
A Bajnai-kormány az új Országgyűlés alakuló ülésére, május 14-ére elkészít és nyilvánosságra hoz minden, az átadásról-átvételről szóló dokumentumot - közölte Szollár Domokos ma délelőtt a Parlamentben. A kormányszóvivő azt mondta: technikai ügyekről szerettek volna egyeztetni az átadásról-átvételről Szijjártó Péterrel, a Fidesz elnöki stábjának vezetőjével, ezek között arról, hogy mikori állapotot türközzenek a dokumentumok, illetve hogy milyen információkra lenne még szüksége az új kormánynak. Hozzátette: az általuk készítendő leltár teljes lesz, szinte minden olyan adatot tartalmaz majd, amelyet a Fidesz törvénybe foglalna.
Szollár Domokos kiemelte: az "együttműködés és a jó szándék" jegyében egyeztettek volna a Fidesszel azért, hogy az új kormány a lehető leghamarabb át tudja venni az ország irányítását.
Bajnai Gordon miniszterelnök kabinetfőnöke kedd délelőttre kezdeményezett egyeztetést a Fidesszel az átadás-átvételről, a párt azonban jelezte, nem vesz részt a megbeszélésen.
* * *
Egyfelől kétségtelen előrelépés az "együttműködés és a jó szándék jegyében" való megnyilatkozás a Bajnai-kormánytól és szóvivőjétől is, másfelől azonban a kétharmados országgyűlési felhatalmazás nem valamiféle "jószándékú együttműködésre" szól.
Az MSZP 2002. évi kiormányra kerülése óta éppen a jó szándék és az együttműködés hiányzott a parlamenti pártok kapcsolatrendszeréből - ha visszatér a Ház falai közé, az jelzi majd: helyreállt a demokrácia Magyarországon.
A mostani váltás azonban különleges: egy szétlopott államot kell szanálnia a következő kormánynak. Ehhez éppenhogy nem az "együttműködés és a jószándék", hanem a minden fillérre kiterjedő alapos revizori figyelem a szükséges minimum.
Ha a Fidesz leállt volna "együttműködni", holmi "jószándék" jegyében - máris megtagadta volna, amire a választói fölhatalmazták.
- ajánlatunk
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- Költözés és kisállat az első
- Paradigmaváltásra van szükség a közpénzügyekben
- A fogyasztóvédők a külföldiek anyanyelvén is tájékoztatnának
- Mit tesz a kormány a zsebszerződések felszámolásáért?
- Feljelentett képviselők
- Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó
- Országgyűlés: Azonnal, de rögtön!
- Fesztivál a pásztorélet és juhtartás jegyében Túrkevén
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- A távközlési adóról dönt a parlament
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Nem csak az eper
- Heller, a hazug
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.















