Stumpf: Ha a Fidesz jól kormányoz, kevés mozgástere marad a Jobbik radikalizmusának
Dr. Stumpf Istvánnal, a Századvég Alapítvány elnökével a választások lehetséges kimeneteléről, a kispártok versenyéről, a Jobbik előretöréséről és a hazai politika jövőbeni lehetséges irányairól beszélgettünk.
2010. március 22. 12:32

- Elnök Úr, pár hete előadást tartott Kéri Lászlóval a MGYOSZ (Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége – a szerk.) konferenciáján, ahol ismertette a Századvég Alapítvány akkori mandátumbecslését, a választások öt lehetséges forgatókönyvét felvázolva. Az elmúlt hetek eseményei tükrében mit gondol, ezek közül melyik forgatókönyv megvalósulása a legvalószínűbb?

- Úgy gondolom, kicsi a valószínűsége, hogy a Fidesz akkorát hibázzon, hogy 40 százalék alá csökkenjen a népszerűsége, nagy valószínűséggel tehát megnyeri a választást és egyedül tud kormányt alakítani. Ha a párt legalább 52 százalékos listás támogatást és 170 egyéni helyet tud hozni, akkor 258 mandátummal meglesz a kétharmada. Jelen pillanatban növekszik a választási hajlandóság, ami kedvezhet a szocialistáknak és a radikális jobboldalnak is. A legújabb felmérések szerint a 20 százalék a maximum, amit a Jobbik be tud gyűjteni, de az elkövetkezendő két hétben még sok minden történhet. A március 15-i ünnepi megemlékezéseken a párt az erőteljes radikalizmus üzenetét küldte, amit azért nem minden szavazó fordított le pozitívan.

- Hogy vélekedik azokról a feltételezésekről, melyek szerint a Jobbik lehet a második erő a parlamentben?

- Egyáltalán nem tudom kizárni, az északi megyékben jelentős támogatottsága van a pártnak és elképzelhető, hogy több helyen meg fogja előzni a szocialistákat. Mindez persze attól függ, hogyan tudja az MSZP mozgósítani az „alvó” szocialista szavazókat. Ma nem látom a párt kampányában ezt az erőt. Az is kérdéses, hogy Gyurcsány felbukkanása csak egy szalmaláng-effektus, vagy egy olyan új stratégia része, ami egy konfrontatívabb retorikával próbálja megmozdítani az elkötelezett szimpatizánsokat.

- Az imént említett mandátumbecslésekben a Századvég az MDF esetleges bejutásával számol, azonban az utóbbi hetek eseményeiből akár arra is következtethetnénk, hogy az MDF bejutása helyett az LMP sikere valószínűbb. Lehet még számolni a Fórummal?

- A becslésünket az aktuális közvélemény kutatási adatokra alapoztuk, de most az LMP valóban jobban áll az MDF-nél. Sok múlik azon, hogy a két párt országos listája mögött hány területi lista van. Ha az MDF országos listája mögött végül nem áll majd egy budapesti lista, akkor az megpecsételheti a párt sorsát. Ha az LMP mind a 20 területi listája megállja a helyét a választási szervek előtt, akkor van esélye a pártnak a küszöb „megugrására”.

- Mindenképp ragaszkodni kell az LMP esetében a 20 területi lista érvényesítéséhez?

- Azt gondolom igen, hiszen az LMP nem egy ismert párt. Az elmúlt időszakban a médianyilvánossága valamelyest javult, de az EP-választások óta nem tudta kihasználni a médiateret, mint például a Jobbik az internetes kommunikáció területén, amin keresztül képes volt elérni a fiatalokat. Az LMP-nek nincsenek karizmatikus vezetői és olyan üzenete a választók felé, ami a polgárokat lázba hozná. Ezek mind olyan korlátozó tényezők, amik miatt az szükséges, hogy a pártnak minél több felülete legyen, minél több helyen szavazni tudjanak rá. Az MDF esetében a kevesebb több lett volna, ha a liberálisokkal kötött megállapodás helyett csak Bokrosra és a vidéki tagságra koncentráltak volna, akkor könnyebb helyzetbe kerülnek, így viszont összezavarták a szavazóikat és ellenségeket is szereztek. Ennek ellenére a maximum közelében lévő területi listákkal – ha ezek között ott a budapesti is – megugorhatják a lécet.

- Tölgyessy Péter a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy az MSZP az év végére akár meg is semmisülhet, a Jobbik másfél éven belül viszont Európa legméretesebb radikális pártja lehet. Egy ilyen helyzetben a Fidesznek is újra kell magát pozicionálnia. Milyen stratégiát követhet a párt ezután?

- Szerintem a szocialistáknak egy elég masszív parlamenti frakciója lesz, bár a megújulást akadályozza majd, hogy ezeket a pozíciókat a régi nómenklatúra emberei szerezték meg. Ez azonban hosszú távon könnyen eredményezheti, hogy a párt egy része – akár a Szili-, akár a Gyurcsány-vonalon – önállóan kezd el szerveződni, megpróbálnak egy új baloldali politikának támogatókat szerezni az önkormányzati választásokra. Feltehetően a gyurcsányi mobilizáció oka is abban keresendő, hogy egy új szociálliberális formáció élén, a Demokratikus Charta bázisán akár egy új pártot is létrehoznának, vagy újra elfoglalnák a mostani MSZP-t.

A Jobbik esetében nagyon nem mindegy milyen lesz a párt ideológiai profilja a parlamentben, egyelőre nem tudni, hogy további radikalizálódás várható vagy konszolidálódik a párt. A mostani radikális retorika a Jobbik szavazatmaximalizáló stratégiájával van összefüggésben. Sok függ a kormányzás teljesítményétől - ha a Fidesz jól kormányoz, kevés mozgástere marad a Jobbik radikalizmusának.

- Ellenkező esetben?

- Ellenkező esetben az a kérdés, ki tudja majd felszívni a kiábrándultsági hullámot és milyen retorikával. Pusztán az elit generális kritikája és az antiglobalizációs kritika már nem lesz elegendő. Nem tudni azt sem, hogyan alakul majd a többi párt sorsa, így nem valószínű, hogy a Fideszből esetlegesen kiábránduló szavazókat kizárólag a Jobbik tudja majd begyűjteni.

- Az utóbbi időben a Jobbikot sem kerülik el a politikai botrányok. Létezik olyan ügy, ami jelen helyzetben megtörheti a párt népszerűségét? Egyáltalán, elegendő a jó kormányzás a radikális párt növekedésének megfékezésére?

- Nem látok olyan tényezőt, ami megbontaná a jelenlegi trendet. Túl sok a zaj a kommunikációs csatornákon, elég nagy a kiábrándultság, a fásultság az emberekben a politikai élettel szemben, botránnyal már nem lehet lázba hozni a választókat. Olyan új ötletek, elképzelések kellenek, melyek valódi nemzeti egységet képesek teremteni. A jó kormányzás nem egyszerű dolog, erős államot, jól működő közigazgatást és sikeres kormányzatot feltételez. Ehhez széles társadalmi egyetértésre van szükség a különböző politikai és nem politikai szereplők között. Amit Orbán Viktor elkezdett a vállalkozók képviselőivel, az részben ennek az előkészítését szolgálja.

- Az új MDF-fel és egy feltörekvő LMP-vel az SZDSZ-nek végleg befellegzett?

- Végleg. Az SZDSZ prominensei kihátráltak a párt mögül, a fiatalokban pedig nincs elég kapacitás. Az MDF-fel kötött megállapodás fontos liberális támogatói körökben is kiverte a biztosítékot, ami az LMP vagy az újjászerveződő MSZP malmára hajthatja a vizet.

- Gyurcsánnyal tehát hosszú távon számolni kell?

- Bár ő folyamatosan tagadja, de minden jel arra mutat, hogy a Demokratikus Charta és a mögötte levő értelmiség stratégiai potenciált lát benne. Nemigen találni a baloldalon más olyan figurát, aki a médiaképességénél, tapasztalatánál és aktivitásánál fogva alkalmas lehet egy radikálisan kritikus ellenzéki szerep betöltésére. Ugyanakkor sok ellenfelet szerzett, hiszen sokan őt okolják az MSZP várható történelmi vereségéért és azért is, hogy a hagyományos baloldali értékeit feláldozta a párt a neoliberális gazdaságpolitika oltárán.

