
Amikor már túl vagyunk a fájdalom akut szakaszán, belekezdhetünk a hát, a has és a lábak kíméletes edzésébe, és néhány nyújtó gyakorlatba. A szakember által megfelelően összeállított gyakorlatok ugyanis nem csak a fájdalmat enyhíthetik, hanem meggyorsítják a felépülést, védenek az újabb sérülések ellen és csökkentik a problémából eredő esetleges rokkantság esélyét. Fontos, hogy soha ne adjuk meg magunkat a fájdalomnak, és mindig legyünk annyira aktívak, amennyire csak az állapotunk engedi.
Korábban is jó hatásúnak tartották a kardiomozgásokat – különösen a szív és más izmok hatékonyabb oxigén felhasználása miatt -, a hát-, a has- és a láb erősítését, valamint az izmokat és támasztószöveteket hajlékonyan tartó nyújtógyakorlatokat. Nemrégiben azonban a súlyzós edzésekkel kapcsolatosan is érdekes eredményre jutottak a tudósok.
Az Alberta-i Egyetem kutatói 240 deréktáji fájdalommal küzdő személyt vizsgáltak meg abból a szempontból, hogy javít-e a mozgás, az edzés az állapotukon vagy sem.
Az eredmény bizonyos szempontból meglepő volt:
Az eddigi ajánlások arra vonatkoztak, hogy a krónikus derék- és hátfájdalommal élőknek nem lenne szabad erőteljesebben emelgetniük, ám az adott vizsgálatban ennek éppen az ellenkezője derült ki. A súlyokkal történő, heti négyszeri edzés hatására az érintetteknek 28 százalékkal csökkent a fájdalmuk és javult az életminőségük.
Egy hasonló kísérletben 60, krónikusan derékfájós férfit és nőt figyeltek meg, négy csoportra osztva, 16 héten keresztül. Az egyik csoport heti négyszer végzett súlyzós gyakorlatokat, a másik háromszor, a harmadik kétszer és a kontrollcsoport egyáltalán nem vett részt az edzésben.
A heti négyszer súlyzózóknak ismét 28 százalékkal csökkent a fájdalmuk, a háromszor edzőknek 18 százalékkal, és a kétszer sportolóknak 14 százalékkal fájt kevésbé a háta. Ugyanakkor a fizikai és mentális közérzet mindhárom csoportban javult: 28, 22 és 16 százalékos mértékben. A nem edzőknél nem történt változás.
A hátfájdalommal küzdőknek tehát fontos a fizikai aktivitás, ám a hatékonyság érdekében legjobb, ha személyre szabott edzésmunkát végeznek szakorvosuk, gyógytornász és személyi edző segítségével.
- ajánlatunk
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- Költözés és kisállat az első
- Paradigmaváltásra van szükség a közpénzügyekben
- A fogyasztóvédők a külföldiek anyanyelvén is tájékoztatnának
- Mit tesz a kormány a zsebszerződések felszámolásáért?
- Feljelentett képviselők
- Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó
- Országgyűlés: Azonnal, de rögtön!
- Fesztivál a pásztorélet és juhtartás jegyében Túrkevén
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- A távközlési adóról dönt a parlament
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Nem csak az eper
- Heller, a hazug
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.















