
Schöpflin György politológus, a nacionalizmuskutatás
nemzetközi hírű kutatója szerint „Szlovákiában júniusban parlamenti választások
lesznek, ezért itt kezdettől fogva mindegyik kormány kijátszotta és ki is fogja
játszani a magyar kártyát”. Az Európa Parlament néppárti képviselője
emellett figyelemre méltónak találta azt is, hogy „e lépés évek óta először
közös állásfoglalásra késztette a magyar politika valamennyi szereplőjét”.
A vitát vezető Gecse Géza arra hívta fel a figyelmet, hogy
„a magyar társadalomban – a klubban egybegyűltektől eltérően - korántsem
nyilvánvaló, hogy létezik magyar nemzeti érdek. Nem kevesen állítják idehaza,
hogy a „nemzeti érdek” kiüresedett, a múlt homályába vesző fogalom.
Vannak-e Magyarországnak külpolitikai céljai, vagy a magyar külpolitika a
különböző határon inneni és azon túli erők kötélhúzásának eredője csupán?”

Balázs Péter szerint nemcsak a
nemzetnek, hanem minden közösségnek van véleménye a külpolitikáról és van
„viszonya a külpolitikához”. Nemcsak a magyar, hanem minden külpolitika
célkitűzése, hogy a lakosság élet-és vagyonbiztonságát garantálja, de ugyanígy
az is, hogy gyarapodhasson egy közösség. Juthasson hozzá például
nyersanyagokhoz, termékekhez, közlekedési útvonalakhoz csakúgy, mint ahogy ne
csak joga, hanem lehetősége is legyen identitásának megőrzéséhez, sőt fejleszthesse
is azt. „Ne érjen hátrány azért, hogy magyarok vagyunk. Létezik tehát magyar
nemzeti érdek.” A külügyminiszter szerint jogunk van arra is, hogy
szeressenek bennünket. Ennek biztosítása szintén nemzeti érdek. Balázs
Péter egyébként úgy látja, ennek az érvényre juttatása nem egyszerű feladat,
hiszen történelmünk során ennyi szomszédunk még soha nem volt, mint most,
amelyek mindegyikére tekintettel kell lennünk. „Hét különböző viszonyt kell
kialakítanunk, ami nem könnyű, még akkor sem, ha a hét ország közül
Szlovéniával, Horvátországgal, Ausztriával - annak ellenére, hogy akad
néha-néha problémánk, de a rendszeres közös kormányüléseink a tanúi annak, hogy
– kifejezetten jó a viszony.” A kapcsolatunk nemcsak Romániával és
Szerbiával javul, hanem Ukrajnával is. „Az egyetlen gyenge pont – Szlovákia,
ahol kormányzati szintű politika a magyar veszéllyel való fenyegetés. Ennek
egyik eszköze a megszigorított államnyelvtörvény, ami egyértelműen
kisebbségellenes” – fogalmazott a külügyminiszter, majd így folytatta: „A
„magyarfóbiák” durva megnyilvánulása volt, amikor tavaly augusztusban a magyar
köztársasági elnököt a komáromi hídon egy jegyzékkel megállították, és nem
engedték belépni Szlovákia területére.”
„Ugyan nem tudunk róla, hogy bárkit is megbírságoltak
volna Szlovákiában azért, mert magyarul beszélt a törvény 2010. január 1-i
hatályba lépése óta, Bajnai Gordon miniszterelnök mégis ötvenmillió forintos
alap létrehozását jelentette be az országházban annak érdekében, hogy
Szlovákiában az esetleg kiszabott bírságok ne az ottani magyarokat sújtsák. Egy
akkora közösség számára ez nem nagy összeg, de talán nem is ez a fő
jelentősége, hanem az, hogy gesztusnak szánták. Bizonyára lesznek, akik ezt nem
így gondolják. Mennyire tekinthető az alap létrehozása propagandafogásnak?” –
tette fel a kérdést Gecse, hozzátéve, hogy azért kíváncsi a válaszra, mert
kizártnak tartja, hogy ezt nem fogják a kormány szemére hányni.
Schöpflin György viszont nem
ezzel vádolta a kormányt. Sőt, a lépés gesztusértékét elismerve kijelentette:
nem biztos, hogy célravezető volt a magyar kormány döntése, hiszen ellenkező
hatást is kiválthat. Nemcsak visszahőkölésre késztetheti Szlovákiát, hanem
bátoríthatja például arra, hogy bírságolja csak nyugodtan a területén élő
magyarokat, és akkor a szlovák fél stabil bevételi forrásaként számíthat erre a
tételre. A politológus szerint az a baj a magyar kormány mostani
hozzáállásával, hogy feltételezi, hogy a szlovák államrendszer európai módon
működik. Ő olvasta a nyelvtörvényt, ami nemcsak tartalmilag, hanem formailag is
kritikán aluli, hiszen hemzseg a kétértelműségektől. Az alap létrehozásával
Magyarország végül is hozzájárulhat ennek az ostobaságnak a konzerválásához,
amely ráadásul a magyar belpolitikában – hosszú idő óta először – volt képes
arra, hogy az MSZP-től a Jobbikig egyesítse az egész magyar politikai életet.
Balázs Péter nem tartotta
megalapozottnak Schöpflin György aggodalmát, miszerint az alap ilyen hatást fog
kiváltani. A külügyminiszter elsősorban jogsegélyszolgálatként értelmezte annak
létrehozását. Ezt követően Balázs Péter Németország példáját említette,
amelynek Magyarországnál is több, összesen 9 szomszédja van, amelyek mindegyike
ráadásul korábban félt is tőle. A németek viszont szemléletet váltottak és
abból indultak ki, hogy Németországot barátok veszik körül. És e politika
eredményesnek bizonyult. „Egy külpolitika két dolog közül választhat:
vagy törekszik megváltoztatni a helyzetet vagy megtanulja kezelni azt. A
legrosszabb, amit tehetünk, hogy egy ilyen helyzetben duzzogni kezdünk, és nem
csinálunk semmit.” – fogalmazott a külügyminiszter.
(Balázs Péter a "nem elítélhető" asszimilációról
is megfogalmazta véleményét - http://www.youtube.com/watch?v=hhmprlRxMV8 )
A nyugati államokban gyakran azt emlegetik, hogy ma már
nincsenek nemzetek, a „posztnemzeti kor” köszöntött be. Ami Magyarországot
illeti, Duray Miklós úgy fogalmazott itt a Tolcsvay klubban még az ősszel, hogy
alapvetően azért „erőtlen és gyenge” a magyar külpolitika, mert a magyar
kormány nem rendelkezik azzal a támogatottsággal, amellyel Fico például –
Szlovákiában igen – utalt a Tolcsvay klub tavaly októberi vitaestjére Gecse.
Schöpflin György Anglia
példájával érzékeltette, hogy Nyugaton az állam a hétköznapi szóhasználatban –
különösen az utóbbi évtizedekben - azonossá vált a nemzettel, ami nehezíti a
helyzetünket, hiszen Közép-Európában a két fogalom nem ugyanaz. Annak ellenére,
hogy Magyarországon is sokan azt mondják, hogy nem kell foglalkozni a határon
túli magyarsággal, mindig lesz kapcsolat közöttük és Budapest között. A néppárti
europarlamenti politikus szerint, ha a Fidesz alakít kormányt, a lehető
leghatékonyabban fogja megpróbálni kiépíteni a kapcsolatot a magyarországi és a
nem magyarországi magyarok között, méghozzá úgy, hogy a szomszédos államokkal
tárgyalni fog e problémákról.
Balázs Péter szerint az utóbbi
évtizedekben „felülíródott Trianon”, s az ott létrehozott államok, így
Csehszlovákia vagy Jugoszlávia megszűntek. Szlovákiába, Szlovéniába, Ausztriába
és Romániába már szabadon közlekedhetünk, ami sok mindent megold.
Schöpflin György, a franciák
„frankofón” ötletével példálózva elmondta, hogy ,, létre lehetne hozni egy
„hungarofóniát”, amely azt jelenti, hogy mindenki, aki magyarul szeretne
beszélni, függetlenül attól, hogy milyen szinten tud magyarul, részt vehetne
egy nagy magyar beszélgetésben.” Ennek az lenne az előnye, hogy
létrejöhetne egy, a határokon átívelő magyar tudat, amely nem szükségszerűen
politikai, vagyis nem köthető állampolgársághoz. Így, a még az Európai unió
határain kívülre rekedt magyarság számára is megadatna a lehetőség, hogy
bekapcsolódjon ebbe a társalgásba.
