Kósa: Szükség lehet rendkívüli intézkedésekre is
Rendkívüli, a költségvetést tehermentesítő intézkedésék bevezetésére lehet szükség - mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este.
2010. március 22. 12:48

Az ellenzéki politikus szerint az államháztartás egész évre tervezett hiánya eléri a 100 százalékot a kormányváltás idejére, ezért szükség lehet rendkívüli intézkedésekre. Nem mond igazat sem Bajnai Gordon, sem Oszkó Péter, mert a hiány, amit ők megterveztek, a 3,8 százalék, az 7 százalék körül van a tervezés állapotában. Nem azért, mert kormányváltás lesz, hanem, mert egy csomó sunyi trükköt a költségvetésbe beépítettek" - fogalmazott az alelnök.

Például a MÁV nyárra összeomlik, le fognak állni a vonatok, nem tudják kifizetni a vonatok működtetéséhez a dieselolajat és az áramot, nem biztos, hogy a vasutasoknak lesz fizetése. Szerinte úgy tolták el a MÁV finanszírozását, hogy nem tudjuk megmondani, hogy milyen állapotban lesz nyáron.

Kósa Lajos azt mondta, hogy ha a Fidesz kormányra kerül, egy sor olyan intézkedést tervez, amelyek közvetlenül és azonnal tehermentesíti a költségvetést.

Példaként említette, hogy mintegy 30 milliárd forintot lehetne megtakarítani, ha megszűnnének a beruházásokhoz kapcsolódó kiviteli tervek tervellenőri műveletei. Az önkormányzatok esetében azonnal hozna megtakarítást ha átfésülnék a különböző szociális, oktatási és egyéb állami, önkormányzati intézményekre vonatkozó szabályokat. Kósa Lajos szerint 40 milliárd forintot lehetne megtakarítani, ha a beruházások két évvel ezelőtti tűzrendészeti előírásait visszaállítanák.

"Száz milliárdot össze tudnánk hozni, ha még 20 percet tudnánk beszélni, lehet, hogy már 150-nél tartanánk" - jegyezte meg a fideszes politikus.

index.hu
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó