
Tizenöt éve, hogy az UNESCO és az International Publishers Association közös kezdeményezését az akkori magyar kormány, valamint a köztársasági elnök egyaránt elfogadta, így azóta április 23-át, a Könyv és a Szerzői Jog Világnapját Magyarország is megünnepli. Göncz Árpád volt az első, aki a Shakespeare és Cervantes halálának évfordulójához kapcsolódó nemzetközi könyves ünnepet, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált szép katalán szokás szerint virág és könyv ajándékozásával nyitotta meg. Idén az egy nappal korábban, azaz április 22-én kezdődő, immár XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált ezzel a már tradícióvá vált gesztussal nyitja meg dr. Paczolay Péter, a Magyar Alkotmánybíróság elnöke, Aliza Bin-Noun, Izrael budapesti nagykövet asszonya társaságában.
Csehország, Lengyelország, Olaszország, Franciaország,
Németország, Oroszország, Spanyolország, Kanada, Kína és Románia nagy sikert
arató díszvendég-bemutatkozása után ugyanis idén Izrael kultúrája, kortárs
irodalma és könyvkiadása vendégeskedik Budapesten, gazdag programmal, s egy
világhírű íróval, Amos Ozzal, akinek Élet és halál rímei című új kötete
a fesztiválra időzítve lát napvilágot magyarul, az Európa Könyvkiadó
gondozásában. Neves elődök után Amos Oz veszi át Budapest főpolgármesterétől a
Budapest Nagydíjat, Konrád György laudációja után.
A
könyvfesztiválon Izrael nagyon sok arcát fölvillantja, tucatnyi könyvbemutató,
irodalmi est, pódiumbeszélgetés ad képet a hagyományait őrző és ápoló
Izraelről, történelméről, kultúrájáról, és a hat évtizedes modern állam gazdaságáról,
politikájáról. A díszvendég-bemutatkozáshoz koncertek és két fotókiállítás is
kapcsolódik. Az izraeli nemzeti standon nem csupán a kortárs izraeli
könyvkiadás termésével ismerkedhetnek meg a látogatók, hanem azokkal a magyar
nyelven megjelent könyvekkel is, amelyeket az elmúlt években vagy éppen a
könyvfesztiválra időzítve jelentettek meg magyar kiadók izraeli szerzőktől,
illetve a judaisztika témakörében.
Az
idei könyvfesztiválra 24 országból érkeznek íróvendégek és kiállítók, s a
díszvendég Izrael mellett először állít ki arab ország, Szaúd-Arábia, először
köszönthetünk brazilokat, vietnámiakat, valamint osztrák kiadót Budapesten.
Régi kiállítóinkként üdvözölhetjük a lengyel, a spanyol, az orosz, a görög, a
román, a japán és a kínai partnereinket. Sajnos a világ könyvkiadását is sújtó
gazdasági válság miatt bár több német kiadó, illetve könyvkereskedő cég is
standot állít Budapesten, a vásár történetében először nem lesz német nemzeti
stand, ugyanis a Frankfurti Könyvvásár Igazgatósága ebben az évben nem kapott
támogatást a német Külügyminisztériumtól.
Jubileumához
érkezik viszont az egy évtizede, a Budapesti Francia Intézet remek javaslatára
elindított Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja, amely máig az Unió
legszélesebb körű összefogásával megvalósuló kulturális rendezvénye. Idén is 17
országból jönnek el Budapestre a legsikeresebb elsőkötetes prózaírók, soraikban
az elmúlt évtizedek egyik legjobb magyar történelmi regényével az irodalmi
köztudatba berobbanó Horváth Viktorral. Az elmúlt 10 évben – az idei
vendégekkel együtt – több mint 140 fiatal író ismerkedett meg egymással és
mutatkozott be az irodalomszerető közönségnek, s közülük sokan azóta nemcsak
országuk irodalmának meghatározó alkotói lettek, de a budapesti fesztivál révén
sok külföldi fordítással is büszkélkedhetnek, hogy csak egyetlen példát
említsünk, Dragomán Györgyét, akit már több mint 100 országban olvashatnak
anyanyelvükön.
Az
elmúlt 20 évben a kortárs magyar irodalom rendkívül sokat köszönhetett a német
könyvkiadás és szellemi élet értő, közvetítő támogatásának, mindenekelőtt német
könyvkiadók vitték sikerre a kortárs magyar irodalom legjobbjait. Az egyik
legigényesebb könyvpiacnak, a németnek köszönhető, hogy íróink ismertté és
elismertté válhattak Európában és a tengerentúlon, s hogy a legjelentősebb
irodalmi díjakat magyar szerzők kaphatták meg az elmúlt másfél évtizedben.
Ezért is örvendetes, hogy a könyvfesztivál idén is otthont ad egy nagy sikerű,
kétoldalú irodalmi kezdeményezésnek, a német-magyar irodalmi fesztiválnak,
a Leibach Alapítvánnyal és a budapesti Goethe Intézettel együttműködésben.
Budapestre jön Arnold Stadler, Tillman Rammstedt és Moritz Rinke, ők Esterházy
Péterrel, Kiss Noémivel és Dragomán Györggyel együtt tartanak felolvasást, s
beszélgetnek Dalos György moderálásával.
Érdekes
magyar sajátosság, hogy minden esztendő tavaszán alig másfél-két hónapos
különbséggel két nagy léptékű vásár, könyves rendezvény szerveződhet. Mivel 80
éve június elején a kortárs magyar irodalom Európában páratlan hagyományú
seregszemléje, az Ünnepi Könyvhét a magyar kortárs és klasszikus magyar
irodalomra és a gyermekeknek szóló művekre koncentrálhat, a könyvfesztivál a
teljes magyar könyviparról ad átfogó keresztmetszetet, s a hazánkba látogató
külföldi kiállítók termésének tükrében évről évre felmérhető, a magyar kiadók kínálata,
könyveik megformálása lépést tart-e a nemzetközi élvonallal.
A
könyvfesztivál jelentős kulturális esemény, több mint 300 program közül
választhatnak az érdeklődők, de ez a négy nap egyúttal a magyar könyvpiac,
pontosabban a magyar anyanyelvű könyvpiac legnagyobb szakmai fóruma is. Idén
különösen aktuális témák megbeszélésére, megvitatására nyílik lehetőség.
Szakmai fórumon értékelik a könyvkiadás és könyvkereskedelem helyzetét, a
válság következményeit. Először ad otthont a fesztivál a hamisítások elleni,
szellemitulajdon-védelmi állami testület nagyon fontos konferenciájának, amely
a felsőoktatási és tudományos könyvek illegális másolása elleni közös fellépés
lehetőségeit elemzi. Láthatóan 2010 tavaszára érett meg a piaci helyzet arra,
hogy az elektronikus könyv, a digitális könyv, az e-book, azaz a könyvolvasók
üzleti lehetőségeiről szakmai összejövetelt tartsanak, fejlesztéseket
ismertessenek. Idén is sok programmal jelentkezik a kb. 2000 szakembert
megszólító Könyvtáros Klub, amelynek keretében a magyar könyvkultúra
legnagyobb léptékű támogatási rendszeréről, a Márai-programról, a könyvtári
szolgáltatások fejlesztéséről, a magyar és az egyetemes kultúra örökségéről és
-védelméről, s mindenekelőtt a könyvfesztivál örökzöld témájáról, az olvasáskultúra
fejlesztéséről, az olvasóvá nevelésről lesz szó.
Amióta
a Budapest Kongresszusi Központból átköltöztek a Millenárisra, a park egyik
főbejáratánál álló épületben, a Fogadóban talált otthonra a gyermek és ifjúsági
könyveket megjelentető kiadók csoportja. Az elmúlt két évben az általuk
szervezett rendkívül sokszínű, gyermekeknek szóló programok, író-olvasó
találkozók, irodalmi vetélkedők, kézműves műhelyek, játszóházak,
mesepályázatok, bábelőadások és koncertek mágnesként vonzották a fiatalokat, a
kisgyermekes családokat. Idén is nagyon sok program várja az érdeklődőket, nem
csupán a Fogadóban, hanem a Millenáris nagy szabadtéri színpadán is.
Ugyancsak
a Fogadó ad otthont több, hagyományos tárlatnak, idén is bemutatkoznak a Magyar
Művészkönyvalkotók Társaságának legjobb alkotói éppúgy, mint a legjobb magyar
könyvillusztrátorok.
A XVII. Budapesti
Nemzetközi Könyvfesztivál gyakorlatilag belakja a Millenáris Park minden
épületét, s a park közepén is könyvpavilonok állnak majd. Az elmúlt években
azzal tettük magunk és látogatóink számára is otthonossá a teret, hogy a Jövő
Háza és a Csodák Palotája épületeiben, valamint a Fogadóban az irodalmi és
szakmai programoknak helyet adó termeket a könyvszakma jeleseiről neveztük el.
Így a magyar nyomdászat alapítójáról, Hess Andrásról, tipográfiai
hagyományaink megalapozójáról, Kner
Imréről, a könyvhét atyjáról, Supka Gézáról, a magyar irodalom két legendásan szeretett és
tisztelt írójáról, Szabó
Magdáról és Lázár
Ervinről, az Európa Könyvkiadó emblematikus igazgatója előtt
tisztelegve Osztovits
Leventéről, s a magyar irodalom mindmáig legnagyobb nemzetközi
sikerét arató Márai
Sándorról neveztek el termet. Ezekben a Könyvfesztivál
nyitva tartásának három és fél napja alatt több mint 300 rendezvényt szerveznek,
amelyről nemcsak nyomtatásban, a www.bookfestival.hu
honlapon, de együttműködő partnerek, így a litera.hu honlapján, a
Népszabadságnak, a Heti Válasznak, az Élet és Irodalomnak, valamint a magyar
Lettre International-nak ebből az alkalomból megjelenő különszámaiban, s
reményeik szerint minden írott és elektronikus orgánumban tájékoztatják a
könyvbarátokat. A Könyvfesztiválra kitelepült stúdiót üzemeltetve a
közszolgálati Magyar Rádió sok órás helyszíni tudósítást ad, s akik az
interneten szeretnek tájékozódni, azoknak a Könyvfesztivál internetes kávézóját
ajánlhatják.
Hagyományosan a könyvfesztivál biztosít méltó helyszínt a
könyvkultúra több jelentős szakmai elismerésének az átadásához. Április 23-án
az IBBY, a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa Magyar Tagozata ismerteti az Év
Gyermekkönyve díj jutalmazottjait, s vasárnap, 25-én a Könyvfesztivált
szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése immár tizedik
alkalommal díjazza tagjai titkos szavazatai alapján az Év Kiadóját, s új
kiírásban az Év kereskedője díj jogutódját, az Év Vidéki és az Év
Fővárosi Könyvesboltja nyerteseit. Az oktatást leghatékonyabban szolgáló
könyvet, valamint CD-t, illetve hangoskönyvet elismerő Budai Díjat a II.
kerület polgármestere, dr. Láng Zsolt ajánlotta fel. A könyvfesztiválon
szavazhatnak a látogatók a több mint fél évszázados Szép Magyar Könyv
Verseny közönségdíjára, ezt az elismerést a júniusi Ünnepi Könyvhét
nyitónapján vehetik át az alkotók.
Több jubileum megünneplésére is a könyvfesztivált találták
legjobb alkalomnak; így itt emlékeznek meg a Miskolci Egyetemi Könyvtár 275
éves alapításáról, a Móra Kiadó 60 éves születésnapjáról, s új sorozatának
bemutatásával a Habsburg Történeti Intézet is 10 éves fennállásáról.
Amiként az első, úgy a XVII. Budapesti Nemzetközi
Könyvfesztivál is a magyar irodalom legjobbjai előtt tisztelgő Születésnapi
Irodalmi Szalonnal zárul. Az idén kerek születésnapjukat ünneplő jeles
alkotóink közül az alábbiakat hívták meg a Tarján Tamás vezette baráti
összejövetelre: Nemeskürty István, Csoóri Sándor, Dobos László, Réz Pál,
Sándor Iván, Salamon Pál, Ungvári Tamás, Taxner-Tóth Ernő, Ferdinandy György,
Berkovits György, Fábián László, Gerold László, Nyerges András, Tamás Menyhért,
Szörényi László, Rakovszky Zsuzsa, Esterházy Péter, Kulcsár Szabó Ernő, Szávai
Géza, Vámos Miklós.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