(Schöpflin György népességfogyásunk és önmeghatározásunk
kérdéseit részletezte: http://www.youtube.com/watch?v=ByqUYo6Uk2E
)
Gecse Géza emlékeztetett a 2004. december 5-i, a kettős
állampolgárságról szóló népszavazás eredményére, illetve a baloldalnak a kérdés
iránti akkori magatartására. Ennek kapcsán tette fel a kérdést: „A kettős
állampolgársággal, pontosabban a magyar állampolgári jog kiterjesztésének
kérdésében milyen álláspontot képvisel a külügyminiszter úr?”
Balázs Péter úgy gondolja, hogy
állampolgárságot nehéz közösségnek adni, hiszen annak igényét egyének nyújtják
be, kérelmüket elbírálni is csupán egyénenként lehet, így állampolgárságot is
csak ők kaphatnak. Valójában az állampolgári jog kiterjesztését az Európai
unióban élő magyarok már megszerezték, mivel nekik kettős, illetve többes
állampolgárságuk van, hiszen az EU-csatlakozással ahhoz hozzájutottak.
Mivel a horvátországi és
szerbiai magyarok számára is könnyebb lett a határon való átlépés, a magyar
állampolgárság könnyített megadásának csupán Ukrajnában lenne igazi funkciója,
ott azonban az állam tiltja a kettős állampolgárságot. „Így ahol a
legnagyobb szükség lenne rá, éppen ott nem tudjuk megadni azt”- mondta a
külügyminiszter.
A jó hangulatú, és a sajtó jelenlétében zajló vitaest
második felében a nézők lehetőséget kaptak, hogy a meghívottaknak kérdéseket
tegyenek fel.
A sorokban ülő Csete Őrs, az Apáczai Közalapítvány
irodaigazgatója elmondta, hogy külföldi utazásai során az elmúlt időszakban azt
tapasztalta, hogy „sajnos a magyarsághoz való tartozás a szomszédos államokban
erodálódott, ciki lett magyarnak lenni”. Ez is a nemzetfogyás egyfajta
aspektusa. „Lehet-e külpolitikai stratégiája, hogy a jelenlegi demográfiai
helyzetet meg lehessen változtatni?” - szegezte kérdését a
külügyminiszterhez.
Balázs Péter szerint a magyar
diplomácia egyik legfontosabb feladata, hogy elérje, hogy a szomszédos
államokban élő magyar szülők ne jussanak olyan szorongatott helyzetbe, amelyben
arra kényszerülnek, hogy a jobb boldogulás céljából ne magyarnak neveljék
gyermekeiket. Ez vonatkozik a határon túli magyarságra, így a nyugat-európai
magyarokra is és természetesen az Európai unión kívül élőkre is. Ami az anyaországiakat
illeti, ma már a fiatalok számára a mozgástér tekintetében kitágult a világ,
szabadon utazhatnak, vállalhatnak munkát külföldön. „És itt a fő kérdés,
hogy őket elvesztjük-e, vagy megindul egy olyan visszaáramlás, amely
tapasztalatokkal gazdagodva visszahozza a fiatalokat Magyarországra?” Ehhez
szerinte egy jó hangulatú, élhető országgá kell válni Magyarországnak, ahol a
politikában a hangvétel sportszerű, a közbiztonság jó, az egészségügy működik. „Ekkor
fog a lakosság valószínűleg gyarapodni”- tette hozzá a külügyminiszter.
Schöpflin György arra hívta fel
a figyelmet, hogy nem szabad megfeledkezni a kis létszámú magyar diaszpórákról,
így például a lengyel– vagy észtországi magyar kisebbségekről sem. „El kell
fogadnunk teljes jogú magyarnak azokat is, akik magyarnak vallják magukat,
bárhol is éljenek a Földön.”
A hosszú ideig Angliában
tanító, most felváltva Brüsszelben, Budapesten és Tallinnban élő politológus
egyébként úgy gondolja, hogy a demográfiai fogyás nem egyedi jelenség
Magyarországon, hanem egy európai folyamatba illeszkedik. A folyamat
összefüggésben van az éghajlatváltozással, de ugyanúgy része a mediterrán
térségben érzékelt népességrobbanás, mint az intenzív nyugat-európai migráció.
Szerinte a csökkenő születési ráta nem csupán gazdasági kérdés, hanem az
önmeghatározásunknak is legalább ugyanekkora szerepe van benne.
Egy másik kérdező, Nagy Dániel szerint „döbbenetes a
külügyminisztérium reagálása a szlovák nyelvtörvényre”, ő úgy látta, hogy „a
magyar kormány gyengének mutatkozott, és nem képviseli hatékonyan a határon
túli magyarok érdekeit”.
Balázs Péter szerint
mindenképpen különbséget kell tenni a szomszéd államokban élő őshonos magyarok
és az emigráns, diaszpórákban élők érdekei között. A két közösségnek ugyanis
más a sorsa, hiszen az előbbiek akaratukon kívül kerültek más ország határai
közé. Ezt az állapotot meg kell tanulni kezelni, hiszen ők mindannyian egy
másik állam állampolgárai, így a többségi etnikum bármikor túszként
használhatja őket. Szlovákiában szlovák állampolgárok élnek a nyitott
határoktól függetlenül, ahol a szlovák kormány az úr, így a szlovák törvények
vonatkoznak rájuk. „Csak úgy tudjuk elérni, hogy a szülőföldjükön otthon
szabadon beszélhessenek magyarul, ha tárgyalunk a pozsonyi kormánnyal.”
Az eddigi tárgyalásoknak köszönhetően a végrehajtási utasítás
finomodott, de sajnos még így is kemény” – fogalmazott a külügyminiszter.
A vitaest utolsó kérdését szintén egy néző, Kaszás István
tehette fel, akit az érdekelt, hogy „a ’90-es években, amikor dúlt a délszláv
háború, nem lett volna-e lehetősége a magyar diplomáciának esetleges területi
korrekciókra?” Szerinte ugyanis ez példaértékű lehetett volna a többi
szomszédos állam, így Szlovákia számára is, és a magyar nemzeti önérzetnek
is jót tett volna.
- ajánlatunk
- Cigánygyilkosságok - "K. István nem gyilkos típus"
- Melegen ajánlott a biztos allergiakezelés
- Erkel, Liszt, Mahler belvárosa
- Helyi választási paradoxon
- A mozgás lehet az „örök fiatalság” titka
- Az ég is sírva búcsúztatja a nyarat
- A politikai konstelláció most (3.) – új rezsimek
- Terhesség és visszerek
- A felelős állattartás közügy
- Az HBO tarolt az Emmy-díjon
- Apró praktikák csak hölgyeknek
- Nyolc arany- és négy ezüst a Sárkányhajó Világbajnokságon
- fórum
- Olvastátok? (19.)
- KIRÁLYSÁG
- Önkormányzati választások
- ... most pedig nevessünk egy kicsit 3 ...
- Kurucinfó, neonácik, Gárda, Jobbik, ügynökök, maffia
- FŐPOLGÁRMESTER ÉS POLGÁRMESTER VÁLASZTÁSOK
- Ismét kettős állampolgárság....?
- Láttátok ? ( 5.)
- Jobbik: 855.109
- Az MSZP végnapjai
- Gondola + Adósságóra
- Katalógus
- toplista
- A rák előjelei - ezekre is figyeljen!
- Ezek, öregem, nem normálisak
- Több száz nővel feküdt le a könyv kedvéért
- A Hazugságrém híve fél az alkotmányozástól
- Bolgár szerint a Fidesz bíztatta Gyurcsányékat hitelfelvételekre
- Orbán: Magyarország visszanyerte a hangját
- Katonasors
- Bundabugyit Schmittnek
- Íme a válasz: miért gyengül a forint?!
- Miskolci ultratábor
- Hungarus vagyok-e?
- Debreczeni: A köztársaság intézményei kiüresedett díszletek
- Az idősek szeretik a fiatalokat lejárató cikkeket
- Túl keskeny hidat építettek
- Debreczeni: A köztársaság intézményei kiüresedett díszletek
- Bolgár szerint a Fidesz bíztatta Gyurcsányékat hitelfelvételekre
- Kádár-rendszer köztársasági elnökkel, alkotmánybírósággal?
- Több száz nővel feküdt le a könyv kedvéért
- Vona nem veszített radikalizmusából csak bele kell tanulnia
- Tóta W megmondja,mennyire gyávák a nyúlszaron mászkáló atkák
- "Orbán forradalma címmel írnak" a FAZ-ban - a Bauer Tamás
- Utasítás - kérés, avagy léggömb az alkotmányosság egénGyurcsány Ferenc utasított. Ha pedig ezt tette, akkor nyilvánvalóan felelős is. Ha pedig felelős, akkor a felelősséget vállalni kell.
- ÖröknyárOtthon lenni egy nyelvben, irodalomban – nevelési kérdés. Akik szeptember 3-tól 5-ig fellátogatnak a Várba, nem érzik magukat idegenül.
- Ezek, öregem, nem normálisakItt van néhány ember, aki kiáll, sajtótájékoztatókat tart, azt nem tudni miről, kiszórnak jól designelt szórólapokat szép kivitelben...
- Miskolci ultratáborAz ultratábornak van létjogosultsága, mert idővel megismerkedhetnének az európai viselkedésformákkal is.
- 21:35Magyar Ifjúsági Konferencia Munkácson a hétvégén
- 20:40Kerekesszékes férfit gázolt el a vonat Csorvás térségében
- 20:35Netanjahu és Abbász megállapodott arról, hogy rendszeresen találkozni fognak
- 20:15Civil mozgalom indult rovásírásos helységnévtáblák elhelyezésére
- 19:50Az MSZP úgy hallotta: Hoffmann Rózsa ostoba bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:40Elvi megállapodás az uniós intézmények között a pénzügyi felügyelet ügyében
- 19:25Meghalt egy motoros a 74-es főúton Zalában
- 19:10BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 19:00Hat minisztert készül leváltani posztjáról a román miniszterelnök
- 18:45Kovács László: az önkormányzatok lehetnek "a narancsuralmi rendszer" ellensúlyai
- 18:40Előzetesbe helyezték azt a dunaújvárosi férfit, aki rálőtt a volt barátnőjére
- 18:20Több mint 96 ezer ajánlással nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 18:15A Hamász újabb merényletekkel fenyegetőzik
- 17:45Újabb olajfúró torony robbant fel a Mexikói-öbölben
- 17:35Pető: az Információs Hivatal képes megfelelni a kormányzati feladatoknak
- 17:30Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül Magyarország részvételével
- 17:25Csaknem négymilliárd forintnyi összeget nyert egy játékos a német lottón
- 17:17Áramütés miatt meghalt egy négyéves kislány Zalában
- 17:10A tibeti határon éjszakázik a magyar Himalája-expedíció csapata
- 17:05Sukoró-ügy: előzetes letartóztatásba helyezte Tátrai Miklóst a bíróság
- 17:00Az EKB gyorsabb euróövezeti növekedésre számít
- 16:47BUX: -0,66 százalék záráskor
- 16:37Megkezdődtek a közvetlen izraeli-palesztin béketárgyalások
- 16:30Növeli az idősek önbizalmát, ha fiatalokat lejárató cikkeket olvasnak
- 16:24Budapestre látogat a szocialista európai parlamenti frakció
- 16:06Lövöldözés Alsóörsön: nem találtak kapcsolatot a rendőr és az elkövető között
- 15:58Felhős idő, 18-22 fok várható pénteken
- 15:02A pápa fogadta az izraeli államfőt
- 15:01Egy izraeli történész szerint Wiesenthal a Moszad ügynöke volt
- 14:44A Franciaországból kiutasított roma családok Rómában bukkantak fel
- 14:39LMP: a problémát és nem a tüneteket kell kezelni
- 14:32Átadták a Magyar Termék Nagydíj elismeréseket
- 14:32Nemzeti gyásznap Szlovákiában a hétfői mészárlás áldozatainak emlékére
- 14:14Az EU nem áldozhatja fel a növekedést az egyensúly kedvéért
- 14:07Az EKB nem változtatott kamatán
- 14:02Egy hónap múlva lesz az önkormányzati választás
- 13:54WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- 13:51Medvegyev azt ígérte, nem lesz élelmiszerhiány
- 13:47Akár sztrájkolni is hajlandó a buszkiszervezés miatt egy BKV-s szakszervezet
- 13:45Brüsszel kételkedik a romákkal szembeni francia fellépés jogszerűségében
- 13:44A K and H akkor nem hárítja át a bankadó terhét, ha az átmeneti
- 13:42Felfüggesztette a Greenpeace a grönlandi olajkút bojkottját
- 13:34Tárgyalás helyett a sajtóban vitázik a két kárpátaljai magyar szervezet
- 13:24Felszámolás vár a BKV nem működő leányvállalataira
- 13:23Új, fogyatékossággal élő magyar tagot választottak az ENSZ egyik bizottságába
- 13:14Gábor Zsazsa halála után konzerváltatja testét
- 13:06Az infláció felett tízszázalékos béremelésre van szükség a pedagógusoknál
- 13:04Mesterházy: megújítja kommunikációját az MSZP















