Virtuális látogatás a Szent Sírnál
Virtuális kirándulást tehetünk a jeruzsálemi Szent Sír bazilikánál, Jézus keresztre feszítésének és feltámadásának helyszínén.
2010. április 3. 16:16

A képsorok, amelyeket egy török multimédiás csoport készített, a történelmi épületegyüttes kilenc helyszínét mutatják be. A felvételek automatikusan követik egymást, mindegyik helyszínnél 360 fokban körbefordulva. A látogató a nyilak segítségével föl- és lefelé is tekinthet, közelítheti, távolíthatja  és teljes képernyőn is szemlélheti a képet. Az interaktív látványosság itt található.

A keresztényüldözések idején, Hadrianus császár korában számos ókeresztény kultuszhely, köztük a Szent Sír helyét őrző építmény is elpusztult, emlékét azonban megőrizték a keresztény közösségek. A negyedik század közepén Constantinus császár elrendelte a Szent Sír területének megújítását, ahová édesanyja, Szent Heléna megbízásából három részből álló bazilikát emeltek. Az arab invázió idején a bazilika nagy része megsemmisült. A keresztes lovagok Jeruzsálembe érkezését követően, 1099-ben megújították és egységesítették a Jézus halálának és feltámadásának emlékét őrző keresztény bazilikát, mely egészen a XIX. századig szinte érintetlen maradt. A bazilika ma is őrzi Jézus Krisztus sírját, azt a sziklát, melyen Jézus testét elhelyezték, a bebalzsamozás kövét, amelyen a hagyomány szerint felkészítették Jézus testét a sírba helyezés előtt, és emléket állít annak a helynek, ahol az asszonyok megkapták a feltámadás hírét. Jézus korában ez a terület kívül esett a város falain, mára azonban Jeruzsálem részét képezi, ahová zarándokok ezrei érkeznek nap mint nap.

Magyar Kurír
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó