
Öngyilkos lett Daróczi Dávid volt kormányszóvivő szombatra virradó éjjel, halálának körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese a helyszínen az MTI tudósítójának. A volt kormányszóvivő a budapesti Andrássy út 72. szám alatt, egy harmadik emeleti lakásban vetett véget életének. A rendőrség szombatra virradó éjjel állampolgári bejelentés alapján ment ki a helyszínre. Sass Oszkár elmondta: Daróczira egy ismerőse talált rá éjjel 23 óra körül a lakásban, ahol más nem tartózkodott. Mint mondta, az idegenkezűség vagy bűncselekmény kizárható.
Az Országos Mentőszolgálat esetkocsiját az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója fél órával éjfél előtt már ott látta a belvárosi társasház előtt, majd a mentősök mintegy félóra múlva elvonultak, és megjelentek a rendőrautók. A mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI érdeklődésre személyiségi jogokra hivatkozva nem kívánt részleteket közölni, mindössze annyit mondott: egy középkorú férfihez riasztották a mentőket az Andrássy úti lakásba, és a mentősök a férfit 30-40 percen keresztül próbáltak újraéleszteni, sikertelenül. Miután a mentőorvos megállapította a halál tényét, a helyszínt átadták a rendőrségnek.
A BRFK helyszíni szemlét végző csoportja éjjel fél kettőkor érkezett meg a lakás elé, majd velük egy időben érkezett a helyszínre Budapesti Temetkezési Intézet járműve, hogy elszállítsa az elhunytat. Mint azt Sass Oszkár az MTI tudósítójának elmondta, a helyszíni szemle azt volt hivatott kideríteni, hogy idegenkezűség okozta-e Daróczi Dávid halálát vagy sem.
Az épület előtt tucatnyi fotóriporter és újságíró állt, és várta a rendőrség tájékoztatását. A BRFK sajtóügyeletese éjjel három óra előtt pár perccel erősítette meg, hogy Daróczi Dávid halálát öngyilkosság okozta. Azt a sajtóértesülést, hogy a volt kormányszóvivő felakasztotta magát, nem kívánta megerősíteni. Sass Oszkár mindössze annyit közölt: a halál körülményeit vizsgálják.
Daróczi Dávid 1972. április 19-én született Budapesten. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem végzett teológia szakon, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem üzleti marketing szakára járt. Daróczi Dávid nyíltan vállalta és hangoztatta roma származását. Eredeti neve: Daróczi József, édesapja Choli Daróczi József író, költő, műfordító.
Daróczi Dávid 2007. június 18-tól 2009. április 24-ig volt kormányszóvivő, a posztról való távozását a Gyurcsány-kormány utolsó ülését követő tájékoztatón jelentette be.
Korábban, 2004-ben a Rádió C főszerkesztője, azt követően a Magyar Hírlap gazdasági rovatvezetője volt. 2005-2006-ban a kormányszóvivő gazdasági tanácsadója, majd 2007 júniusáig, kormányszóvivői kinevezéséig a Miniszterelnöki Hivatalban a Kormányszóvivői Iroda vezetője volt.
A kormányszóvivői posztról való távozását követően a Batiz András korábbi kormányszóvivővel és Tóth Miklóssal közösen alapított W. Wolf and Partners nevű kommunikációs tanácsadó cégénél dolgozott.
- ajánlatunk
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- Költözés és kisállat az első
- Paradigmaváltásra van szükség a közpénzügyekben
- A fogyasztóvédők a külföldiek anyanyelvén is tájékoztatnának
- Mit tesz a kormány a zsebszerződések felszámolásáért?
- Feljelentett képviselők
- Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó
- Országgyűlés: Azonnal, de rögtön!
- Fesztivál a pásztorélet és juhtartás jegyében Túrkevén
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- A távközlési adóról dönt a parlament
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Nem csak az eper
- Heller, a hazug
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.















