A következő rövid írás valószínűleg elkerülné egy útikönyv-szerkesztő figyelmét. Elkerülné, mert nem tartalmaz hasznos információkat, és nem veszi számba a város műemlékeit, éttermeit és nem ad tanácsot azzal kapcsolatban sem, hogy hol és mit lehet vásárolni. Mindezek helyet azonban megpróbál egy lényegesen szubjektívebb, ám remélhetőleg mélyebb képet adni Szicília harmadik legnagyobb és egyik legkülönösebb városáról.

Messinát száz esztendővel ezelőtt, 1908 december 28-án ismételten megsemmisítő, a Richter-skála szerinti 7, 1 erősségű földrengés pusztította el a messinai szoros túlpartján található Reggio Calabria városával együtt. A természeti katasztrófa tönkretette a térség infrastruktúráját: a földdel lett egyenlővé az úthálózat, a távíró-összeköttetés, a telefon. Messina város 90%-a megsemmisült. A katasztrófa során 95 ezer ember veszítette életét.

A térségben a katasztrófa idején több magyar is tartózkodott, többek között az azóta szinte teljesen elfeledett Koralek Paula (1882-1924), a budapesti Operaház akkor immáron hat esztendeje Messinában vendégszereplő művésznője, aki úgy menekült meg a természeti katasztrófa borzalmaiból, hogy a város romba dőlt Trinacria Szállódájának harmadik emeletéről a romok közé vetette magát. A csodával határos módon, de semmi baja nem esett: „„A katasztrófa előestéjén az Aida címszerepében léptem föl. A messinai közönség nagy tetszéssel fogadta játékomat. Éjfél után két órakor tértem haza a Trinacria-szálló harmadik emeletén levő lakásomra. Nyomban lefeküdtem, de szemeimet elkerülte az álom…Virrasztva töltöttem az éjszakát, s múltak az órák, amikor hírtelen úgy éreztem, hogy valami szokatlan, borzalmas dolog történik körülöttem. Riadtan ugrottam ki az ágyból…hanyatt-homlok menekültem ki a folyosóra, onnan a lépcsőházba. Csakhogy a lépcső ekkorra már leszakadt s előttem fekete űr tátongott a helyén. Mit tegyek?…Behunytam a szemem és leugrottam a mélységbe. A kétségbeesés erőt adott, talpra ugorva a romokon át rohantam ki a szabadba. A piactérről a kikötő felé rohantam. Mögöttem Messina lángban égett.” – emlékezett vissza Koralek Paula a messinai katasztrófa pillanataira.

A helyszínen a mentési munkálatokban, a sebesültek ellátásában több magyar hajó is részt vett. A „Nagy Lajos”, a „Matlekovics” az „Andrássy”, a „Zrínyi” vagy a „Szent László” mentőcsónakjaikkal, személyzetükkel segítettek a szerencsétlenül jártakon. Ez a borzalmas földrengés heves érzelmeket és mély együttérzést váltott ki szerte Magyarországon. A magyar kormánytól egészen az egyszerű állampolgárig nagyon sokan lehetőségükhöz mérten segíteni próbáltak a bajba jutott dél-olasz polgárokon. A karitatív akciók nyomán kialakult országos hangulat kitűnően érezhető Tormay Cécile (1875-1937) nem minden pátoszt nélkülöző soraiból.”Itt a Duna partján melegebben csordul a könny, mint másutt. A közös szenvedés emléke jobban összefűzi a nemzetek, szívét, mint a fegyverek szövetsége. Mi testvért siratunk, egykori balsorsunk testvérét. A magyar nem felejt, él mindnyájunk lelkében az a tudat, hogy Itália hontalan nagyjainknak második hazát adott és hajlékot nagy hajléktalanjainknak. Segítsünk hát egyengetni azt a romokkal elborított utat, mely majd visszavezeti szűkebb hazájukba a kicsiny, a névtelen hontalanokat, segítsünk hajlékot emelni a kicsiny hajléktalanoknak. Áldozzon mindenki, amennyit áldozhat, és ha részvétünk adója számbelileg netán kisebb lenne a dús nyugat népeinek adójánál, Itália hálásan fogja venni, mert tudja jól, hogy a gazdagok adnak, a szegény pedig megosztja azt, amije van.”

Aki napjainkban Messina városát, annak társadalmát vizsgálja nehezen tudja rekonstruálni, hogy milyen volt a pusztító erejű földrengés előtt ez a gazdag, prosperáló kikötőváros. Ennek oka nem csak az, hogy a terek, az utcák, a város urbanisztikai tengelye jelentősen különböznek az 1908-at megelőző állapotoktól, hanem az, hogy a modern Messinában hiányzik az a földrengés előtti városi szellemiség, erős kulturális helyi identitás, amely e természeti katasztrófa előtt összekapcsolta a város polgárait. Nem a sziget más városait is érintő modernizációs folyamat eredménye ez, hiszen Palermo és Catania is meg tudta őrizni kulturális önazonosságát, a közösségi jellemzők mindkét városban könnyen fölismerhetők. Messina számára az 1908-as földrengés a történelmi cezúra.

A messinai helyreállítási munkákban, azok felgyorsulásában nagy szerepe volt a fasizmus megjelenésének. Bár Messinában nem lett kiugróan népszerű a mozgalom, gyakorlatilag a marcia su Roma-ig a fasizmus nem sok vizet zavart a városban. Maradt olyannak, amilyennek a városi politikai élet megismerte: politikai mozgalom, amely előszeretettel használja az erőszakos cselekményeket politikai ellenfeleivel szemben. Paradox módon Mussolini, és így a fasizmus 1922-es kormányra kerülése pedig nem hogy nem okozott súlyos traumát Messinában, hanem, - lévén egy újjáépítendő város – kifejezetten kedvezett a rezsim nagyszabású közmunka programjainak, és várospolitikájának. A fasizmus a kezdetektől fogva megengedett volt, ha nem egyenesen élvezte a tartományi és a városi hatóságok támogatását. Valójában még komolyan sem vették ezt az ízlésüktől idegen politikai irányzatot, olyan mozgalmat láttak benne, amely nem tarthat soká. 1925-ben meg is indultak, illetve fölgyorsultak a tényleges építési munkálatok. Az előirányzott 517 háztömbből tíz esztendő alatt 1927 és 1937 között 480-at sikerült is helyreállítani. Helyreállították, az Igazságügyi Palota (Palazzo Giustizia), a város vasúti pályaudvarának (Stazione Centrale di Messina) a Szicíliai Bank (Banco di Sicilia) épületeit. Sportpályákat, és olyan széles városi utakat (Viale San Martino) amelyek a mai napig tipikus elemei Messina urbanisztikai képének. A város éppen csak kiheverte volna a múlt század eleji természeti katasztrófát, mire elérkezett a második világháború annak minden borzalmával: a háború esztendeiben Messinát négy alkalommal bombázták és a tenger felől és több mint kétezerszer szenvedett légitámadást. Az bekövetkezett borzalmak gyászos következményekkel jártak: az 1908-as pusztító erejű földrengéshez hasonlóan ismét megsemmisültek, vagy súlyosan sérültek középületek, kórházak, ipari létesítmények és lakóházak.

Messina ma, könnyen bejárható és átlátható – szinte „félkész” - város, bár lakói Olaszország többi részéhez viszonyítva, mintha zárkózottabbak és visszahúzódóbbak lennének. Nem arról van szó, hogy bizalmatlanok lennének az idegenekkel, de kell egy kis idő, mire a várusokba érkezőt magukhoz közel engedik. Ez valószínűleg szigetlakó voltukból adódik, és abból a tényből, hogy fontos földrajzi fekvése ellenére igazából nem turista város. Mintha csak egy átszállást biztosító köztes állomás lenne az utazó számára az olasz szárazföld és Szicília belseje között.

Köztudott, hogy a „csizma” és a sziget közötti átmenő forgalmat a különböző közlekedési társaságok kisebb-nagyobb hajói bonyolítják. A Berlusconi-kormányzat a kétezres évek elején újra fölkarolta a Messinai-híd megépítésének ötletét. A város lakosságának nagy többsége azonban határozott ellenállást fejtett ki e grandiózus beruházással szemben („No al ponte”), mondván: az építkezések szennyeznék a környezetet, és félő, hogy azok nagyon hamar a maffia kezében összpontosulnának. A tervezet egyelőre újból lekerült a napirendről, az ország most mással foglalkozik. Ám a híddal kapcsolatban nyugodtan elmondható: nem sok olyan város van a világon, ahol egyik nap a híd ellen, a másik nap pedig a hídért tüntetnek lakói. A város társadalmi és politikai szempontból igen vegyes képet mutat. A Messinát irányító jobboldal (Popolo delle Libertà) és ellenzéke mellett erős a monarchista hagyomány, hiszen a királypártiság a pártpolitika szintjén már nem számottevő. A messinai lakosok mindig szívesen és elnézően fogadják a városukba látogató királyi sarjakat, így többek között Emanuele Filibertót, az utolsó olasz király II. Umberto király unokáját, a mostanában egyre nagyobb médiaktivitást mutató „principinót”. Egy másik principével kapcsolatos hír szerint a városban található viale principe Umberto utcanevet nemrégiben Messina híres szülöttjéről via Gaetano Martinire keresztelték át. Az új elnevezést senki nem használja, a város megmaradt a principe Umberto elnevezés mellett. Oly’annyira, hogy ad absurdum az is előfordulhat, hogy az új címzés alapján a postás meg sem találja a címzetteket. Messina, ez a sokszínű, szomorú város egy tekintetben egységes. Az egység tárgya pedig nem más, mint a szomszédvár, Reggio Calabria szembeni – finoman szólva – ellenérzés, amely természetesen elsősorban a futballpályán jelentkezett. Esztendőkig híresek voltak a Messina (FC Messina) és Reggio Calabria (Regina Calcio) közötti rangadók, de amióta a szicíliai csapat kiesett az első ligából, a messinai polgároknak erről a tevékenységről sajnos le kellett mondaniuk.

Messina nobile siciliae caput – ezt az érdekes várost Szicíliába jövet legalább egyszer meg kell látogatni.