Fidesz: a "három csapás" törvény az elsők között
A három csapás törvény a Fidesz első lépései között lesz az új Országgyűlésben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szijjártó Péter.
2010. április 14. 16:26

Amikor feláll az új parlament, de még nincs új kormány, akkor a fideszes képviselők már nyújtanak be törvényjavaslatokat - mondta Szijjártó Péter.

A párt szóvivője megjegyezte: ezeknek egy része már készen van, és akad, amit már többször is az Országgyűlés elé vittek, de a szocialisták mindig lesöpörték azokat az asztalról.

Ezek közé tartozik például a három csapás törvény, ami az jelenti, hogy ha egy bűnöző háromszor követ el erőszakos bűncselekményt, akkor a harmadik után mérlegelés nélkül kaphasson életfogytig tartó börtönt - taglalta Szijjártó Péter.

Készen áll a kisebb parlamentről szóló javaslat is, de ezt korábban még napirendre sem tudták tűzni - folytatta a Fidesz elnöki stábvezetője. Hozzátette: ennek egy melléklete a választójogi rendszerről is rendelkezik.

A Fidesz már 2006-ban javasolta a megyei önkormányzatok létszámának felére csökkentését is, és ha meglesz a megfelelő támogatás ehhez, akkor mielőbb el kell fogadni, hogy az őszi helyhatósági választásokra érvényes legyen - közölte Szijjártó Péter.

A szóvivő közölte: mindezek mellett a rendőrségi és más közigazgatási törvények módosítását is be kell nyújtani, hogy az országban a hatóságok a józan ész, és ne más érdekek szerint működjenek.

infoRadio
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó