkalmatlanságán múlott. Ma, hála Istennek, minden szempontból más a helyzet! Az is megér egy reflexiót, hogy nem a KDNP változott, mi ugyanazt mondjuk immár 66 éve, hanem – nagyon helyesen – a Fidesz fejlődött egy szabadelvű pártból egy a kereszténydemokráciára nyitott néppárttá. Ez kifejeződik abban is, hogy az európai politika szintjén is átjöttek az Európai Liberális Pártból az Európai Néppártba – ahol mi is vagyunk –, és aminek Orbán Viktor immár emblematikus alelnöke.
Mindezen megfontolások alapján kereszténydemokrata ars poeticám az, hogy: politikai realizmus és prófétai jel.
- Az újságokban napvilágot látott cikkek szerint Ön nemzetpolitikai miniszterelnök-helyettes lesz. Mondana néhány konkrétumot, hogy mit szeretnének elérni ebben az új ciklusban?
- Az említett nemzetpolitika vonatkozásában a határon túli magyaroknak a magyar állampolgárság megadását, és ebben az értelemben a nemzet szellemi és közjogi egyesítését; a KDNP elnökeként a családok számára biztosítani a családi adózás választásának a lehetőségét; egyházpolitikusként az egyházak szabadságának teljes biztosítását, beleértve az egyházi fenntartású közfeladatot vállaló intézményeknek az állami-önkormányzati intézményekkel egyenlő finanszírozásának visszaállítását. És mindezt még ebben az évben!
- ajánlatunk
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- Költözés és kisállat az első
- Paradigmaváltásra van szükség a közpénzügyekben
- A fogyasztóvédők a külföldiek anyanyelvén is tájékoztatnának
- Mit tesz a kormány a zsebszerződések felszámolásáért?
- Feljelentett képviselők
- Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó
- Országgyűlés: Azonnal, de rögtön!
- Fesztivál a pásztorélet és juhtartás jegyében Túrkevén
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- A távközlési adóról dönt a parlament
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Nem csak az eper
- Heller, a hazug
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.