- Az elmúlt héten több találgatás megjelent a sajtóban a leendő Orbán-kormány összetételét illetően. Ön többször elmondta, hogy nem kapott felkérést kormányzati szerepre Orbán Viktortól. Engem az érdekelne, ha felkérnék, vállalná-e?

- Akkor kell tárgyalni a szűccsel, ha elejtették a medvét, de én úgy látom, hogy egy másik csapat, egy másik generáció kap lehetőséget, hogy a kormányzásban részt vegyen. Én azért dolgozom, hogy a Századvég kapacitásainak növelésével a kormányzás szakmai hátterének megerősítésében szerepet vállaljunk, ha igényt tartanak rá. Nagyon komoly intellektuális kihívásokkal néz szembe a következő kormány, ha az ország problémáit meg akarja oldani. Jelenleg a Századvég továbbfejlesztésén dolgozunk, egy új gazdaságkutató intézetet hozunk létre és intenzívebbé tesszük a kapcsolatainkat más think-tank (agytröszt, olyan szervezet, mely elemzéseket készít és ezt felajánlja a politikusok számára, ezzel is elősegítve a versenyt – a szerk.) műhelyekkel.

- A sajtóban megjelent értesülések szerint jelentősen megváltozna a Fidesz-kormány struktúrája a mostanihoz képest. A MeH-ből kiszerveznék például a kabinetet, melyet Varga Mihály kormányfő-helyettesként irányítana, a hivatalt pedig összevonnák az Önkormányzati Minisztériummal, melyet Navracsics Tibor közigazgatási miniszterként felügyelne. Volt kancellária miniszterként Ön szerint ez mennyivel volna eredményesebb, mint a mostani felállás?

- Több elképzelés van azon kívül is, amit Ön említett. Az egyik egy önálló belügyminisztérium, amelyik az önkormányzatokkal és a rendőrséggel foglalkozna, és emellett egy közigazgatási és igazságügyi minisztérium. Emellett azonban még a MeH tisztított profilú fenntartása is napirenden van. Most, hogy komoly átalakulás előtt áll a közigazgatás, és új államkoncepciót akar a Fidesz kommunikálni én mindenképp az utóbbi mellett érvelnék, hiszen a hatékony működés érdekében a MeH-nek a közigazgatás zászlóshajójának kell lennie.

- Hogyan vélekedik a kormányfő-helyettesi posztról?

- Azt hallottam, hogy nem csak egy, hanem három kormányfő-helyettes lenne. Semjén Zsolt a koalíciós egyeztetésért felelne, Navracsics a MeH élén a közigazgatást koordinálná, Varga Mihály feladata pedig a gazdaságpolitikai egyeztetés lenne.

- Mennyire volna indokolt Semjén Zsolt kormányfő-helyettesi pozíciója? Beszélhetünk egyáltalán Fidesz-KDNP koalícióról? Hiszen 2006. óta lényegében teljesen egybeolvadt a két párt…

- Keresztény értelmiségi körökben elfogadott ugyan a Fidesz-KDNP szövetség, de a kereszténydemokraták holdudvara a párt értékei iránt meglehetősen elkötelezett. Előfordulhat, hogy később majd a párt nagyobb önállóságra tesz szert, a kitüntetett kormányzati szerep olyan szimbolikus üzenet, amely a KDNP fontosságára hívja fel a figyelmet.

- Viszonylag kevés szó esik arról, mi lesz, ha a Fidesz nem szerez kétharmados többséget. Herényi Károly korábban ajánlatot tett a Fidesznek, hogy az MDF vállalná a demokratikus fék szerepét a következő kormányban, amiből a Fidesz köszönte szépen, nem kért. Ön szerint melyik párttal volna lehetséges az együttműködés?

- Azt hiszem, ez esetben a Fidesznek nem lenne sok választása, az asztalra kellene tennie azokat a nagy nemzeti ügyeket, amelyek kétharmados támogatottságot igényelnek és választás elé állítania a parlamenten belüli politikai szereplőket - nem feltétlenül a pártokat, hanem az egyes képviselőket.

Fotó:
Szakács András

Németh Attila – Ithink.hu
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó